Mielőtt az olasz film nagymesterévé koronázták volna olyan alkotásai, mint az Édes élet, a 8 és ½ vagy az Amarcord, Federico Fellini fiatalon megmászta a kor tömegmédiumainak ranglétráját. Utcai karikaturistaként kezdte, ezután megpróbálkozott az újságírással, majd Rómába kerülvén humoreszkek szerzőjeként helyezkedett egy szatirikus lap szerkesztőségében. A huszonéves Fellini számára szerzői szempontból és munkakapcsolatok terén egyaránt kifizetődőnek bizonyult a gegek és vicces monológok kiötlése: 1940-ben az olasz RAI közrádió is felfigyelt tehetségére.

Három éven keresztül alkalmazták hangjátékok szerzőjeként, miközben ő már fél szemmel a mozi felé kacsingatott és forgatókönyvírói karrierjét építgette. A hangjátékokat akkoriban élőben adták elő, felvételeket nem készültek, így csak azok a szerencsések hallhatták, akik éppen odacsavarták a rádiót. 

Fellini zsengéi így talán örökre feledésbe is merülnek, ha majdnem fél évszázad elteltével elő nem kerülnek a molyrágta szövegkönyvek az olasz közrádió archívumából. Ekkor 12 darabot fedeztek fel, amelyek javát Fellini Ruggero Maccarival (A nő illata későbbi forgatókönyvírójával) közösen jegyzett. A szövegkönyveket az olasz rádió szinte rögtön adaptálta, és néhányat még itthon is elkészítettek, olyan színművészek előadásában, mint Zenthe Ferenc, Ónodi Eszter és Bodrogi Gyula.

A hiánytalan gyűjteményt viszont most először foghatjuk kézbe. A szövegkönyveket böngészve olyan érzése támad az embernek, mintha Fellini egy elveszett, epizodikus filmjének forgatókönyvét lapozgatná, ami valahol a neorealista korszakán túl, de még a kiforrott szerzői hang elérése előtt készült. A történeteket persze maguk módján már mind elemelt, álomszerű világokban játszódnak — néha szó szerint, mint a kötetnek címet adó riportparódia esetében.

Az Akarsz velem álmodni? azon a helyen, az álmok palotájában játszódik, ahová társadalmi osztálytól függetlenül naponta egyszer legalább mindenki betér. Az álmodókat (és a hallgatókat) egy joviális portás igazítja el a fantáziák között. Nem ez az egyetlen alkalom, hogy a szerző a klasszikus rádióriport műfajhoz nyúl: Az interjú a paddal című darabban egy újságíró beszélget el egy köztéri ülő alkalmatossággal, aki meglepően hosszú és színes életet tud maga mögött, annak ellenére, hogy minden idejét egy parkban tölti.

Mivel széleskörű fogyasztásra készültek, a történeteket épp, hogy csak meglegyinti a groteszk szele, ilyen például A tükör, amelynek főhősét saját korábbi tükörképei szembesítik elfuserált életével és be nem váltott reményeivel. De találkozhatunk például bohózattal is, mint az elnyújtott viccként is elsüthető A gyufa esetében, ahol egy gazdag eszén jár túl egy ravasz csavargó.

Annak ellenére, hogy a 40-es évek elejének fasiszta Olaszországban íródtak, a 12 mesébe a politikai helyzet egyáltalán nem szivárgott be. Sőt, Fellini írásai a mában is teljesítik eredeti céljukat: könnyed kikapcsolódást biztosítanak, amik néhány önfeledt pillanatra képesek kiragadni az időközben olvasóvá változott hallgatókat a napi gondok megterhelő világából.

A Frederico Fellini: Akarsz velem álmodni? - Jelenetek, hangjátékok című kötet a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg, fordítója Papp Gábor Zsigmond.

Címlapkép: Federico Fellini az 1940-es évek elején (fotó: Mondadori)