Egy törökbálinti hangstúdióba voltunk hivatalosak, ami egy vadregényes, mindentől messze lévő kis oázis közepén van. A fák között lévő stúdióba belépve már zajlott a hangfelvétel: az üveg innenső oldalán Gigor Attila rendező és Pusztai Ferenc producer mellett, Takács Zoltán Jappán, a Soerii & Poolek formációból ismert zenei producer tekergette a gombokat, bent a süketszobában pedig a Neoton família két frontembere, Csepregi Éva és Végvári Ádám énekelték a jól ismert dallamot. A teljes számot nem hallottuk elejétől a végéig, de ízelítőt kaptunk az újrahangszerelt, átdolgozott alapból, amit teljes mértékben a féktelenül bulizó fiatalság ízléséhez igazítottak, abban az extrém stílusban, ami Jappán bandáját is jellemzi.

Gigor Attila / fotó: Pozsonyi Janka

A Kút forgatására tavaly nyáron mi is ellátogattunk, ahol iszonyatos hőségben érkeztünk meg a Csákvár közelében lévő, kietlen puszta közepére. A nehéz körülmények és időjárás ellenére, egy nagyon dinamikus és összeszokott csapat várt minket, a Pater Sparrow által tervezett autentikus díszletben. A film története egy világvégén lévő benzinkúton játszódik, ahonnan egy budapesti vállalkozó rendszeresen viszi Svájcba a dolgozó lányokat. Ezen a pusztuló helyen futnak össze a szereplők sorsai: a benzinkút alkalmazottai, a lányok, és a szóban forgó vállalkozó is megérkezik a helyszínre, ahol nem csak az érzelmek, de az indulatok is elszabadulnak.

A hangfelvételek között Gigor Attilát a zeneválasztásról, és a számhoz kötődő gyerekkori élményeiről kérdeztük. Felidézte nekünk, hogy a '80-as évek gyermekeként akaratán kívül sok szép emléke született a számhoz kötődve: a 3 kívánság című műsorból, vagy ahogy a Videoton tévé előtt ugrált fel-alá az ismert dallamra. A Holnap hajnalig átdolgozott verziója a filmnek egy dramaturgiai csúcsán szólal majd meg, a refrén pedig tökéletesen illusztrálja a másnap reggel bekövetkező fordulópontot. Filmjét továbbra sem szeretné műfajilag pontosan behatárolni: tudatosan használ műfaji elemeket, de sokkal fontosabb számára, hogy a benne megfogalmazott gondolatokat közvetíteni tudja. Ez jelen esetben egy romantikus történetben nyilvánul meg, ami nem a megszokott sémára épül.

Végvári Ádám / fotó: Pozsonyi Janka

A rendező elmondása szerint három olyan szám is hallható lesz majd a Kútban, amelyet a szereplők hallgatnak, vagyis nem a film zeneszerzője, Kunert Péter írta – ezek a dalok mind a film gondolatiságát erősítik, vagy éppen, hogy ellenpontozzák azt. A Holnap hajnalig szerepeltetésével a retró hullámot akarták meglovagolni, a film azonban sokkal inkább kortárs közegben játszódik, Gigor Attila szerint a film erősen követi a magyar közhangulatot: a világvégi benzinkúton kialakuló viszonyok, reményei szerint allegórikusan mutatják majd be, hogy hova is helyezzük mi magunkat Európában.

Csepregi Éva / foto: Pozsonyi Janka

Takács Zoltán ‘Jappán’, a film zenei producere a bulijelenet explicit voltához igazította a Holnap hajnalig jól ismert dallamát, a rendező kérésére úgy dolgozta át a szám elejét, hogy a nézőben tudatosuljon, hogy hallotta már ezt a számot, de első hallásra nem ismeri fel. Jappán 17 éves kora óta zenél aktívan, kiadója pedig már a kezdetektől a Magneoton volt, amelynek alapítótagja Pásztor László, a Holnap hajnalig eredeti zeneszerzője. A Neoton família frontembere, Végvári Ádám is örömmel elfogadta a felkérést a szám újra-feldolgozására, a felturbózott alapot meghallva azonban első hallásra ő is meglepődött. Szerinte a dalnak ezt a verzióját kicsit másképpen kell énekelni mint az eredetit, nem csak a tempója miatt, hanem mert a film bulijelenetébe beillesztve, kicsit a dalszöveg jelentése is megváltozott.


A film producere Pusztai Ferenc ezúttal színészként is beállt a Kút csapatába: a forgatókönyv írásának kezdetén az általa játszott szerep még jóval kisebb volt, mint a későbbiekben, de ahogy formálódott a történet, egyre nagyobb súlyt kapott ez a karakter, amit végül egy hivatalos casting folyamat során nyert el. A film készítésében vállalt kettős szerep egyáltalán nem volt teher számára, a jól működő stáb és a hangulatos forgatás mindenki szerint szerencsés csillagzat alatt született. Nagyon támogatta az ötletet, hogy egy magyar szám is belekerüljön a filmbe, mert szerinte túlságosan alulreprezentáltak a magyar zenék a filmekben, ez a szám pedig tökéletesen illeszkedik a jelenethez és a karakterekhez is. Gigor Attilához hasonlóan, gyerekkorában neki is végig Neoton família szólt a háttérben, emlékei szerint szinte nem is telt el úgy nap, hogy ne szólalt volna meg az egyik slágerük a tévében vagy a rádióban.

Gigor Attila és Takács Zoltán 'Jappán' / fotó: Pozsonyi Janka

A 35 mm-es film formátum használata okozta a legnagyobb nehézséget a forgatás során: az elmúlt évtizedben átállt a gondolkodásuk a digitális filmkészítésre, szerinte berozsdásodtak az emberekben a régi technikához szükséges automatizmusok. Véleménye szerint a 35 mm jelentette kihívás az utómunkára és a forgalmazásra is kihat. A film gyártása már a végső fázisban tart, és a tervek szerint szeptember 22-én be is mutatják, a Holnap hajnalig extrém, új változatához pedig miki357 fog videoklipet készíteni.

A cikk borítóképét Sághy Tímea készítette.

Kút

rendező: Gigor Attila

forgatókönyv: Gigor Attila

producer: Pusztai Ferenc

szereplők: Jankovics Péter, Kovács Zsolt, Trokán Nóra, Kurta Niké, Tzafetás Roland, Pokorny Lia

forgalmazó: Vertigo Media

bemutató: 2016. szeptember 22.