Búss Gábor Olivér: - Igen, de ez nem kifejezetten szépírói munka volt, csupán egy belső terjesztésű riportkötet a Westel elmúlt tíz évéről. De most jelenik meg - a kiadó szerint szeptemberben - egy gyerekeknek szóló mesekönyvem is, Illatos Rét 47. címmel.
Régóta írogatok, de többnyire csak az asztalfióknak. Azért is kezdtem el újságnál dolgozni, mert ez állt legközelebb ehhez a hobbimhoz, bár itt más formában és más célokra használom az írást. Ráadásul így utólag úgy tűnik, a belpolitikai rovat kimondottan jó hátteret ad - ahogy mondtad -, a fikciótermeléshez. Viszonylag széleskörű tájékozottságot ad. Mégis, tudom, hogy milyen évet írunk, hogy királyunk van, cárunk, vagy miniszterelnökünk... Egyébként eredendően nagyon kedvelem a humoros történeteket. A tv2 Citrom című műsorának is dolgozom.
- Hogyan is jött hát ez a forgatókönyv-ügy?
B.G.O.: - Két évvel ezelőtt volt egy nagyon súlyos autóbalesetem, ami hónapokra ágyba kényszerített. Nagyon sokat olvastam, de azt éreztem, hogy nem tudok megbékélni a könyvszereplők sorsával, az író helyett én másképp alakítottam volna a történeteket. Előbb-utóbb mindent meguntam, letettem, és újra unatkoztam. Ez adta a lökést ahhoz, hogy magam kezdjek valami nagyobb lélegzetű dolgot írni. Saját múltamról is szóltak azok a kis történetek, amelyeket lejegyeztem. Így jött például a filmnek az az alapötlete, hogy a főszereplő mindennél jobban vágyik egy amerikai autóra.
- Ezek az apró epizódok kerek történetté állnak össze vagy egymás mellé rendelt események füzérét látjuk majd?
B.G.O.: - A történetnek van eleje meg vége, mégsem olyan, egy mondatban elmesélhető, mint például:
György, a neurotikus újságárus szeretné megtalálni a hosszú élet titkát, de nem sikerül neki, ráadásul terhes lesz a nagymamája, ezért inni kezd. A sztori leginkább "small talk"-okból, azaz a szereplők - látszólag - semmitmondó beszélgetéseiből áll össze. Hosszú munka volt - körülbelül három hónap - mire megszülettek a végleges dialógusok, közben ki kellett találni a saját beszédmódomtól különböző társalgási stílusokat, szófordulatokat is - itt jöttek jól az újságírás tapasztalatai. Így szép lassan olyan figuráim lettek, amelyek már kiszakadtak belőlem, már nem hasonlítottak rám.
- Összefoglalnád röviden, hogy mit jelent számodra ez a vígjátéki történet?
B.G.O.: - Persze mindenki mást szerethet egy filmben, de nekem az a legfontosabb ebben a történetben, hogy olyan emberekről szól, akik valamilyen módon vesztesei az elmúlt tíz évnek - de erről ők nem vesznek tudomást. A figurák mind boldogulni akarnak, de valahogyan egész gondolkodásmódjukkal ott ragadtak a 80-as években. Én azt gondolom, hogy nem mindenki tudja felvenni ezt az újfajta tempót és nem is kell, hogy ezt tegyék. Attól még nem muszáj nyomorultnak érezniük magukat, hogy lövésük sincs, mi az e-business. Tehát egy kicsit azokról szól a film, akiknek az élete nem tartozik a mai magyar társadalom sikertörténetei közé - és ezt mégsem élik meg kudarcként.
- Mostanában sokan próbálkoznak valamiféle kis magyar realizmussal, szerintem sokszor elég eredménytelenül. Van a történetben egy olyan jelenet, amelyben két feketeruhás férfi jelenik meg a főszereplő büfékocsijánál, először azt hisszük róluk, hogy behajtók, majd kiderül, hogy temetkezési vállalkozók. Úgy tűnt mintha ezzel beintettél volna az egyszerű realista próbálkozásoknak is.
B.G.O.: - Még nem vagyunk elég messze a 90-es évektől ahhoz, hogy hitelesen tudjunk bemutatni egy komolyabb hangvételű társadalmi körképet.
- Amikor elkészült a könyv, akkor már tudtad, hogy ez a darab nem fog a fiókban heverni a többi írásoddal együtt?
B.G.O.: - Már az írás alatt azt éreztem, hogy a szó szoros értelmében kezd összeállni a kép. Nekem Rudolf Péter már régóta az egyik kedvenc színészem volt, a Skorpió megeszi az ikreket reggelire pedig különösen közel áll a szívemhez. Bár nem is tudtam, hogy milyen egy igazi forgatókönyv, mégis úgy döntöttem, hogy elküldöm Péternek az írást.
- Ismeretlenül bekopogtattál?
B.G.O.: - Egyszerűen felhívtam telefonon, elmondtam, hogy mi a helyzet, szeretném, ha belenézne az irományba, és ő megígérte, hogy elolvassa. Aztán persze semmi nem történt nyolc hónapon keresztül, először hívogattam, aztán hagytam, hadd jelentkezzen ő. És 1999 január 10-én este csöngött a telefon. Elég fesztelen volt a helyzet, Péter éppen egy autóban ült, én meg otthon a fürdőkádban.
- Innentől kezdve gondolom minden ment a maga útján. A forgatókönyvből készült végtermék nem okozott csalódást?
B.G.O.: - Sokkal jobb lett, mint amit eredetileg elképzeltem.
- Akkor most visszatérsz a belpolitika rovathoz, és minden megy ugyanúgy tovább?
B.G.O.: - Részben igen, hiszen ez a munkám, de már felkértek egy új forgatókönyv megírására. Készül.
