Az ENSZ által is kitüntetett Rupa butikja és a Mi ez a cirkusz? rendezője a különleges életeket és a nem hétköznapi hivatásokat kutatja minden dokumentumfilmjében – a Mi ez a cirkusz?-ban a Recirquel társulat artistáit követi, ahogy a 2011-es Vasfüggöny a váci börtönszínház csapatáról, a 2014-ben készült Dr. Lala pedig a bohócdoktorok világáról mesél. A Három tánc-ban a cirkusztól a klasszikus balett féle fordul, ráadásul három fiú szemszögén keresztül mutatja be ezt a közeget, amire magyar dokumentumfilmben, de még játékfilmben sem akad igazán példa.

A hivatásszerű balettel kapcsolatban hajlamosak vagyunk automatikusan csak a kecses lányok véres-verejtékes felkészülésére gondolni, pedig külföldi alkotások szép számmal foglalkoznak a másik oldallal is: nemrég a Cannesban díjazott, csodálatos Girl főhőse egy transznemű balerina volt, vagy itt van szegény Billy Elliot is, akit az elmúlt napokban itthon szégyentelenül meghurcoltak magukat kulturáltnak vélő személyek, pedig a bányászváros kis boxolójából balett-táncossá cseperedő fiú története 18 évvel a film megjelenése után is felemelő, aktuális és még sokáig (a magyar) színpadon volna a helye.

Kevesebbet foglalkoznak velük, pedig a fiúk is hasonló nehézségeken mennek keresztül és óriási áldozatokat hoznak a táncért, reménykedve, hogy a tudásuk elegendő lesz a nemzetközi színpadon. Ebben bízik az elsőéves Marcell is, aki 10-11 évesen, ebben a szakaszban még nem csak a gyakorlatokkal, hanem a rendszerrel és a saját testével is csak most ismerkedik. Társaival és tanárnőjével órák hosszat gyakorolnak, egyenesítik a hátat, feszítik a spiccet, szélesítik a pliét. Ő is szólótáncos szeretne lenni, de mint bármelyik élsportban, ha nem tud folyamatosan kiemelkedően teljesíteni, talán sosem jut el a színpadig.

Marcell oldalán kapunk először betekintést a színfalak mögé, a Magyar Táncművészeti Egyetem tekintélyes tanári karának működésébe, akik kemény szavakkal (“nincsen se puding, se anyám asszony katonája” vagy “te csak turista vagy a teremben”) tanítanak, de nagy reményekkel ülnek végig minden vizsgagyakorlatot. A szigor a színfalak mögött rögtön átalakul, a legkisebbeket oktató tanárnő a fejlődés hiányában könnyek közt próbálja menteni, akit lehet – a tanárok beszélgetései és az osztályzás folyamata hozzák el a film legfeszültebb pillanatait. A rendező mindeközben észrevétlenül megbújik a kamera mögött és figyel, nem kérdez és nem is vár válaszokat, egyedül a fiatalok rövid álomjeleneteiben lehet érezni némi idegenséget, pedig a történetek az elemelt pillanatok nélkül is megállják a helyüket. A másik visszatérő elem viszont telitalálat: a fiúk felkészülését mindvégig Pénzes Máté ütemes jazzdobos zenéje kíséri, ami nagyszerűen kifordítja önmagából ezt a kecses világot, és megmutatja, milyen zaklatott és feszült is valójában.


Marcellt tizenhat éves Ábel követi, aki már túljutott a kezdeti nehézségeken, ötödévesként a házi versenyre készül, kilométerekre a családjától, rutinosan kel fel minden hajnalban, hogy hamar a rúdhoz álljon. A kecses ugrások és forgások mögött kőkemény edzés zajlik, verejtékes gyakorlatokkal építik az izmokat, nyújtják a testüket, miközben azért is dorgálás jár, ha nem izzadnak le eléggé egy táncóra végén. A három fiú közül Ábelé lehet a leggyakoribb eset: már bizonyította a tehetségét és kitartóan is teljesít, de akármilyen nehezen dolgozik, nem tud felzárkózni az eggyel ruganyosabb és kecsesebb társai mögé. Ahogy Marcellé, az ő jövője is kérdéses – tisztában van vele, hogy minden nap egy kicsit többet kell nyújtania, különben kiesik a versenyből.

A filmet a tizenkilenc éves Demeter zárja, aki már a diplomára készül. Neki összejött az, amit a másik két tanuló még csak az üveg mögül figyel – a vizsgára való készülés mellett már nemzetközi társulatok válogatásaira jár szerte Európában, remélve, hogy valaki majd vissza is hívja. A sok szempontból kívülálló táncosok világát a munkahely keresése köti újra össze a ‘valósággal’, hiszen egy friss diplomás közgazdász vagy építész az egyetemről kikerülve rögtön munka után néz, és ez azoknál sincs másképp, akik a táncból próbálnak megélni. A fizikai fájdalom, a rengeteg válogatás és a visszautasítástól való félelem a mindennapok része, ahogy a játékos hadakozás az egyetem szabónőjével és a magány is. Az eltűnt balettcipő, az elszakadó hercegi nadrág, a mozdulatokat követő heves fújtatás és könnyek – sok apróság, amikre nem is gondolunk, amikor a közönség soraiban rácsodálkozunk a balett kifinomultságára. Jókor, jó időben érkezett Halász Glória filmje, hogy emlékeztessen minket ezekre a pillanatokra.

A Három tánc június 21-től látható a Cirkó-Gejzír, a Művész, a Puskin és a Tabán mozi műsorán.

Három tánc

Rendező: Halász Glória
Operatőr: Pataki Ádám, Podányi Dániel
Vágó: Márton Dániel
Hangmérnök: Balogh Péter
Zeneszerző: Pénzes Máté
Főszereplők: Ulrich Marcell, Mezei Ábel, Kóbor Demeter
Producer: Osváth Gábor
Gyártó: Filmfabriq Kft.

Fotók: Cirko film