Filmhu: Tar Sándor munkái újra és újra beszüremlenek az életedbe. Játszottál a szerző novelláskötetén alapuló filmben (Egyszer élünk), a Hajónapló-sorozatban A Te országodat filmesítetted meg, és a Délibáb kiindulópontja is egy Tar-novella, a Ház a térkép szélén volt. Sőt, olyan ötleted is volt, hogy trilógiát forgatsz, amelynek filmjei mind egy-egy Tar-novellán alapulnak majd. Mi fogott meg az írásaiban?

Hajdu Szabolcs: A Tar-művek világa, a reménytelenséget árasztó nézőpontot tekintve, nem mindig áll közel hozzám. Én másképp szűröm át magamon a valóságot. A valóságmorzsákat, amiket felcsipegetek, próbálom fénnyel megtölteni – még a legkomorabb történéseket is. Azonban az a világ, amiről ír, mégis nagyon közeli, ugyanis azon a környéken nőttem föl, amelyről szólnak az írásai. Tar egészen közel lakott hozzánk, azokat a karaktereket, akiket ő a novelláiban leír, személyesen is felismerni véltem az utcán. Néhány osztálytársammal gimnazista korunkban felfedeztük magunknak az ő munkásságát, és onnantól kezdve nekünk ő ikonikus figurává vált, a Mi írónk volt. De amikor Tar-műhöz nyúlok, sosem pontosan az ő világát szeretném tárgyiasítani a filmben, hanem Tarból kiindulva szeretnék létrehozni egy saját törvényei szerint működő univerzumot.

Valóban terveztem, hogy csinálok három játékfilmet, amelyekben mind Tar Sándor egy-egy műve lett volna a kiindulópont, azonban erről időközben letettem, többek között azért, mert túl sokáig húzódott a Délibáb elkészítése. Az én tempóm ennél gyorsabb, azóta már három-négy újabb tervem van.

Hajdusz6 600
(fotó: Valuska Gábor)

Filmhu: Ha a külső jegyeket nézzük, akkor talán A te országod című Tar-adaptáción érezhető legkevésbé az a stílus, amely a többi filmedre jellemző.

H. Sz.: Formailag, külső jegyeket nézve talán így van, mégis úgy látom, hogy ez a filmem az egyik legszemélyesebb darab, mert ez áttétek nélkül mutatta, hogy éreztem magam akkor a világban. Tar írását A te országodban is csak kiindulópontként használtuk, mert nagyrészt a saját naplójegyzeteimből készült el a forgatókönyve. Például az én kislányom abban az időben éppen egy református óvodába járt, így került bele a történetbe az, hogy a főszereplő ebbe az óvodába viszi a kislányát.

Filmhu: A Délibábban western elemeket használsz. Hogy jött ez a műfaj a Tar-szövegből? Magánemberként te hogy állsz ezzel a műfajjal?

H. Sz.: A mi generációnk három típusú filmen nőtt föl: a Csillagok háborúja, a Bud Spencer - Terence Hill filmek és a westernek. Mivel a gyerekkori benyomások a legerősebbek az ember életében, ezek a filmek kitörölhetetlenül belénk épültek. Abban az időben hosszú sorok álltak a mozinál, hogy megnézzék az emberek ezeket a nem csak az amerikai, hanem NDK-s westernfilmeket is. Életem legszebb időszaka kapcsolódik hozzá, amikor még kisgyerek voltam: Berettyószentmártonban a templom mellett volt a mozi, mi pedig hátulról, a templomkertből belógtunk a vetítésekre és a vászon mögül néztük ezeket a filmeket.

Szerintem Tar is használja a novellában a western elemeket. Minden benne van, ami a westernekre jellemző: a zűrös múltú idegen, egy területfoglaló banda, vannak elnyomók és elnyomottak, az idegen felbukkanásával felbomlik a rend, és egyfajta lázadásba torkollik a történet. Én csak megerősítettem azokat a kontúrokat, amelyek ebben a novellában a westernre utalnak.


Nézd meg A te országodat!

