Matematikusnak tanultál, hogyan lettél végül operatőr?

Egymástól függetlenül jöttek, ELTE TTK matek alapszakon végeztem, és utána mentem operatőr szakra. Mindkettőt szeretem, de bebizonyosodott, hogy szívesebben lennék operatőr. A matek szakot is befejeztem, bár nem volt könnyű. A METU-n végeztem az operatőr alapszakot és onnan mentem át az SZFE mesterszakára, Marton Frigyes és Vecsernyés János osztályába. Nagy várakozással mentem neki az MA-nak, ami beigazolódott: nagyon élveztem az első félévet, éreztem, hogy ez egy óriási előrelépés számomra. Aztán jött a járvány és átálltunk online órákra, utána meg jöttek az egyetemi ügyek.

Mennyire vettél aktívan részt az egyetemfoglalásban?

A járvány már akkor is mindenki dolgát megnehezítette, én a veszélyeztetett családtagjaim miatt nem voltam annyira aktív. Amikor tudtam, online becsatlakoztam a fórumokra, de nem vettem részt aktívan akciószervezésben, mint sokan mások.

Császár Dani / Fotó: Pozsonyi Janka

Sok operatőr végigforgatta ezeket az akciókat. Te nem csináltál hasonlót?

Én nem érzem kényelmesen magam olyan helyzetben, ahol csak úgy az emberek arcába kell tolni a kamerát. Visszahúzódóbb típus vagyok. Jobban szeretem a kötött forgatási helyzeteket, nem én vagyok, aki egy tüntetésen odateszi magát az első sorba. Végig azt az álláspontot képviseltem, hogy az alkotmánybíróság felé vezető út a jó, és egy konszolidáltabb szakmai vitával meg lehet oldani ezt a helyzetet. Aztán kiderült, hogy tévedtem, és mégsem így van. Sosem történt komoly beszélgetés, még látszatból sem. A tiltakozásunk egy akadémiai kérdés volt, de mivel erőből csinálták végig az átalakítást, politikai vitává vált. Nem mi tettük azzá.

Iszonyú kemény munkával sikerült politikai színezettől mentesnek maradnunk, de érdekei szerint mindenki azt projektált ránk, amit akart. Az emberekben szimpátiát keltett, hogy nem a szokványos szembenállás valamelyik oldalát erősítettük, hanem az ügyünk mellett érvényesen és hatásosan tudtunk felszólalni. Hajdu Szabolcs nyilatkozta, hogy az SZFE-n az emberek azt tanulják, hogyan kell hatást kelteni. A tiszta szándék mellett ezért is szólt az SZFE tüntetése nagyobbat, mint másoké. Volt egy egyetemünk, amit szerettünk, és ami olyan átalakulás előtt állt, amit sem a diákok, sem a tanárok nem szerettek volna.

Megtörtént az átalakulás, egyértelmű volt, hogy a freeSZFE-ben folytatod?

Nem volt nehéz, mert közösségként tudtunk dönteni. Az összes rendező és majdnem minden operatőr átjött. Egy kicsit mindenki áldozat, nem lehetett jó döntést hozni. A régiben szinte semmi nem maradt, az egyetem elköltözött, többségében új tanárok lettek, minden körülmény megváltozott. Aki úgy gondolta, hogy maradni szeretne, igazából az sem tudott maradni. Az, hogy én ugyanazokkal az emberekkel találkozom, sokkal nagyobb állandóságot jelent, mint hogy mi van írva a diákigazolványomba. Az a terv, hogy idén végzünk, az egész BA-s évfolyam, illetve a rendező és operatőr mesterszak a Bécsi Filmakadémiától kapja a diplomáját.

Fotó: Komróczki Dia

Operatőrként milyen témák érdekelnek?

A rendezőkkel való együttműködések érdekelnek. A mi munkánk legjobb része, amikor egy rendezővel előkészítés vagy forgatás közben egymásra nézünk, és tudjuk, hogy ugyanazon változtatnánk. Ezek az együtt gondolkodások motiválnak igazán, ezekből születnek jó dolgok. A BA-s diplomafilmemet Nagy Ákossal csináltam, aki eredetileg egy nagyon tehetséges vágó, de rendezni szerette volna a saját diplomafilmjét. Vele szuper pár hónapot töltöttünk el, mindketten elég alaposan átgondoljuk a dolgokat. Most nyáron, az első nagyobb mesterszakos vizsgafilmünket Rudolf Olivérrel csináltuk, vele is jól lehetett együtt gondolkodni. Füzes Danival és Török Marcival is nagyon szeretek együtt forgatni.

