Sokan és sokszor leírták már, hogy a horrornak nincs hagyománya a hazai filmgyártásban, és teljesen igaz, hogy egy elveszett 1921-es némafilmet (Drakula halála, r.: Lajthay Károly) és a 90-es évek amatőr szcénáját leszámítva egészen 2020-ig kellett arra várni, hogy mozikba kerüljön az első hivatalos magyar horrorfilm, az enyhén szólva is felemás fogadtatásban részesült Post Mortem (r.: Bergendy Péter) formájában. De vajon hogyan alakult volna a műfaj itthoni története, ha 1989-ben nálunk is bemutatják Robert Sigl Laurin című alkotását?
Igaz, hogy nyugat-német produkcióról van szó, de olyanról, amit teljes egészében hazánkban forgattak és a főszerepeit is magyar színészek játszották. Korántsem mestermű, de művészi igényessége, gótikus atmoszférája, hitchcocki hatáskeltése és nem utolsó sorban Jancsó Nyika szépen komponált operatőri munkája talán alkalmas lett volna arra, hogy már a rendszerváltás időszakában legitimálja itthon a horrort, mint mint műfajt, amivel érdemes kísérleteznie a hagyományosan szerzőközpontú magyar filmnek.
Szinetár Dóra
A Laurin a 20. század legelején, egy folyómenti német falucskában játszódik, a címszereplője pedig egy kislány (Szinetár Dóra), akit egy titokzatos gyerekgyilkos fenyeget. A lány édesanya egy sötét éjszakán tanúja lesz a gyilkos ténykedésének a hídon és másnap őt is pillérek közül halásszák ki, tengerész apja (Derzsi János) pedig folyton távol van, így Laurin magára marad rokkant nagyanyjával (Temessy Hédi) a családi házban.
Eközben hazatér a faluba a helyi tiszteletes fia, Van Rees (Eperjes Károly), aki tanári állást kap Laurin iskolájában. A kislány éjszakai rémálmaiból közvetlenül is értesül arról, hogy a gyilkosságok tovább folytatódnak, a sötét kutya társaságában járó gyilkos pedig előbb legjobb barátját, a szomszéd kisfiút, Stefant (Tóth Barnabás), aztán őt is kipécézi magának, így meg kell próbálnia túljárni az eszén.
A forgatás idején tizenegy éves Szinetár Dórának élete egyik első szerepében viszonylag kevés szövege van, főleg ártatlan tekintettel, nagy szemeket meresztve csodálkozik rá a borzasztó víziókra, beöltözőset játszik a szomszéd kisfiúval vagy szimatol a gyilkos után. Nagyszerű választás volt a gyerekkori traumáktól szenvedő tanár Van Rees szerepére Eperjes Károly, aki lépésről lépésre sodródik bele az őrületbe és hidegrázós, ahogy egyre nagyobb érdeklődést mutat a kislány után.
Sigl stílusérzékéről tesz tanúbizonyságot, hogy képes érzékeltetni az erőszakot úgy is, hogy a brutális gyilkosságokkal közvetlenül sosem sokkolja a nézőt – az egyetlen valóban véres halál az elkövetőt éri, akinek végül egy kicsit komikus módon egy létrából kiálló szög okozza a vesztét.
A filmet Hollókőn és Visegrádon forgatták, de ez nem különösebben feltűnő, a tájat, a falut és a várromot folyamatosan kísérteties köd üli meg, változatosságot egy klasszikus rémfilmbe illő temető és az apró kikötő nyújt. A rendezőt a gótikus regények mellett láthatólag az olasz giallók nagymestere, Dario Argento munkái is megihlették, a kislány rémálmait olyan bátran színezi izzó vörösre és alattomos zöldre, mintha a Suspiria boszorkányok által uralt balettintézetében lennénk.
.jpg)
Kátay Endre és Tóth Barnabás
A Laurin németországi bemutatását követően megnyerte a legjobb fiatal rendezőnek járó bajor filmdíjat, rendezőjének viszont mégsem indította be a mozis karrierjét, Sigl azóta kizárólag tévéfilmeket és sorozatokat jegyez. A film hozzánk semmilyen formában nem jutott el, de Németországban kisebb kultusz alakult ki körülötte, aminek köszönhetően előbb DVD-n, majd Blu-Rayen is kiadták – utóbbira figyelt fel a brit Second Run forgalmazó, amely idén áprilisban angolul, régiófüggetlen kiadásban is megjelentette a filmet. A lemezen megtalálható extrák között három interjú is szerepel, amelyeket a rendező készített 2017-ben a magyar szereplőkkel és az operatőrrel.
Szinetár Dóra az interjúban elmondja, hogy egy iskolai versmondó verseny megnyerésének köszönheti, hogy behívták a castingra, ami a Pannónia stúdióban zajlott, és a film egy olyan jelenetét kellett eljátszania, amiben az ablakon kifelé bámulva tanúja lesz a horrorbéli édesanyja és a gyilkos találkozásának. A kiválasztásában fontos volt az is, hogy az iskolában már tanult angolt, mivel a filmet ezen a nyelven forgatták.
A felkészülésben egy beszédtanár hölgy segítette, aki a forgatás alatt velük lakott egy házban Hollókőn, így lényegében ő volt a babysittere is. Felidézi, hogy egy alkalommal, amikor Visegrádon forgattak, azt a rendezői utasítást kapta, hogy kezdjen el lefelé futni a domboldalról, és ne álljon meg, amíg nem szólnak neki – ez olyan jól sikerült, hogy mire felocsúdott, már rég lehagyta a kamerát és az erdő kellős közepén találta magát egyedül.
