Kérlek, mondd el röviden, mi az a Daughter of the Nation!
Egy hat részből álló cseh tévésorozat. Egyfajta Hamupipőke sztoriba oltott felnövéstörténet, ami az Osztrák–Magyar Monarchia idején játszódik Csehországban. Szinte minden cseh ismeri Karel Havlíček Borovský nevét, a férfi meghatározó költő, író és újságíró volt a 19. században. Azonban azt kevesen tudják, hogy Havlíčeknek volt egy lánya, aki, ugyan csak rövid időre, de a nemzet leányaként létezett a köztudatban. Ő a történetünk főhőse.
Hogyan került hozzád projekt? Felkértek, vagy meg kellett pályázni ezt a rendezői pozíciót?
Minden rendező álma, ahogy én belekerültem ebbe a projektbe. Egyik nap megcsörrent a telefon: a Canal+ cseh nyelvű tartalmat szeretne gyártani, lenne egy sorozat, amit ketten rendeznének felváltva. Megkérdezték, hogy ráérek-e. Maja Hamplová hívott, aki egyben a producere és casting directora a sorozatnak, és ő volt az előző filmemnek, a cseh-magyar Hétköznapi kudarcoknak is a casting directora. Ott a szereplőválogatás kifejezetten hosszú ideig, másfél évig tartott, mivel sok szereplővel operált a történet. Ennyi idő alatt elég jól megismertük egymást; ki hogyan szeret dolgozni, milyen az ízlésünk stb. Még Velencébe is elkísért a premierre. Úgy fejeztük be a filmet, hogy valahogy, valamikor mi még dolgoznánk együtt.
Antonie Formanová és Dan Kadlec (fotó: Stanislav Honzik - Barletta/Canal+)
Ezek szerint a telefonhívás felkeltette az érdeklődésedet.
Egy nagyon szórakoztató és okos sztoriról volt szó, ami még az író, Lucie Vaňková egyetemi projektjeként indult. De úgy álltam neki, hogy ez annyira jól hangzik, hogy biztos nem fog megvalósulni. Nem egy túlságosan egyszerű, mainstream történet, ezért azt gondoltam, valószínűleg sokat kell várni, hogy megkapja a finanszírozást. Nem így történt. 2023 nyarán már azon kaptam magam, hogy országszerte cseh kastélyokat járok be, és elindult a casting is. Ezt követően elég hamar megtaláltuk a főszereplő színésznőt Antonie Formanová személyében.
Tényleg meglepő, hogy tavaly januárban kértek fel, és idén januárban már be is fejeztétek a forgatást. Ez hihetetlenül gyors, pláne, hogy egy kosztümös minisorozatról van szó.
Nekem is gyors volt, mivel én a filmhez vagyok hozzászokva. De a Barletta – a cég, ami legyártotta a projektet – elég rutinos. Egyfelől tudták, hogy mik a lépések, másfelől meg azt látom, hogy tényleg ez a tempó a sorozatoknál. Onnantól kezdve, hogy rendben van a finanszírozás, és átgondolták, hogy mikor minek kell történnie, minden gyorsan halad. A csatornának kell a tartalom, szóval el is várják, hogy időre elkészüljön.
És milyen érzés volt végre magas költségvetésből forgatni? Több teret kaphatott a fantáziád?
Persze, mindig mindenhez több pénz kell, de itt kifejezetten okosan kellett bánni azzal az összeggel, ami rendelkezésre állt, hogy ki tudjuk hozni belőle azt, amit akarunk. Ahhoz képest, hogy kosztümös sorozat, nem biztos, hogy magas költségvetésűnek mondanám. Fantázia volt bőven, de végtelen költségvetés az nem. Ráadásul feszített tempóban is kellett haladni. Huszonnyolc nap alatt leforgattunk két egészestés filmnyi anyagot, úgy, hogy január elején a kültéri helyszíneken csak nyolc órányi napfényünk volt.
Grosan Cristina (fotó: Stanislav Honzik - Barletta/Canal+)
„Okosan” alatt mit értesz ebben az esetben?