 

Filmhu: Magyarországon a ’70-es években jó néhány eastern készült. Forgatás előtt megnézted mondjuk a Talpunk alatt fütyül a szél című Szomjas-filmet, vagy szándékosan nem akartad, hogy befolyásoljon?

H. Sz.: Szándékosan nem néztem se westerneket, se easterneket a munka alatt, mert nem akartam egy akadémikus western parafrázist csinálni. Csak annyira használtuk a western toposzokat, amennyire a történet beengedte magába.

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni Szomjas György filmjét és fontos előzmények Jancsó és Tarr Béla alkotásai is, mert bár nem westernek, de ugyanúgy felmerül bennük a kívülállóság, a messiásvárás témája, mint ahogy a Délibábban is. Szerintem az egész magyar társadalomra jellemző a messiásvárás, mindenki valami külső segítséget vár, talán már évszázadok óta. Miközben csináltam a Délibábot, elég erősen önvizsgálatra kényszerültem. Rádöbbentem, hogy hogyan élem én az életemet itt Magyarországon, hogy én is csak átkozom a sötétséget, és valami külső segítséget várok, ahelyett, hogy lépnék, hogy nap mint nap megcsinálnám a saját magam kis privát forradalmát. Ha nekem minden nap van valami bajom, akkor ne panaszkodjak, ne a másikat átkozzam, hanem tegyek érte, hogy jobb legyen. Ez az egyébként személyes önvizsgálat útközben elkezdett beszüremleni a filmbe.

 

Hajdusz1 600
(fotó: Valuska Gábor)

Filmhu: Nagyon korán tudtad, hogy fekete színészt szerettél volna főszereplőnek. A bőrszín az erősebb kontraszt miatt volt fontos neked? Hogy még inkább kívülálló legyen a karakter?

H. Sz.: Egyrészt igen, így a Tar által megidézett western alapszituációban lévő idegen figuráját még kontrasztosabban tudtuk megrajzolni. Ő eléggé tájidegen hatást tudott kelteni a szimbolikus magyar pusztaságon.

Másrészt szerintem nagyon érdekes, hogyan változik a világ. Ha a magyar filmtörténet vonulatát nézzük, most először megjelenhet a főhős szerepében egy fekete ember. És nem egy őrült ötletről van szó, hanem ez egyszerűen nem juthatott volna eszébe egy ’80-as években alkotó filmrendezőnek, vagy Szomjasnak, vagy Jancsónak, mert akkor más volt a közeg körülöttük, nem voltak a magyar focicsapatokban külföldi játékosok, és nem voltak a városok agglomerációjában menekülttáborok sem. Ez csak most juthat eszébe bárkinek, mert itt van körülöttünk.

Filmhu: Talán ez az eddigi leglassabb filmed. Ez a tempó a te alkotói állapotod, vagy kifejezetten a téma miatt használtad ezt az eszközt?

H. Sz.: A lassúság nagyon ehhez a filmhez kapcsolódik, mert hamis lett volna másfajta tempókat használni a pusztán. Eredetileg gyorsabb filmben gondolkodtunk, de ahogy kimentünk erre a helyszínre, azt éreztem, tempót kell váltani. Ezt a ritmust és a filmben zajló kommunikációt is a tér és az ott élő emberek diktálták. A forgatókönyvben például sokkal több volt a dialógus, de hamis lett volna ennél több szöveget használni. Érdekes a Délibáb szereplőinek arcpanoptikuma. Ennél nagyobb kilengésekkel még nem dolgoztam, hiszen egy jeleneten belül megjelenik benne egy amerikai sztárszínész, egy etyeki közmunkás, bukaresti népszerű színész, szlovákiai magyar színész, magyar amatőr is. Érdekes, hogy amikor kimentünk a helyszínre, akkor mindenki azonos tempóban és stílusban kezdett el kommunikálni. Nem szerettem volna rájuk erőltetni egy másik stílust, mert hamissá vált volna az egész. Nem véletlen, hogy ilyenek Jancsó Miklós filmjei, mert ez jön a puszta közegéből, ilyen hatással van az érzékeny emberekre ez a táj és az ott élő emberek.