The Pattern (r.: Bogyó Péter)
Egy férfi napraforgómagokat gyűjt a kertjében, majd mézből építgeti házát, mígnem egy hirtelen robbanás következtében világa darabokra hullik. Egy másik, párhuzamos univerzumban feszengő idős embert látunk egy gépiesített városban. Majd megint egy másik világban egy kisfiút, aki véletlenül összetöri az édesanyja cserepes virágát. Mindhárman ugyanarra a virágra vágynak – az elsőnek az újrakezdést, a másodiknak a régi, természetközeli világ iránt érzett nosztalgiát, a harmadiknak a felnőtté válást, a felelősségvállalást jelenti.
Bogyó Péter filmje egy szál virág szimbolikáját járja körül, közben pedig mind rajzilag, mind tematikusan olyan, gyerekkorunkból ismerős mesék világát idézi fel, mint például a Kisvakond vagy a Rumcájsz, mely sorozatok komoly kritikái voltak a természeti világtól való távolodásunknak. A filmben megjelenő mintázatok tovább erősítik a szocializmus éveiből ismerős vizualitás hangulatát, melyeket kaleidoszkóp-hatás hoz játékba és kapcsol a történet gondolatiságához. (BA)
In the Upper Room (r.: Alexander Gratzer)
Alexander Gratzer Ausztriában született, már a Bécsi Iparművészeti Egyetem festő szakán is animációkat készített, így szinte egyenes út vezette a MOME animáció mesterszakára. In the Upper Room című mestermunkája egy nagyon személyes kisfilm, melyet minden néző végig fog mosolyogni. Főszereplője két vakond, a gyerek Lexi és a vak nagypapája, akivel évente csak egyszer találkozik, mert olyan messze laknak egymástól. A nagypapa heppje, hogy mandulákat tör, unokájától pedig örömmel fogad ajándékokat. Együttlétük alatt tanulságos életigazságokkal okítja a fiút, és kedvesen naivan fogja fel a körülötte történő negatív eseményeket, mint amikor elveszik az új kalapácsa, vagy eltűnik a sapkája.
Nagyon egyszerűnek tűnő coming-of-age történet, ami tele van szívvel és humorral: a növekvő Lexi gyermeki kíváncsiságán keresztül ismerjük meg a kettejük közt lévő különleges kapcsolatot, a nagypapa odaadó szeretetét unokája iránt, és még egy madárjelmez is meghatározó szerepet kap. A személyességet csak erősíti, hogy a rendező maga adja mindkét szereplő szinkronhangját (mókásan tört angollal, bariton mélységben), és még a játékosan elmélázó gitárpengetés is tőle származik. (HZs)
Felhők felett (r.: Hárshegyi Vivien)
A 2017-es Take Me Please-ben Hegyi Olivér sajátos hangnemben dolgozta fel egy kínkeserves szakítás utórezgéseit. Stílusában és tematikájában is a Take Me Please párjának tekinthető Hárshegyi Vivien diplomafilmje, amiben egy fiatal lány egy új szerelem indulásakor bepánikol, mert még mindig magával cipeli az előző, kudarcba fulladt kapcsolatának emlékét. A Felhők felettben egy szerelmi csalódás feldolgozását és az új szerelem örömét mossa össze sziporkázó vizuális gegekkel, ironikus körítéssel és a háttérben megbújó kismillió aprósággal, amikre a saját személyes élményeinken keresztül tudunk rákapcsolódni. Önfeledt boldogság a felhők felett és letargiától sújtva a tenger fenekén, ezeket a szürreális lelki állapotokat idézi fel parádésan a friss diplomás rendező. (PJ)
Remete sziget (r.: Mariai Gábor)
Mariai Gábor diplomamunkájának nyitójelenetében egy embernek látszó lény lép fel egy havas hegy csúcsára, és azonosítás után üveghengerbe helyez egy kék virágot termő növényt. Már ez a kép is meglódítja a fantáziát, de ami ebből következik, azt a legdörzsöltebb orákulum sem találná ki. Az élményt úgy tudnám leírni, mintha Az idő urai rajongója és a Mad magazin pihent agyú illusztrátora szövetkezett volna, hogy minden ötletüket belesűrítik egy negyedórás fantasyba. De csak miután jól bemindeneznek.