A film legsötétebb részének a macska halálát tartotta, de azt is inkább szomorúnak, mivel a cirmost kamerán kívül éri a végzet. A gyilkos halálával kapcsolatban viszont inkább csak tetszettek neki a felhasznált műtestrészek, amik ki voltak előre készítve. A jelenetben Szinetárnak egyébként csak az arckifejezéseit vették fel, azt nem látta, hogy a műszög átszúrja Eperjes karakterének a fejét.
Mivel a filmet nálunk nem mutatták be, Szinetár ehelyett tévés szereplései és musicalekben való fellépései miatt vált ismerté, később énekesként egy sikeres poplemezt is kiadott. Nagyon meglepte, amikor 20 évvel később egy müncheni fellépés után odajött az utcán hozzá egy fiatal német pár, akik felismerték a Laurin főszereplőjeként. Tőlük tudta meg, hogy Németországban időközben kultfilm lett belőle.
Jancsó Nyika elmeséli, hogy 1987-ben találkozott a rendezővel, amikor éppen ő is Münchenben élt. Korábban még sosem dolgozott hasonló, gótikus stílusú filmen. Megjegyzi, hogy Sigl akár Hitchcock-professzor is lehetne, annyira jól ismeri a munkásságát, snittről snittre tudja betéve a Szédülést is. A rendező tudása rá is ihlető hatással volt. A Laurint érdekesnek tartja, mert nem ábrázolja annyira közvetlenül a bűnt és az erőszakot, ahogy manapság tennék. A fő hajtóerejének a titokzatosságot tartja.
„A vörös és a zöld a legkínosabb színek a moziban” – mondja a színes jelenetekről, amikkel a rendező rukkolt elő, neki pedig csak a legjobb tudása szerint kiviteleznie kellet őket. A színhatást a helyszínen, világítással érték el, de vöröst és a zöldet is fehér fénnyel kellett keverni, különben nem nézett volna ki jól a vásznon. Szerinte a Laurin pszichológiai és szociofilm is, közel áll Haneke A fehér szalagjához az elzárt, vallásos és álszent falusi közösség ábrázolása miatt. „Mérges és irigy voltam, amikor láttam, hogy ennyire hasonló a film, mert úgy éreztem, hogy ezt mi már évekkel korábban megcsináltuk.”
A Stefant játszó Tóth Barnabást manapság az Akik maradtak rendezőjeként és Momentán Társulat tagjaként lehet ismerni. Az interjúban arról mesél, hogy 11 éves korában forgatták a filmet, de mivel inkább 8-9 évesnek nézett ki, mindig nyápicokat játszattak el vele, akiket általában vagy megöltek vagy megkínoztak valamiféle módon – később már csak röhögött rajta, ha ilyet olvasott egy forgatókönyvben. A szemüveg mellé itt preparált cipőt is adtak rá, hogy furcsábban mozogjon.
Nem biztos benne, hogy a szülei elolvasták a forgatókönyvet, de örültek, hogy megkapta a szerepet és büszkék voltak rá, hogy angolul el tudta játszani. Folyékonyan ekkor persze még nem beszélte a nyelvet, neki is a Szinetár Dóra által említett dialogue coach segített, akivel nem volt szabad magyarul beszélnie. A filmbeli sebek nagyon tetszettek neki, meg is kérte a sminkest, hogy hagyja rajta őket. Otthon megrémisztette vele a vendégeket, és másnap is így ment be az iskolába.
Tóth Barnabás a Laurin előtt egy évvel korábban már az Eldorádóban is együtt szerepelt Eperjes Károllyal, erről külön is megkérdeztük: „Háromszor forgattam vele, három év alatt. Mindhárom nagyon különleges kapcsolat volt, az elsőben a nagyapám, aki megmenti az életemet, ebben a tanítóm, aki megöl, a harmadikban pedig az édesanyám, aki megszül” – utalt a Legényanyára.
Az egyik jelenetben Stefant gonosz osztálytársai fejjel lefelé felakasztják egy szekrénybe. „Nem rossz emlék, biztonságban éreztem magam, mert egy fémszál volt a cipőfűzöm, így nem féltem tőle, hogy elszakad. Akkor pedig már nem voltam benne a szekrényben, amikor eldőlt. Exhibicionista gyerek voltam, élveztem a felhajtást, és hogy van egy osztályjelenet, ami rólam szól” – emlékezett vissza.
Az angol Blu-ray megjelenésnek hála a film a külföldi szaksajtó érdeklődésének a középpontjába került, a Sight & Sound például egyenesen „Újrafelfedezés” címmel közölt róla kritikát. A neves lap „a Grimm mesék és a A vadász éjszakájának német keresztezéseként” hivatkozik rá, ami több szinten is bemutatja, „hogyan árulja el a gyerekeket a felnőttek világa”. A DVD Beaver a hónap Blu-rayének választotta a kiadást, a filmet pedig így dicsérik: „Csodálatos díszlet- és jelmeztervezéssel, valamint Nyika Jancsó remek operatőri munkáival a Laurin a figyelemre méltó magabiztosság, stílus és magabiztosság elsőfilmes bemutatkozása”. A Mondo Digital szerint pedig a Laurin „fontos mérföldkő a gyermeki szemszögből mesélő horrorok szubzsánerérben.”
A Laurin megrendelhető a Second Run webshopjában.
