Május 23-án mintegy 200 vendég részvételével zajlott le az NMHH Médiatanácsának idei Kvótafóruma. A találkozóra elsősorban a Mecenatúra Program támogatásával készült tévé-, dokumentum-, ismeretterjesztő, animációs, és kisjátékfilmek alkotóit, illetve a hazai médiaszolgáltatók képviselőit várták.

 

De miért pont őket, és egyáltalán mi az a Kvótafórum?

Röviden: a médiatörvény a hazai médiaszolgáltatókra vonatkozóan előírja, hogy teljes műsorkínálatuk hány százalékát kell kitennie magyar, illetve európai gyártású tartalmaknak. Az első Kvótafórum közvetlen előzménye az NMHH éves vizsgálata volt, amiből kiderült, hogy számos médiaszolgáltató nem teljesítette a törvényben előírt kvótákat. Ennek oka több esetben is az információhiány volt, a szolgáltatók nem tudták, kitől vásárolhatnának hazai készítésű tartalmat. A médiahatóság azért rendezte meg az első Kvótafórumot, hogy megismertesse a médiaszolgáltatókkal az általa egyébként is támogatott műsorokat és azok alkotóit, elősegítve ezzel kereslet és kínálat egymásra találását.

Simó Ibolya: Falu fessön (2016)

A kvóták betartásának fontossága mellett természetesen a közönség érdekei is szóba kerültek a bevezetőkben. Vass Ágnes, a Médiatanács kvótaügyeket koordináló tagja a jogi szabályozás elsődleges céljaként beszélt arról, hogy minél több olyan értékes, közszolgálati műsor jusson el a közönséghez, amely Magyarországon vagy az Európai Unióban készült. Beszédében arra is kitért, hogy idén közel 70 gyártó 130 filmjét és rádiójátékát mutatja be a Médiatanács az érdeklődő szakmai közönségnek.

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja, egyúttal a Mecenatúra Program koordinátora a támogatott tartalmak mennyiségére és minőségére hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a Médiatanács 2011 októbere és 2018 áprilisa között összesen 1121 filmes és rádiós alkotás elkészítését támogatta, mintegy tízmilliárd forinttal. 2011 óta a program keretében elkészült alkotások több mint ezer hazai és nemzetközi fesztiválon szerepeltek, ahonnan közel háromszáz rangos elismerést hoztak el. A díjazott munkák között van Deák Kristóf kisjátékfilmje, a Mindenki, amely 2017-ben elnyerte az élőszereplős rövidfilm kategória Oscar-díját. Deák Kristóf egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az idei fórumon, de videóüzenetben köszöntötte a vendégeket.

Deák Kristóf: Mindenki (2016)

„Magyar alkotások – határok nélkül” – szólt az idei fórum mottója, kifejezve a Médiatanács törekvését, miszerint a Magyar Média Mecenatúra Program pályázatainak kiírásakor kiemelt figyelmet szentel a határon túli magyar alkotóknak. A program a legtöbb pályázati eljárásában biztosítja a határon túli alkotók részvételét, több kiírásban pedig elkülönített, csak számukra megpályázható keretösszeg is rendelkezésre áll. Ennek köszönhetően az elmúlt években számos hiánypótló ismeretterjesztő filmet, dokumentumfilmet, kisjátékfilmet és online filmes tartalmat készítettek határon túli filmesek.

A vendégek a különböző kuratóriumok által támogatott, már elkészült munkákból láthattak összeállításokat, amit a kapcsolatépítésre kitűnő alkalmat jelentő rövid szünet követett. Ezután több teremben egymással párhuzamosan indult el az egyeztetés. A tévéfilmekre vonatkozó Fehér György pályázatban, és a kisjátékfilmek létrejöttét elősegítő Huszárik Zoltán pályázatban érdekeltek ugyanabban az előadóteremben gyűltek össze, hogy néhány általános érvényű probléma kibeszélése után kisebb csoportokban folytathassák az arra irányuló tárgyalásokat: a közeljövőben milyen magyar gyártású műsorokkal találkozhatunk a hazai televíziós kínálatban.

Forrás: Filmhu, NMHH