Szabó Szonja: Partizánok

Szabó Szonja (Jaffa, Turiszt, Roadmovie) Partizánok című rövidfilmjével már a tavaly novemberi tévépremier idején foglalkoztunk. A Partizánok egy gyerekkori barátság történetét meséli el 1959 őszén, Budapesten. Jankó és Feri tíz évesek, életüket összefűzik a közös csínytevések, a partizános játék, vagy az első szerelem élménye. Nem is sejtik, hogy barátságuk milyen veszélyes.

Feri munkásőr apja feljelenti Jankó apját, aki az ötvenhatos események résztvevője volt. A rendező korábban ezt mesélte nekünk filmjével kapcsolatban: „Annak örülnék igazán, ha a film kapcsán beszélgetés tudna kibontakozni szülő és gyerek, tanár és diák között. Szerintem egy ilyen történet alkalmas arra, hogy a 10-14 éves korosztály számára érthetőbbé tegye a korszakot. Hogy ez az októberi balhé ne csak az elmaradt fizika dogát, a kötelező ünneplőruhát és az osztályelső dögunalmas szavalatát jelentse.” (CsÁ)

Vetítések: március 29. szerda 19.00 / március 30. csütörtök 21.00 / március 31. péntek 15.00

Szabó Szonja: Partizánok

Nagy Zoltán: Enyhén sós

Nagy Zoltán Enyhén sós című filmjének főszereplője az Oscar-díjas Mindenkiből is ismert Szamosi Zsófi, aki a szigorú tanárnőhöz képest most egész más szerepben látható: Anita egész nap egy étteremben húzza az igát és állja a kollégák szexista megjegyzéseit, mindezt azért, hogy a nehezen megkeresett és összegyűjtött pénzből minél hamarabb elhagyhassa az országot. Napjai ugyanabban a ritmusban telnek: zaklatottan ébred, bebuszozik az étteremhez, odabent melózik, hazabuszozik, elrakja a napi keresetét, és lefekszik, hogy egy újabb nehéz éjszaka után előröl kezdhesse az egészet. Ezt a monoton ritmust egy ismeretlen hódoló megjelenése töri meg, aki naponta üzeneteket hagy a postaládájában. Nagy Zoltán a hétköznapok abszurditásában egy olyan lelkiállapotot mutat be, ahol semmi sem stimmel: minden férfi perverz, minden kis nesz bántja a fület, minden baljós és piszkos. Szamosi Zsófi ismét fantasztikus, mint a szexuálisan frusztrált, kétségbeesett nő, akit a végletekig nyomaszt a magyar valóság. (PJ)

Vetítések: március 29. szerda 19.00 / március 30. csütörtök 21.00 / március 31. péntek 15.00

Nagy Zoltán: Enyhén sós

Szabó Simon: Ebéd előtt

A Saul fia sikere után egy évvel még egy, a holokauszttal foglalkozó film készült - ezúttal kisfilmes formában. A színészként (Moszkva tér, Zuhanórepülés, Megdönteni Hajnal Tímeát) és rendezőként (Papírrepülők, Fal) is ismert Szabó Simon rövidfilmje a deportálások idején játszódik egy Budapestet övező külvárosban, 1944-ben. Egy olyan, épp ebédhez készülődő család életébe csöppenünk be a történeten keresztül, amely némi vízzel, ennivalóval, ruhával, de valamivel mindenképp segíteni akar az elhurcolt embereken, még ha ezt nem mindenki nézi jó szemmel, akkor is. Az Ebéd előttről tudni kell, hogy 35 mm-re forgott, és a nyolc perces, fekete-fehér vágás nélkül, egyetlen hosszú snittel vették fel az alkotók, közel száz szereplő mozgatásával. Szabó Simon író-rendező korábban elárulta a Filmhunak, hogy honnan jött az ihlet: „Gyakran kérdezgettem a nagyszüleim generációját, hogy mi, hogyan történt a második világháború alatt. Ezt a történetet nagymamám mesélte, és nagyon megfogott.” Szabó filmje az alkotó szerint elsősorban azoknak szól, akik egy kicsit is bizonytalanok abban, hogy kell-e segíteniük elesett embertársainkon. (CsÁ)