Például hogyan tudjuk a korlátozott számú statisztákat úgy mozgatni, hogy belakják a teret. A külső helyszínek minél inkább stimmeljenek, és ne kelljen nagyon belenyúlni, korhűek legyenek. A belsőkhöz próbáltunk olyat helyszíneket találni, amiken keveset kell módosítani, a vizuális identitásuk erős, és passzolnak is a sztorihoz. Nem tudtam Csehországról, de csodálatos kastélyai vannak, remek állapotban. Szerencsére volt miből válogatni: észak-csehországi és morvaországi kastélyokban, Prága közeli kolostorokban, sőt, még egy idős, védett fánál is forgattunk. Sikerült olyan helyeket találni, ahol eddig még nem forgott semmi, így tudunk újat is mutatni a cseh nézőknek.
Az előbb említetted, hogy filmes forgatásokhoz vagy szokva. Mennyire volt nagy váltás minisorozatot csinálni?
Arra számítottam, hogy a csatorna kreatív producerének, Bárbora Mudrovának több észrevétele lesz, többet fognak beleszólni. De olyan sokat beszélgettünk már az előkészítés alatt, hogy nem nem éreztem azt, hogy megrendelőnek dolgozom. Miro Šifra showrunner is végig támogatott. Szerencsére szuper volt a forgatókönyv, már majdnem készen állt, amikor én csatlakoztam, ezért csak minimális megjegyzéseim voltak az egyes epizódokhoz. Azt éreztem, hogy elég szabad kezet kaptunk a csatornától.
Akkor nem volt rémisztő a váltás filmről sorozatra?
Annyiban volt más, hogy nagyon gyorsan kellett forgatni. Mivel az adott helyszínekhez és bizonyos színészekhez ragaszkodtunk, sok olyan nap volt, amikor jelenetenként váltottuk egymást a másik rendezővel, Matěj Chlupáčekel. Emiatt egy idő után a stáb keverte a cseh, az angol és a magyar nyelvet. A rendezőasszisztenst Győri Márk operatőrrel megtanítottuk pár magyar szóra, és időnként már azt kiabálta, hogy „menjünk!” meg „jó!".
A hektikus körülmények ellenére is próbáltuk azért megtartani a történetmeséléshez kitalált képi dramaturgiát. Ehhez sok dolgot kellett előkészíteni és szerencsére Márk nagyon vevő volt rá. Az előkészítés alatt párszor Nagypál Orsihoz és Szilágyi Fannihoz fordultam kérdésekkel, mivel mindketten már jó pár sorozatot tudhatnak maguk mögött. Megnyugtatott, hogy létezik és körbevesz egy ilyen támogató rendezőnői háló.
Antonie Formanová és Vladimir Javorsky (fotó: Stanislav Hoznik - Barletta/Canal+)
Ha jól tudom, ez volt az első alkalom, hogy társrendezővel dolgoztál együtt.
Nem mondanám, hogy együtt rendeztünk, hanem inkább felváltva: Matěj Chlupáček rendezte az első három részt, én meg a második hármat. A közös munkafolyamat a filmekről való beszélgetéssel kezdődött. Mindketten nagyon szeretjük a mozit, és ebből a filmrajongásból alakult ki, hogy hogyan képzeljük el a sorozat hangulatát és filmnyelvét. Ezt aztán lefordítottuk színekre, formákra, lehetséges helyszínekre. Az előkészítés alatt nagyon összecsiszolódtak az elképzeléseink, A forgatáson időnként néztük egymás munkáját. Volt például olyan, hogy megfigyeltem a beállításait, és játékosan reagáltam rájuk a saját részeimben. Nem azért, mert ezt bárki is kérte volna, hanem mert inspiráltuk egymást. Izgalmas kollaboráció volt. Most épp a vágószobában kérjük ki egymás véleményét, teszteljük egymáson, hogy mi működik, és mi nem. Egy érdekes folyamatnak a közepén vagyunk, ami olyan, mint egy filmes beszélgetés.
Azt könnyű volt elérned, hogy ismét Győri Márk operatőrrel dolgozhass együtt?