Cassi próbálja hazajuttatni a kék növényt, hogy megmentse a világát a pusztulástól, de egy különös szigeten reked. Egy varázsfőzetet kavargató szakállas férfi segít neki, aki szerint még hiányzik egy szín a kotyvalékából. Na, ez a Remete szigetről nem mondható el, mindig jön egy újabb furcsa lény vagy fordulat, ami bámulatra késztet. Sűrű élmény, talán túl sűrű is, mintha egy nagyjátékfilm ötletparádéját vonultatta volna fel a rendező. Ha kérhetjük, továbbra is engedje szabadjára a képzeletét, és csináljon még pszichedelikus fantasyt, sci-fit, akár egész estéset is. (VD)
Nyugvó köd (r.: Fábián Nikolett)
Fürdőző árnyalakok, derengő fények, tükröződések, pára és víz - hagyományos cselekmény helyett ezekből az illékony elemekből építkezik Fábián Nikolett hipnotikus diplomafilmje, melyet az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál programjába is beválasztottak. Valójában nem történik benne sok minden, de a hatása erős: a kívülről befelé terjengő köd szép lassan elmossa a figurákat a levegőben és feloldja uszoda aprólékosan megrajzolt vonalait is, miközben a néző nyakig merül egy furcsa érzésbe. Álomszerű látomás, ami hamar eloszlik, ám bizonytalanságot hagy maga után, és ezzel arra késztet, hogy szembenézzük saját elmúlásunk gondolatával. (HB)
Apád (r.: Kühnel-Szabó Anita)
Miki, a fiatal hegedűművész (Jéger Zsombor) úgy érzi, képtelen megfelelni konok apja (Scherer Péter) elvárásainak. Miután leszerepel egy előadáson, az elkeseredés arra vezeti, hogy öngyilkosságot kíséreljen meg. Eddig meglehetősen lehangolónak hangozhat, ám Kühnel-Szabó Anita kisfilmje a legkevésbé sem az. A fiú a furcsa purgatóriumban újra találkozik a frissen elhunyt apával, ketten pedig elindulnak Istenhez, hogy elbeszélgessenek vele. A szórakoztató és humoros road-trip állomásai az apa bűnein és jellemhibáin keresztül vezetnek, ami jó alkalom, hogy a fiú rendezze kapcsolatát a Mézga Gézára emlékeztető, kisstílű és egoista figurával. (HB)
Nem Adom Fel-filmek (r.: Diószeghy Dániel, Karádi Ákos, Khor Fruzsina, Molnár Ádám, Dudok Edit, Kávai Fanni, Párkányi Dorottya, Gyurkó Vitéz)
A Friss Kakas szakmai programjának egyik kiemelt témája idén az animáció szerepe és lehetőségei a társadalom érzékenyítésében. A MOME diákjai három szervezettel, köztük a Nem Adom Fel Alapítvánnyal együttműködésében készítettek egy-két perces animációs rövidfilmeket, amik az alapítvány egyik legnagyobb tervben lévő projektjét, a Mikes Lélekközpontot mutatják be. A központ fiatal fogyatékkal élőknek biztosítana lakhatást és lehetőséget az autizmussal élő gyerekek korai fejlesztésére.
A hat rövidfilm sokféleképpen járja körbe, mit jelentene a fogyatékkal élő közösségnek egy olyan biztonságot és támogatást nyújtó otthon, mint a Mikes Lélekközpont, de a személyes történetekkel arra is lehetőséget adnak, hogy az animáció segítségével egy-egy fogyatékkal élő személy fejébe is belelássunk. Gyurkó Vitéz hőse személyesen mesél az életéről és a jövőbeli terveiről, Molnár Ádám Árpád pedig absztrakt képek váltakozásával tekint bele Szalay Anna Lilla, Down-szindrómás aktivista elképzelt valóságába. Az animáció határtalan lehetőségeit a legjobb célokra használják fel. (PJ)
Szolidaritásról szóló kisfilmek (r.: Veress Nikoletta, Pálos Emma, Eckensberger Lilian, Török Tamás, Orosz Szilárd, Balla Tamara, Pittmann Kornél, Cornejo Judith, Komán Kitti, Gurka Gábor, Gáti Ráhel, Czakó Miklós)
A Nem Adom Fel-filmekhez szorosan kapcsolódik a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében készült hét animáció, melyek a gyász, a bullying, a szakítás, a mentális betegségek, a testképzavar, a többiektől való különbözőség és a közösségbe való beilleszkedés témáival foglalkoznak.
Az animációs alkotók a design- és művészetmenedzsment szakos diákokkal összefogva ötleteltek a filmeken, közösen választottak témát és feldolgozási módszert. Van köztük személyes ihletésű, fikciós alkotás és valós interjúkat felhasználó dokumentumfilm is. Annak ellenére, hogy megbízásról, vagyis alkalmazott munkákról van szó, mindegyik animáció a rendező saját rajzstílusában készült, erősen érződik rajtuk a személyes kötődés és a téma iránti elköteleződés, minőségben pedig a diplomafilmek szintjén állnak. Reméljük a projekt folytatódik, és további izgalmas és magas minőségű érzékenyítő animációk készülnek a MOME műhelyében. (HZs)
A Friss Kakas programjairól itt olvashatsz bővebben.
A cikket Babos Anna, Herczeg Zsófi, Horváth Bálint, Pozsonyi Janka és Varga Dénes állította össze.
címlapkép: Felhők felett