Lehet valaki úgy operatőr, hogy nem gondol végig mindent alaposan?

Ez eufémizmus volt arra, hogy néha nagyon lassúak voltunk.

Volt, hogy ez a hátrányodra vált?

Szerintem fontos tulajdonság, ha az ember megfontolt, és azt látom azokon a tanárokon és mestereken, akikre felnézek, hogy ők is megfontolt emberek.

Zendaya az Eufóriában / Forrás: HBO

Hogy kerültél ki az Eufória 2. évadának forgatására?

Rév Marcell Herbai Mátét kereste meg azzal, hogy felajánl egy ösztöndíjat a mesterosztály egyik tagjának, aki kimehet hozzá ‘shadowingolni’ az Eufória forgatására. Nyár elején megírták a tanáraink, hogy a következő operatőri gyakorlatunk fogja eldönteni, ki utazhat Los Angelesbe. Pár hónappal később elkészültek ezek a munkák, a tanárok összeültek megbeszélni, és engem választottak. Ami azért is érdekes, mert a többiek nagyon szuper opgyakokat csináltak.

Mi volt a feladat?

Egy üres épületben forgattunk, ahol érdekes természetes fények és falfelületek voltak, ezt kellett lámpákkal kiegészíteni. Úgy kellett egy jelenet világítási konstrukcióját megcsinálni, hogy motivált legyen és természetes hatást keltsen. Mindenki ebben a térben forgatott, nagyon különböző dolgokat hoztunk ki belőle.

Mi volt a tanárok indoklása? Miért téged választottak?

Egy operatőri vizsgán megnézzük egymás filmjeit, a tanárok pedig mondanak rá sok negatívumot és néhány pozitívumot. Ezt nem szemétkedésből csinálják, hanem mert mindig van mit fejleszteni és javítani. De hogy ezeken belül milyen szempontok döntöttek, én sem tudom. Rév Marci már csak eredményt kapott, okos dolog volt a részéről, hogy nem ő akarta meghozni a döntést.


Tartott nektek órát Marci a freeSZFE-n?

Fog tartani hamarosan egy kurzust, de oda bárki jelentkezhet, mint a Tarr Béla kurzusnál.

Nézted a kiutazásod előtt a sorozatot?

Igen, elsősorban operatőrként néztem, és azért jutott el hozzám, mert Marci fényképezi. Ez egy komoly munka, ami alapvetően nem az én világomról szól, maga a történet személyes húrokat nem annyira pendített meg bennem. Ami viszont jó és fontos, hogy úgy tűnik, érvényesen fogalmaz egy korosztályról. Eleinte csak szakmai élményt nyújtott, viszont olyan érzékenyen bánik a karakterekkel, hogy megszerettem a szereplőket és izgulok értük.

Hogy nézett ki az út logisztikája?

Nem volt egyszerű, eleve világjárvány alatt utazni nagyon nehéz. November 8-ig be sem lehetett utazni az Egyesült Államokba, plusz majdnem volt egy nagy amerikai filmes szakszervezetek által tervezett sztrájk is. Egészen addig, amíg feloldották az utazási korlátozást, bizonytalan volt, hogy ki tudok-e utazni. Végül a szakszervezetek is megegyeztek, és nem lett sztrájk. Marci felajánlotta, hogy ha most nagyon kapkodós, akkor mehetek a következő munkájára is. De úgy döntöttem, hogy tanulás szempontjából most lenne a legokosabb menni. Ő nem bonyolítja túl a dolgokat, megbeszéltünk minden szükséges tudnivalót és kimentem. November végéig forgattak, nem a záró napra, a ‘wrap’-re mentem, hanem az azelőtti hétre.

Dani lyukkamerával készített fotója Los Angelesről

Összesen hány napot voltál kint?

Tíz napot, abból hat volt a forgatás. Sok utazással, jetlaggel és egy nagyon kis városnézéssel telt a többi nap. Egy nap külső forgatás volt Inglewoodban, volt benne nappal és éjszaka is, a stúdió pedig West Hollywoodban volt, a The Lot Stúdióban. Jóval kisebb, mint az MGM vagy a Warner Brothers, nem hatalmas hangárokból áll. A mérete miatt is családias forgatásnak tűnt nekem, szerintem tudatosan nem egy nagy ipari létesítménybe szervezték, hanem egy emberközelibb helyre.

Milyen jelenetekbe láttál bele?

