Noha a könyvnek elsősorban a játékfilmek képezik tárgyát, az életműbe mégis szélesebb körű betekintést kapunk. Bár nem szerepüknek megfelelő súllyal, és nem önálló értékükön, de egy-egy fejezet erejéig szóba kerülnek a színházi és televíziós munkák is, amelyek egyfajta értelmezési keretként járulnak hozzá a mozifilmek elemzéseihez. A tényszerű kapcsolatokon túl – vagyis hogy a rendező életműve tévéfilmekkel indul és a játékfilmek forgatása mellett sem hagy fel a televíziózással –, nyilvánvaló szemléletbeli és tartalmi párhuzamok is vonhatók a különböző művészi terepekhez tartozó alkotások közt, amelyeket szinte kivétel nélkül sajátos stilizációs technikák használata jellemez, és a műfaji konvenciók feloldásának igénye hat át.
A Káoszkeringő-ben azzal a hagyományosnak nevezhető monografikus megközelítéssel találkozunk, amely a szerzőre mint egy saját művészi világlátás eredőjére, és a történetileg meghatározott, de mégis egyéni kifejezésre irányítja a figyelmet. Gelencsér Gábor könyve ezért egy trendváltás, a szerző haláláról szóló poszt-strukturalista felfogás visszaszorulásának és a szerzői szubjektivitás előtérbe kerülésének folyamatába is beleillik, hiszen a vizsgált művekhez nem formájuk felől közelít – erre Gothár filmjei nem is nyújtanának kifejezetten hálás alapanyagot. Eltérően a szerzői elméletek szempontjait alkalmazó monográfiák gyakori eljárásától, a filmek itt egy folyamatában körvonalazódó életmű részeiként és nem egy elemző módszer bemutatásához, vagy akár a filmi kifejezés általános vizsgálatához használt ürügyként jelennek meg.
 |
| Az abszurditás egy folyamat eredménye |
A kötet Gothár filmes munkásságának darabjait műfajilag, tematikailag sokfélének, de stílusukban és főként tapasztalati hátterükben rokoníthatónak tekinti. A filmek ezek szerint arra a kaotikus összevisszaságra reflektálnak, amely az egyéni élet autentikus kibontakozásának és a társadalmi szerveződés humánus értékeinek ellehetetlenüléséből fakad: „Szabadság, szerelem – a Melodráma alcímévé emelt Petőfi-sor modalitása pontosan írja le Gothár Péter művészetének karakterét: nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes alább adni a nemzet költőjének komoly és emelkedett szavainál, ugyanakkor értelmetlenné és értelmezhetetlenné váltak e fogalmak, így együtt különösképpen”. Ez a negatív életérzés „a rendszerrel egyidős” Gothár-generáció igazsága, amelyet nem ír felül a rendszerváltás történelmi fordulata sem, a szabad önkiteljesedés iránti vágy és e vágy kudarcának tudomásul vétele közti konfliktus újratermelődik, és továbbra is a modern egzisztencia alapélménye marad.
Gothár káosz-tapasztalata ezért nem kölcsönözhet egyedi vonást művészetének, a személyes és együttes boldogulás és/vagy dilemmájáról, morális bizonyosságaink elbizonytalanodásáról való számadás nem lehet egy saját világszemlélet következménye, hanem integráló tényező, amely a rendezőt kortársaihoz, más későmodern és posztmodern alkotókhoz kapcsolja. Ebből a szituációból (is) ered, hogy a Gothár-filmek jó része adaptáció, újrafogalmazása valamely előzetesen adottnak, amely az újrafogalmazás megoldásai révén különböződik el, tesz szert korlátozott egyediségre. Az egyéniség, a saját hang hagyományos formákon és az idézés kereteire belülre szorultsága Gothár Péternél kezdettől fogva meglévő jegy és egyben a posztmodern állapot egyfajta tükre is, anélkül azonban hogy modern vágyairól, az egyéni és társadalmi lét értelmének kereséséről a posztmodern játékosság gesztusával lemondana. Hogy az életműnek ezek a tulajdonságai nem kapnak nagyobb hangsúlyt Gelencsér írásában, egyrészt a kronologikus, műkövető szerkesztésből fakad, másrészt nyilvánvalóan abból, hogy ezek a kérdések a rendezőről korábban megjelent hazai kritika sarokpontjait képezik.