Vetítések: március 29. szerda 21.00 / március 30. csütörtök 21.00 / március 31. péntek 13.00

Szabó Simon: Ebéd előtt

Csoma Sándor: Nem történt semmi

Az 5. Friss Hús egyik legkiforrottabb darabjának bizonyulhat Csoma Sándor munkája, a Nem történt semmi. A VHS című filmtermével a tavalyi Inkubátor 2.0 különdíját kiérdemlő rendező, az SZFE végzős hallgatója félórás kisfilmje már csak a választott téma miatt sem könnyű darab: a középpontban egy tíz év körüli kisfiú molesztálása, és ennek a családon belül történő feldolgozása áll. A fesztiválon a Grand Prixben is látható Varga Zétény által játszott gyermek eleinte titkolja az esetet, nyilvánvalóan szégyelli, ami vele történt. Annyával (Láng Annamária) való bizalmi kapcsolatának köszönhetően mégis elmondja, hogy mi történt, ami a családfő (Molnár Levente) előtt is kiderül. Az addig nyugodt természetűnek mutatott apa robbanásában nincsen semmi meglepő: bármennyire is próbálja őt visszatartani az egyébként várandós, és nyugalmat igénylő feleség, a férfi bosszúért kiált. (BB)

Vetítik: március 30. csütörtök 19.00 / március 31. péntek 21.00 / április 1. szombat 15.00

Csoma Sándor: Nem történt semmi

Szilágyi Fanni: Minden vonal

A fesztiválon egyedüli rendezőként duplázik idén Szilágyi Fanni, versenyben A csatárnő bal lába életveszélyes és a Minden vonal című filmjeivel. Utóbbi főszerepében a Testről és lélekről után egy egészen másik arcát megmutató Borbély Alexandra látható. Miután Magdi átbulizta az éjszakát, a másnapot mindenórás húga, anyja és egy bába társaságában tölti, úton Románia felé, hogy a Föld egy szakrális csakrájában, metafizikailag tiszta helyen szülessen meg a kisded. A kiindulási pont már önmagában is nagyon vicces és ironikus, a család tagjai között feszülő ellentétek pedig tovább mélyítik a humort a spirituálissal ötvöző trippet. A rendező egyszerre tart görbe tükröt az ezoterikus lélekgyógyászat és társai felé, közben felvázol egy hiteles családi drámát, és minden gúnyolódás vagy karikatúra nélkül egy kicsit talán ő is elkezd hinni a csodákban. (PJ)

Vetítik: március 30. csütörtök 19.00 / március 31. péntek 21.00 / április 1. szombat 15.00

Szilágyi Fanni: Minden vonal

Reich Dániel: Záridő

Tavaly Oláh Kata En Passant című sakkversenyre koncentráló kisfilmjét fényképezte, idén viszont már saját rendezésével, a Záridővel versenyzik a Legjobb élőszereplős rövidfilm díjáért Reich Dániel filmrendező. A Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült kisfilm a 80-as évek Balaton-partján zajló különös, földöntúli eseményeket mutat be. Beni (Kovács Tamás), a sci-fi rajongó, a balatoni nyaraló padlásán talál egy fényképezőgépet, amivel a kutyáját, a természetet és a nővérét (Móga Piroska) fotózza. Mikor az egyik alkalommal, misztikus módon eltűnik a lány, miközben Beni a kamera túloldalán áll, a helyi nyomozó (Trill Zsolt) segítségét kéri. A földöntúli hangulatot és a Galaktika magazinba illő misztikus bűntényt, a meleg, régies színek, a költői kamera mozgás, és a finom neszek segítik. (PJ)