Nagyon örültem, amikor a csehek mondták, hogy hozhatok saját operatőrt, mert Márkkal jól tudunk együtt dolgozni, ez már a harmadik közös projektünk. Ő fényképezte mindkét filmemet, A legjobb dolgokon bőgni kell-t és a Hétköznapi kudarcokat. Kifejezetten fontos gyorsan, mert sokszor napi hét jelenetet kellett leforgatni. Pár napja kíváncsiságból megnéztem A legjobb dolgokon bőgni kell gyártási tervét. Ott átlagosan három jelenetet terveztünk naponta, ami elég barátságos tempó. A Daughter of the Nation egyik fő tanulsága az volt, hogy bármit meg tudunk csinálni. Azért persze jó, ha mindenre jut idő.
Wrochna Fanni (fotó: Stanislav Honzik - Barletta/Canal+)
Márkon kívül volt más magyar stábtag, akit hoztál magaddal? Mi Wrochna Fannit találtuk még, őt te ajánlottad?
Van a sorozatban egy lengyelül beszélő, nagyon fontos szereplő. Nincs sok jelenete, de jelentős karakter. Eredetileg egy idős, gonosz néniként írták meg ezt a szerepet, de egyik reggel azzal keltem, hogy én most be fogom erre ajánlani Wrochna Fannit. Úgy gondoltam, ő tudna valami egészen különlegeset hozzáadni a sorozathoz. Láttam Fannit Hajdu Szabolcs Békeidőjében, és nagyon tetszett Horvát Lili filmes-zenés-színházi előadásában (Dichterliebe – A tizenkét óriás – a szerk.) is. Ráadásul tudtam, hogy Fanni apukája lengyel, így javasoltam őt a casting directornak. Megnéztünk más színésznőket is, de végül sikerült meggyőznie a csapatot Fanninak. Nagyon örültem, hogy dolgozhatok vele, ráadásul lengyelül. Ezenkívül Boráros Henrich volt a díszlettervező, aki szlovákiai magyar, szóval magyarul is zajlott az előkészítés.
A forgatáson milyen nyelven instruáltál?
Többnyire angolul beszéltünk, de adódott, hogy csehül is kellett. Volt egy színész, aki angolul nem igazán, de kifejezetten jól beszélt franciául. Én meg anno az aradi iskolában hét évig tanultam franciául, és előszedtem a régi nyelvtudásomat. Bármennyire is nehezen ment az elején, nagyon fontos volt, hogy közvetlenül tudjak kommunikálni a színésszel, és ne valakin keresztül.
Győri Márk operatőrrel a forgatáson (fotó: Aleš Král - Barletta/Canal+)
A cseh színészekkel segíts kicsit, ők sztároknak számítanak a hazájukban?
Egyfajta mozaik a sorozat castingja. Vannak köztük nagyon híres színészek, akiket nagy közönség ismer, mint Jiří Langmajer. Jiří sok vígjátékban szerepelt az utóbbi években, és nála ez egy érdekes váltás, mert itt egy ambivalens karaktert, egy komoly politikust alakít. De vannak kifejezetten alternatív színház színművészek, fiatal elsőfilmesek meg rutinos gyerekszereplők is. Zdeňkát, a főszereplőt alakító Antonie Formanová nem csak egy nagyon tehetséges, keményen dolgozó fiatal színésznő, de Miloš Forman unokája is. Felfedezhető egy elég érdekes, szinte párhuzamba állítható helyzet. A karakter, akit az Antonie alakít, egy fiatal lány egy országszerte ismert édesapával, aki most először, saját utat farag magának.
Zdeňka Havlíčková története mennyire közismert Csehországban?
