Wish You Were Ear (r.: Balogh Mirjana)
Ha véget ér egy nagy szerelem, egy darabot mindig magunkkal viszünk a másikból, ahogy a másik is belőlünk, a múltbéli kapcsolataink valamilyen módon mind a szerves részünkké válnak. Balogh Mirjana szó szerint ezt teszi a szereplőivel, akik a szakítás folyamatában egy hivatalos műtéti procedúrán keresztül kicseréltetik a másikkal egy-egy szervüket. A hősünk testét régmúlt viszonyokból megmaradt színes foltok ékesítik, a karját, az állát, legutolsó kapcsolatából pedig az egyik fülét cserélte el a másikkal, így újra keresni kezdi azt, aki elfogadja őt olyannak amilyen, egy toldott-foldott kacskafülűnek. A múltbéli kapcsolatok testi kivetülése szimbolikusan és képileg is remekül működik a Wish You Were Ear-ben, Balogh Mirjánának röpke 10 perc alatt sikerül elérnie, hogy végignézzünk magunkon, és átgondoljuk, mi vajon melyik részünket hagytuk hátra egyszer régen egy elmúló szerelem miatt. (PJ)
Missing Parts (r.: Rolfesz Tamás)
A ‘90-es évekbeli videójátékok átvezető animációit idéző kisfilm igazi fekete bárány a mezőnyben, mivel igencsak eltér attól attól az érzékletes, lelki, nemi és párkapcsolati témákat központba helyező, vagy az esztétikai minőségre központi hangsúlyt fektető stílustól, amivel az utóbbi évtizedben a MOME animációs szakáról kikerülő munkákat leginkább azonosítani szoktuk. Az azték birodalomban játszódó techno-horror főhősét rituális áldozatnak szánja egy zombi-pap, és bár sikerül megmenekülnie az oltárról, a piramis mélyén, egy fenyegetően futurisztikus labirintusban még több veszély és szörnyűség leselkedik rá. A low-poly figurák, darabos mozgás, a képminőséget roncsoló filter, az azték és a sci-fi motívumok összevonása egyedien nyomasztó hangulatot eredményeznek, a végső, brutális csavarral együtt pedig akár a Netflix Love, Death & Robots című, válogatott műfaji animációkat felvonultató antológiasorozatába is jól beillene. (HB)
Az utolsó dobás (r.: Tőkes Anna)
Tőkés Anna diplomamunkája már megjárta a Szarajevói Filmfesztivált és Cinefestet is, mielőtt a Friss Kakason landol. Az önéletrajzi ihletettségű animáció azt érzékelteti, hogy egy elnyomó közeg milyen romboló hatással tud lenni nem csak az ember lelki állapotára, de fizikai teljesítőképességére is. Az utolsó dobás ezt a folyamatot Kata szemszögéből mutatja be, aki évek óta küzd azért, hogy olimpikonná válhasson, ám míg a kezdetekben még ég benne a tűz, az autoriter edző és a rá nehezedő nyomás ezt teljesen kiöli belőle. A letisztult látvány nem hat ridegnek, örömmel lehet elveszni a geometrikus formákban, a fiatal rendező pedig még a színtónusokkal is játszik a rettegett edző megjelenésekor. (MJA)
My Good Boy (r.: Sara Priorelli)
Sara Priorelli groteszk hatpercese egyszerre csinál viccet a kutyájukat felelőtlenül túlszerető gazdákból és azon közeli családtagokból, akik erre féltékenyek. A My Good Boy főhőse egy nő, aki elhízott kutyája társaságában érzi igazán jól magát. Jól fésült, szőke pasija hiába próbálkozik virággal, a nő a kutyájának él, az állattól várja a törődést, még együtt is alszanak. Priorelli merész képzettársításokkal (például kutyafarokként csóvált pénisz), egy LSD-beütésű álommal és egy ritmusosan vágott szexjelenettel enged betekintést egy diszfunkcionális párkapcsolat működésébe. A szűk hat percben pedig rengeteg képi geg (kutya a lépcsőliften, a levegőben szálló pisis zokni) is elfér, miközben jókat lehet gondolkodni azon, hogy vajon hogyan mehet félre egy társas kapcsolat és milyen űrt próbálunk betölteni a kutyatartással. (PVA)
A Friss Kakast október 4. és 5. között rendezik a Toldi moziban. Bővebb információ és részletes program az esemény honlapján.