Hat forgatási napon voltam, abból öt műteremben zajlott. Nekünk európai szemmel a külső helyszín érdekesebb, mert reálisabbnak tűnik, mint az épített set. Régen féltem a műteremtől, de most megéreztem, hogyan lehet jól használni. Ez a legegyszerűbb és leghatékonyabb formája egy ekkora forgatásnak. Ez egy akkora stúdió, mint nálunk az Origo, ott viszont egy kicsi komplexumnak számít. A szakemberek természetesen mozogtak ebben a közegben, ebből is érezhető volt, hogy nagy múltja és jelene van ott a filmforgatásoknak.

Emlékezetes lehet a sorozatból a templomi jelenet, azon például ott voltam, az egy kimondottan felemelő élmény volt, mind maga a jelenet, mind a megvalósítás szempontjából. Nincs benne rejtett vágás, a templom előterében tényleg fel volt építve Rue szobája. Illetve elég sokat láttam Lexi színdarabjából. Az a színházterem például teljesen műteremben volt felépítve.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 

A post shared by Human ????️‍???????? (@e_u_p_h_o_r_i_a__._)

Zendaya felvételén Sam Levinson és Rév Marcell lepróbálják a templomi jelenetet

Konkrétan mit takar a ‘shadowing’?

Amerikában ez bevett dolog, azt jelenti, hogy valaki csak azért van ott a forgatáson, hogy tanuljon. Az HBO-nak saját shadowing programja van, nem lepődött meg senki, hogy ott vagyok. Főleg a rendezőt, Sam Levinsont szokták így követni.

Hogy nézett ki egy napod?

Közösen mozogtunk Marcival. Rögtön az elején bemutatott a közvetlen kollégáinak. Kicsit féltem ettől a pozíciótól, mert sok forgatáson voltam, de sosem úgy, hogy semmit nem kellett ott csinálnom. Régóta vágytam arra a helyzetre, hogy egy forgatáson annyi legyen a feladatom, hogy csak figyeljek, tanuljak és jegyzeteljek. A fővilágosító, Danny Durr nagyon segítőkész volt, kedves és jó energiájú figura. Értékelte, hogy sokat kérdezek a világításról, egyre lelkesebben mesélt.

Kitől lehetett még kérdezni?

Az operatőr shadowingra koncentráltam, a fővilágosítóval és Marcival volt a legtöbb közös témám. Nagyon baráti és kellemes volt a forgatás, az egyik legjobb hangulatú, amin valaha voltam, ami azért furcsa, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a hangulat a mérettel fordítottan arányos, de ez rácáfolt. 

Mennyire lehettél közel a felvételnél?

Bármennyire, bárhol állhattam. Volt egy elkülönített rész a szkriptesnek, néha ott álltam, de sokszor inkább a focuspullerek monitorait néztem, amik közelebb voltak. Mivel a sorozat filmre forog, a szemednek kell hinni, és nem a monitornak. Minket nagyon arra kondicionálnak a tanáraink, hogy a szemünknek és a fénymérőnek higgyünk. 


5:50-nél, a templomi jelenet forgatásán, a háttérben Dani szürke pulcsiban 

A nyilatkozatok alapján nagyon összetartó csapatnak néz ki a stáb. Ezt tapasztaltad te is? Mennyire megközelíthető a csapat? Ha Zendayának odaköszönsz, visszaköszön?

Persze, visszaköszön. Nagy stúdiófilmben nem forgattam még, csak egy brit sorozatot, és ott jóval távolságtartóbbak voltak a stábtagok. Itt mindenki közvetlen, nemcsak azért, mert jófejek, hanem mert tényleg mindenki profi. Senki sem azzal próbálja a bemutatni a profizmusát, hogy szigorúan néz, hanem azzal, hogy jól dolgozik. De ez szerintem Magyarországon is kezd elterjedni. Az Itt élő lelkek nagy részében van egy mondat, hogy “a bátorság terjedőben van”. Ez jutott erről eszembe. Kontraproduktív, amikor egy operatőr lekezelően beszél a munkatársaival. Az asszisztensek akkor csinálják jól a munkájukat, ha bizalommal fordulnak hozzájuk és partnerként kezelik őket. Én is dolgoztam más operatőr alatt, más is dolgozott alattam, egyszerűen jobban működik így, és ezt ott régebb óta tudják.

Itthon is van shadowing?

Nincs itthon hagyománya, nem megszokott. Nálunk az operatőr dolgozni hívja el a tanítványait, nem csak megfigyelni. Nekem sosem jutna eszembe megkérdőjelezni senkinek az ottlétét, de vannak, akiknek igen.