Szinte senki nem tudja, hogy ennek a nagyon híres írónak volt egy lánya, és hogy neki milyen rövid, küzdelmes élete volt. A szülei korán meghaltak, így a lány egészen fiatalon egyedül maradt. A csehek különböző módszerekkel próbáltak a magyarokéhoz hasonló szintű önrendelkezést elérni az Osztrák-Magyar Monarchiában, igyekeztek kialakítani a nemzeti identitásukat. Ennek fontos része volt a nemzeti irodalom és színház, azt akarták, hogy legyen hivatalos a cseh nyelv. Így született meg az ötlet, hogy kiemeljék Zdeňkat az ismeretlenségből, és pénzt gyűjtsenek neki a hozományra. Ezért cserébe egy tökéletes cseh életet kellett volna élnie, ezzel inspirálva a cseh nemzet nőtagjait. Csak éppen szerelmes lett egy lengyel fiúba, aki a Monarchia seregében szolgált, ami nem tetszett a népnek és a nacionalistáknak. A lány próbált küzdeni, hogy megtarthassa az új életét és a szerelmét, de az, hogy ő mit akart, egy cseppet sem számított.
Grosan Cristina a színészekkel (fotó: Aleš Král - Barletta/Canal+)
Ez az életút szinte könyörög azért, hogy filmre vigyék. Az életének mely aspektusai izgattak téged?
A főhős nagyon fiatalon kerül bele ebbe a nagy körforgásba. Az ismeretlenségből és szegénységből emelik ki, hirtelen Prága közepén találja magát, ahol árgus szemekkel követik minden lépését. Azt hiszi, nagy szerencse talált rá, de hamarosan rá kell jönnie, újdonsült szerepe komoly áldozatokat követel meg. Eközben persze szurkolunk neki, hogy összejöjjön a szerelem, és megmutatunk egy fiatal baráti társaságot is. A felnövéstörténet érdekelt: egy fiatal lány a portréja, aki ugyanúgy szerelemes, reménykedik, vagy éppen csalódik. Ez egy coming-of-age történet, csak 1871-72-ben.
Az előző két filmed is érintette a női lét általános tapasztalatait. Zdeňka élete is kínált hasonló lehetőségeket a nőiség vizsgálatára, akár kortárs megközelítésére?
Tényleg kínálnak ilyen olvasatot a korábbi filmjeim. Viszont mindig reménykedem, hogy nem „csak" a nőiség vizsgálatai, hanem rá tudnak mutatni általánosabb élettapasztalatokra, amivel például férfiak is tudnak azonosulni. Persze, nyilván itt is volt lehetőség a főhősnő helyzetét vizsgálni, hiszen idegen, befolyásos férfiak próbáltak parancsolni neki: beleszólni, mit viseljen, hogyan viselkedjen, kihez menjen feleségül. De nehéz mai nézőpontból vizsgálni Zdeňkát. Akkoriban az ember huszonnégy éves koráig kiskorúnak számított, addig valaki felelt érte, például nem lehetett megházasodni, ha nem egyezett bele a gyámja. Tehát a fiataloknak teljesen mások voltak a tapasztalatai akkor.
Az első nyilatkozatok alapján egy komoly történelmi drámaként képzeltem el a Daughter of the Nationt. Aztán meglepődtem, amikor felfedeztem, hogy a Canal+ leírása szerint ez egy „19. századi pimasz romantikus vígjáték”. Hogyan lesz pimasz? És hogyan lesz vígjáték?
A kor nagyon merev keretei mögé próbálunk betekintést nyerni. A politikusok, akik próbálják irányítani a lányt, ismert történelmi karakterek, a „nemzet atyái". A sorozatban viszont megjelenik a nagyon emberi énjük. Végig követhetjük, hogyan esnek kétségbe amiatt, hogy nem tudnak irányítani egy bulizni akaró, szerelmes lányt.
Mennyire ragaszkodtatok a történelmi hitelességhez?
A keretekhez ragaszkodtunk. De szerintem fontos ismerni az időszakot, hogy megérthessük a gondolkodásukat, a viselkedésüket, a döntéseik hátterét. Egy hihető korabeli univerzumot hoztunk létre, ami ugyanakkor néha meg van csavarva a mi kortárs nézőpontunkból. Egészen biztos vagyok benne, hogy egy huszonéves lány akkor is próbálta a szárnyait bontogatni és belekóstolni az életbe, akárcsak ma.
Martina Jindrová és Antonie Formanová (fotó: Stanislav Honzik - Barletta/Canal+)
Ez a hozzáállás a történelmi pontossághoz, illetve a pimasz romkom kategória a Nagy Katalin című sorozatot juttatja az eszembe.