Reich Dániel: Záridő

Szőcs Petra: Csoszogj úgy

A kivégzés című rövidfilmjével Cannes-ban versenyző, és a tavalyi Inkubátor programban is szereplő Szőcs Petra is újdonsággal tér vissza az 5. Friss Húson. Csoszogj úgy című rövidfilmje egy abszurd szituációra épül: a hosszú ideje betegeskedő férjét elveszítő asszony (Ileana Gyöngyi Ivascu) felbérel egy fiatal színészt (Krisztik Csaba), hogy az elhunyt férfi szerepét magára öltve töltse be az egykori családfő szerepét. A színész a formális casting után, az idős férfi ruháit felvéve, bicegését, köhögését, szava járását megtanulva, szépen lassan tökéletesen átlényegül az általa játszott karakterré. A rendező nem keres racionális magyarázatot a groteszk eseménysorra, inkább arról mesél, hogy a gyász és fájdalom időszakában minden lehetetlennek tűnő, megmagyarázhatatlan dolog értelmet nyerhet. Nem keresünk tehát válaszokat miértekre és hogyanokra, csupán hagyjuk, hogy a rendező elvarázsoljon a történetével. (PJ)

Vetítik: március 31. Péntek 17:00 / április 1. szombat 20:00 / április 2. vasárnap 19.00

Szőcs Petra: Csoszogj úgy

Dell’Edera Dávid: Balkon

A friss és fiatal magyar animáció szárnyalásáról sokat beszéltünk már, és az 5. Friss Hús programjában számos olyan világszínvonalú kisfilm van, ami betekintést ad az említett pezsgésbe. Dell’Edera Dávid kisfilmjét, a Balkont például múlt nyáron az egyik legrangosabb animációs fesztiválon, Annecyban a zsűri nagydíjával jutalmaztak. A mindössze 5 perces történet egy csendes, fülledt lakótelepi délután néhány csodálatos pillanatát mutatja be. Párbeszéd nélkül, finom neszeken, rezzenéseken keresztül ismerjük fel az ikonikus helyeket és a jól ismert lakókat. A gőzölgő betonon gyerekek rúgják a bőrt, a láncdohányos néni légkondija megállás nélkül csöpög, a kanapén görnyedő, unatkozó páros várja a sütőóra jelzését és a beton-kockák között tébláboló telep bolondja is megérkezik, aki egy hirtelen gesztussal kimozdítja a lakókat stabilnak hitt komfortzónájukból. A rendező jó érzékkel nyúl az ismerős figurákhoz, nagyszerű atmoszférát teremt, és minket is kicsalogat az erkélyre, hogy átéljük vele a lakótelepi élet diszkrét báját. (PJ)

Vetítik: március 31. Péntek 17:00 / április 1. szombat 20:00 / április 2. vasárnap 19.00

Dell'Edera Dávid: Balkon

Dombrovszky Linda: Kockaember

Korábban már találkozhattunk a Friss Húson Dombrovszky Lindával, és előző munkája, a Hetvenes című áldokumentumfilm fő motívuma is hasonló húrokon szólt, mint a most bemutatott Kockaember. Míg a Hetvenes a nyugdíjas generációra fókuszált (egész pontosan a társadalom számára haszontalanná válók elaltatására), addig a szerencsére egyre több nagyfilmben is szerepet kapó Kovács Zsolt főszereplésével készült Kockaember egy harmincöt éve a futószalag mellett ülő gyári munkás percre pontosan felépített mindennapjait villantja fel, akivel egy napon nagy örömmel közlik, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt, holnaptól már nem kell jönnie. Az életét algoritmusok szerint élő férfi teljesen kétségbe esik, a napi rutin elemei kezdenek összekeveredni a fejében, a rendező pedig egy olyan tragédiával tesz pontot a történet végére, ami egyúttal megváltásként is felfogható. A Kockaember külön ajándéka, hogy viszontláthatjuk benne a többnyire a Falfúróból vagy Az én kis falumból ismert Bán Jánost. (BB)

Vetítik: március 31. péntek 21.00 / április 1. szombat 16.00 / április 2. Vasárnap 17.00