Láttam egy felvételt, ahogy Marci egy olyan elektromos liftben ülve veszi fel a jelenetet, amiben a mozgássérültek ülnek. Sok ilyen megoldás, egyedi ötlet volt a forgatáson?

Marcinak van egy pragmatikus hozzáállása, ami nagyon jót tesz és ez átragad a munkatársaira. Nagyon jól érzi, hogy mi fog működni, és mi elhanyagolható, tudja, hogy mi a fontos pontja egy snittnek, és azt munkálja tökéletesre. Sokszor azt rontjuk el, hogy lényegtelen dolgokon szöszölünk és ezért hosszú egy forgatás. Meg kell találni a lényeges pontokat, és azokat kell kidolgozni. Ez egy nagy tanulság.

Sidney Sweeney

Volt olyan, hogy ott helyben találtak ki valami megoldást? Vagy minden előre eltervezett?

Van rá lehetőség, de minden meg van tervezve. Ez általánosságban is igaz, akkor lehet jó ad hoc ötleteket meghozni, ha jó volt az előkészítés. Itt pedig minden ötlet Sam és Marci gondolkodásának köszönhető. Samen azt láttam, hogy nagyon intenzíven benne van ebben a világban. Kívülről látja és koherensen tudja kezelni. Úgy érkezik meg a nap elején, mintha nem lett volna szünet. Szakmailag azért szól igazán nagyot az Eufória, mert Marci és Sam sok nagyon jó filmkészítőhöz hasonlóan rájöttek, hogy a vizualitás és a történetmesélés nem különválasztható. Úgy radikális a sorozat vizualitása, hogy közben nem illusztratív. Az izgalmas képi megoldásokkal kerül bele a tartalom, ezt csinálják ügyesen.

Egy másik fontos összetevő a sorozatban a zene. Ez mennyire van aktívan jelen magán a forgatáson?

Samnek határozott elképzelései vannak a zenéről, tudja mit szeretne használni, szoros az együttműködése a zeneszerzővel, ez is az előkészítés része. A negyedik rész templomjelenetében iszonyú szépen összeér a zene és a film, mert a zeneszerző szerepel benne.

Mekkora csapattal dolgozik Marci?

Ilyen produkcióban nagyon előkészített setekbe mennek be az emberek, nehéz megmondani, hogy pontosan hányan dolgoznak rajta. Rengeteg időt töltenek azzal, hogy elő legyen készítve a helyszín. A set lighting, akit itthon világosítónak hívunk, kb. 8 fő, és van a grip department, akiknek nem csak a kameramozgatás a feladata, de a világosítóknak is segítenek. Egy kicsit egybefolyik ez a két department, ennek köszönhetően minden gyorsan megy a forgatáson. (A key grip Jeff Kunkel, aki az összes Paul Thomas Anderson-film fahrtmestere volt.) Kicsit szkeptikus voltam, de jól működik ez a rendszer.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 

A post shared by Marcell Rév (@marcellrev)

Rév Marcell fotói a forgatásról 

Hollywood egy másik világ, értek meglepetések a forgatáson?

Még sosem jártam Amerikában, nagy újdonság volt ez a világ, erős volt a kultúrsokk. Viszont a setben otthon éreztem magam, úgy épül fel, mint itthon, ismerem a logikáját. Bár ezerszer nagyobb filmeket csinálnak, mint mi az iskolában, mégis ugyanazt tanuljuk. Ugyanazért vannak ott az emberek, mint mi egy kis vizsgaetűdön. Előzetesen aggasztott, hogy idegen nyelven kell majd kommunikálni, idegen helyzetbe megyek forgatni. De nem ért semmi villámcsapásként, hogy úristen, ezt ők teljesen máshogy csinálják, egyszerűen csak minden nagyobb. Jobban lehet ott érezni a filmezés hagyományát.

Valami emléket hoztál magaddal a forgatásról?

Danny Durrtől kaptam egy Eufória setlightingos pólót. Mást nem hoztam, csapnivaló turista vagyok. Mentségemre szóljon, nem is turistáskodásként fogtam fel az utat. Úgy keltem minden nap és úgy próbáltam ott lenni, mintha dolgoznék.

Marci munkamódszeréből mi az, amit hazahoztál magaddal?

Nagy érdeme, hogy bátor, és sok olyat csinál, ami nem szokványos. Nagy veszély, ha az ember beleragad a biztonsági megoldásokba, és csak le akarja tudni a filmeket, korábban néha bennem is megvolt ez a téves szándék, hogy a hibák elkerülése a legnagyobb cél. Az utóbbi két-három évben viszont kezdem egyre jobban érezni magam forgatásokon, nemcsak izgulok, hanem élvezem is, ha valamit ki lehet próbálni. Ezt űzi nagyban Marci, kipróbál dolgokat, és ennek megvan az eredménye. Mindig nagyon koncentrál, de nem feszül rá.