 |
| Ironikus lezárással függeszti fel a mitikus fejlődéstörténetet |
A Káoszkeringő szándék és lehetőség ellentmondásosságát tehát nemcsak a közérzet ábrázolásának tartalmi vonatkozásában igyekszik tetten érni, hanem kifinomult érzékkel mutatja fel ezeket a stílusban és az ábrázolás önreflexív rétegeiben is. „(A)z egyéni képességek és a társadalmi korlátok kiegyenlítettségéből fakadóan e végeláthatatlan küzdelem egyetlen látványos következménye a torzulás: a hősök groteszk, már-már parodisztikus, és a környezet ironikus, gyakran abszurd elrajzolása. Gothár igen változatos művészetének talán ez az egyetlen közös stílusvonása, amely a mégoly különböző irodalmi anyagokból (a klasszikus műtől a kortárs elbeszélésig) és különféle kifejezési formában (film, színház, televízió) megvalósuló művein egyaránt jól felismerhető.” Az Ajándék ez a nap-tól kezdve a legutóbbi Magyar szépség-ig az abszurditás nem objektíven adottként jelentkezik, hanem egy folyamat eredményeként, az egyén sorsa és a világ „együttesen – egymásban és egymásból következően – válnak menthetetlenül azzá.”
Gelencsér pontosan mutat rá, hogy Gothár sokkal inkább reprodukálja, mintsem analizálja ezt a jelenséget: a világ (és filmi megjelenítésének) működéséből származó abszurd hatás „nem valamiféle szemléletbeli kiindulópont, jóval inkább a társadalmi és a személyes motiváció együtt-tartásának igényéből fakadó dramaturgiai következmény”. A műfajiságot a szerzőiséggel bravúrosan ötvöző és kultuszfilmmé vált Megáll az idő például ironikus lezárásával függeszti fel a mitikus fejlődéstörténet optimizmusát, a követhető minták eltüntetésével lehetetleníti el a műfaj által ígért progressziót. Esterházy inspirálta és közös forgatókönyvű filmjeiben – Idő van és Tiszta Amerika – ugyanúgy a megkezdett családregényt folytatja, csak a mitizáló és valóságleképező funkciót veszi vissza, és esterházysan, de mégis saját szerzői eszközökkel mutatja meg, hogy nem a történet, hanem a személyiség megformálásának nehézsége a tét.
Későbbi filmjeiben azután megint hagyományosabb elbeszélői fogásokat alkalmazva, noha más-más hangsúllyal, stílussal és műfaji kötődésekkel képezi le ezt a hiányra, esetlegességre visszavezethető problémát. A Melodráma, a Paszport és a Magyar szépség az abszurdizáló közérzetfilm variációi lesznek, miközben folytatják a (társadalmi) családregényt. A Részleg és a Haggyállógva Vászka szakítanak ezzel a beszédmóddal, az előbbi az önmegvalósítás/felszámolás sprirituális, az utóbbi a mese folklorisztikus egyetemességének irányába nyit.
Gelencsér Gábor kötete tárgyát mélyrehatóan és komplexitásában vizsgáló mű, amely mögött a Gothár-filmek átfogó megértése, apró részleteire kiterjedő ismerete és nem utolsó sorban ezeknek a filmeknek a szeretete áll. Könyve minden bizonnyal nemcsak a Gothár-rajongók, de a modern filmkultúra iránt érdeklődők számára is keresett olvasmánnyá válik.
Gelencsér Gábor: Káoszkeringő -- Gothár Péter filmjeiről.
Novella Kiadó, 2006.