Az nekünk is nagy kedvencünk, leginkább a humora és a nyelvezete emlékeztethet rá. Meg a sorozat ritmusa. Ez nyilván rövidebb, mert egy minisorozatról van szó, amiben főleg egy karakterre fókuszálunk. Azon viccelődtünk, hogy megcsináljuk a Jóbarátokat 1871-ben, mert annyira jól dolgoztak együtt a színészek, működött a kémia. Azóta is szoros a kapcsolat a fiatalok között, közös chat csoportban szervezik a találkozókat. Kíváncsi leszek, ez a stílus hogyan tetszik majd a cseheknek.
A történelmi filmek a cseh filmművészeti örökség szerves részét képezik. A sorozat szerinted hol helyezkedik el ebben a kánonban, hogyan viszonyul a nagy elődökhöz?
Ezen mi is sokat gondolkodunk. Hagyománya van a történelmi cseh filmnek, és ez a sorozat kifejezetten szeretne abból kilógni. Újítani szeretne, és nem megfelelni. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy a sok projekt közül pont ez tetszett meg a Canal+-nak, és ezt akarta elsőként leforgatni. Az biztos, hogy egy fiatalabb közönséget szeretnének megszólítani, de várom a reakcióit azoknak is, akik azt várják el, hogy minden úgy nézzen ki, ahogy azt megszokták. Szeptember környékén fog felkerülni a Canal+ felületére, és jövő januárban mutatják be a cseh tévében. Tévé majdnem minden háztartásban van, szóval sok emberhez juthat majd el a sorozat.
Persze, ne igyunk előre a medve bőrére, de én nagyon büszke vagyok arra, hogy úgy csináltuk meg a sorozatot, ahogy azt elképzeltük. Még akkor is, ha ehhez néha mínusz tizenkét fokban kellett reszketnünk kint egész nap, meg befagyott tavat kellett fűrészelni reggel, hogy meg tudjunk csinálni egy tóba ugrást délben.
(fotó: Stanislav Honzík - Barletta/Canal+)
Magyarországon mostanában sorra készülnek a történelmi produkciók, amik a hazafiságot állítják a középpontba. A ti projektetek hogyan viszonyul a cseh nacionalizmushoz, a hősiességhez?
Ironikusan. A sorozat humora részben abból fakad, hogy kicsit naiv fénybe állítja a politikusokat, akik azt remélik, egy kamasz lányon keresztül megoldást nyújthatnak a cseh nők identitás-problémáira. A jelenkori cseh politikára viszont nem igazán reflektál. Nem érzékelek olyan kérdéseket a levegőben, amire a sorozat valamilyen választ tudna adni, inkább csak provokálni szeretne.
A cseh közönséggel kapcsolatban már megfogalmaztad a várakozásaidat, de szerinted egy magyar néző is szórakoztatónak találhatja majd? Magáénak érezheti ezt a történetet?
Abszolút, nekünk is voltak identitás-kérdéseink ebben a korban. De pusztán a coming-of-age történet miatt is működhet, ha valakit nem riaszt el a cseh nyelv. A szerelem meg a fiatalság univerzális témák, mindenkinek ismerős érzés az, hogy „készülök az első bulimra, és izgulok”. Kíváncsian várom a magyar nézők reakcióit is, mert a sorozat látható lesz Magyarországon is. Hamarosan kiderül, pontosan melyik streaming platformon.
Reménykedhetünk, hogy a közeljövőben lesz magyar nyelvű filmed?
Én is reménykedem ebben. Stalter Judit producerrel jelenleg is fejlesztünk egy tervet, amit nagyon szeretnék Magyarországon forgatni. A történet egy diáklányról szól, aki elfogad egy ajánlatot egy befolyásos, de meddő házaspártól, hogy eltartsa magát. Ez a döntés azonban gyökeresen megváltoztatja az életét. Nemrég kaptunk hírt arról, hogy a Kreatív Európa MEDIA programja támogatta a filmtervünk fejlesztését. Még az elején jár a projekt, de örülök és izgatottan várom, hogy lassan ismét elinduljunk ezen az úton Judittal.