Dombrovszky Linda: Kockaember

Sós Bálint Dániel: Grand Prix

A reklámfilmezés felől érkező Sós Bálint Dániel munkája egy kicsit olyan, mintha egy vidám hangulatban lévő Tarr Béla és állandó zeneszerzője, Víg Mihály mókáztak volna egy kicsit hármasban egy korrekt munkát végző, fiatalosan ötletes operatőrrel. Mészáros Máté főszereplő, feltehetőleg munkanélküli és egyedülálló apa pontosan azt a szerencsétlen sorsú vesztest testesíti meg, aki egyre rosszabb döntéseivel még azt a kicsit is elveszíti, amije van, és akinek a figurája Tarrtól sem idegen. A Grand Prix cselekménye egy antiknak számító versenybicikli körül forog, ami az apa hirtelen ötletének köszönhetően családi ezüstté válik. Fia (Varga Zétény) persze hallani sem akar a nagyapja által ráhagyott, becsben tartott relikvia elpasszolásáról, márpedig apjának sürgősen pénzre van szüksége. A Grand Prix helyzetkomikumokban gazdag története vagy a mosolyogtató megoldásokat felvonultató, míves operatőri munka tíz percnyi könnyed kikapcsolódást ígér, de ha később jobban belegondolunk a film üzenetébe, nem fogjuk csapkodni a térdünket a nevetéstől. (BB)

Vetítik: március 31. péntek 21.00 / április 1. szombat 16.00 / április 2. Vasárnap 17.00

Sós Bálint Dániel: Grand Prix

Szabó Saci: Képzeletbeli barátok klubja

Szabó Saci és Hatvani Krisztián METU-s diplomafilmjeként készült az idei program egyik legbájosabb darabja, a Képzeletbeli barátok klubja. Főhőse egy elveszett tinilány, aki a valós élet problémái elől a fantáziavilágba menekül. A címben megnevezett klubhoz csatlakozva találkozik egy fiúval, aki hozzá hasonló fellegekben mozog, így megismerkedésük után együtt tudnak szembefordulni valódi problémáikkal. A kedves történet mesés képi világa olyan filmekből lehet ismerős, mint az Amélie csodálatos élete, a Család kicsi kincse, nem beszélve Wes Anderson munkáiról, melyek láthatóan óriási hatással voltak a két alkotóra. A 90-es éveket idéző ruhák vagy poszterek, és az egész filmet átható üdítő játékosság friss levegőként hathat a fesztivál fajsúlyosabb darabja között. (PJ)

Vetítik: április 1. szombat 19.00 / április 2. vasárnap 15.00 / április 2. vasárnap 20.00

Szabó Saci: Képzeletbeli barátok klubja

Lovrity Anna Kata: Vulkánsziget

Lovrity Anna Kata animációs kisfilmje, a Vulkánsziget akkor vált igazán ismertté (és elismertté) az animáció és a kisfilm ötvözetét kedvelők körében, amikor kiderült, hogy a film meghívást kapott a 67. Berlini Filmfesztivál Generations programjába. A szűk tízperces alkotás (nevéhez híven) egy szigeten játszódik, amelynek csúcsán egy vulkán készül a kitörésre. A sziget élővilágának főszereplője egy tigrislány, akinek a vulkán kigőzölgéseinek hatására vörössé változik a bundája. A nősténytigris élénkvörös színével felkelti a sziget alfahímjének figyelmét, aki egyre erőszakosabban közeledik felé, fittyet hányva a tigrislány félénk, elhúzódó, távolságtartó magatartására. A hímtigris egyre félelmetesebb és fenyegetőbb jelenlétének végül a természet erői vetnek véget. A digitális rajzanimáció Czakó Judit vágói munkájával és Szabó Bálint zenéjével készült, de rajtuk kívül többek között Tóth Luca vagy Andrasev Nadja is részt vett a film elkészítésében, márpedig egy ilyen csapat közös munkájával kapcsolatban nyugodtan előjelezhetjük, hogy valószínűleg a fesztivál egyik legerősebb darabját látjuk majd, ha beülünk a vetítésre. (BB)

Vetítik: április 1. szombat 19.00 / április 2. vasárnap 15.00 / április 2. vasárnap 20.00

Lovrity Anna Kata: Vulkánsziget

(Címlapon: Borbély Alexandra Szilágyi Fanni Minden vonal c. filmjében)