Fotó: F. Tóth Marci

Kíváncsi volt rá, hogy miket tanultál, mit tapasztaltál?

Folyamatosan beszélgettünk, minden nap korán mentünk és későn jöttünk. Mindent megkérdezhettem, és mindenre választ adott, partnerként kezelt.

El tudod képzelni, hogy hozzá hasonlóan kétlaki módon élj és dolgozz?

Ő a teljesítménye miatt van ott, és ez mindenkinek biztató lehet. El tudom képzelni, hogy külföldön dolgozzak, a lényeg, hogy jó együttműködésben készüljön, mindegy, hogy itthon vagy külföldön. Ő is hazajött az Eufória első évada közben, hogy A feleségem történetét megcsinálja. Ha engem hívna valaki, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni, én is azt választanám. Az operatőrökről van egy elképzelés, hogy általában a szerencsén múlik, milyen filmben dolgozunk. Valójában a következő jó lehetőség akkor ér el hozzád, ha előtte egy másik filmben helyt álltál. 

Miért egy camera obscurát vittél magaddal az utazásra?

Nem igazi camera obscura, egy 35-ös gépre rárakott lyukas optika egy kisfilmes gépen. De szinte végig setben voltam és ott nem volt szabad fotózni. Ugyanaz volt itt is, mint amit a tüntetés kapcsán mondtam, én nem az a figura vagyok, aki odamegy és belevakuzik Zendaya arcába.

Fotó: Császár Dani

Mondtad, hogy kultúrsokk volt Amerika. Visszamennél azért?

Amikor a repülőtéren beültem egy Überbe és elindultunk, nem az volt az első benyomásom, hogy sok időt szeretnék itt tölteni. Minden teljesen más és idegen. Egyébként sem vagyok egy nagy utazó, és kilépni Los Angelesben a reptérről zavarbaejtő élmény. Minden sokkal nagyobb, nem olyan, amit mi városként ismerünk. Elsőre nem otthonos hely, de egy hét alatt rá lehetett érezni a logikájára, utána pedig már izgalmas volt. Az ottaniak eléggé segítik a beilleszkedést. Szóval persze, hogy visszamennék.

Itthon tartottál már élménybeszámolót?

Lesz majd, sőt, ezt külön feladatként ki is adták az osztályvezetőink. Nagyon jó fejek az osztálytársaim, hogy őszinte érdeklődéssel és nem irigykedéssel fogadják. Jó közösségünk van, nagyon tehetséges emberekből áll az osztály és emberileg is nagyon rendben van mindenki.

VILLÁMINTERJÚ RÉV MARCELLEL

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy kihívsz egy freeSZFE-s diákot az Eufória forgatására?

Amikor világossá kezdett válni, hogy mi történik az SZFE-vel, belegondoltam, hogy hogyan éreztem volna magam, ha ez akkor történik, amikor én oda jártam. Elkezdtem gondolkozni, hogy a szerény lehetőségeimmel, hogyan tudnék segíteni ezt a fájdalmat enyhíteni.  

Mi alapján lett Császár Dani a befutó? 

Az osztályvezető tanárai választották őt, én ebbe nem szóltam bele, nem ismertem korábban az osztályt és a kiválasztás szempontjait. Herbai Mátéval tartom a kapcsolatot és maximálisan megbíztam a döntésében.

Rév Marcell és Sam Levinson az Eufória különkiadás forgatásán

Kellett speciális engedélyt kérni a produkciótól, hogy eljöhessen a forgatásra? 

Természetesen kellett. Ez egy bonyolult dolog, a Warner Media egy hatalmas vállalat, rengeteg szabállyal és mindez egy járvány közepén. Természetesen a producerek nyitottak és segítőkészek voltak, főleg, hogy ismerték már tőlem az iskola hányattatott sorsát. Végül Dani az én személyes vendégemként vett részt a forgatáson. Ez a jogi státusz volt a legbiztonságosabb vízum és biztosítási szempontból.

Feladatokat is adhattál neki vagy csak megfigyelt?

Kifejezetten megfigyelői módban volt (shadowing). Ez egy bevett gyakorlat az Egyesült Államokban, a gyakorlati oktatás egy, szerintem elég hasznos módja, hogy az ember megnézi, hogy mások hogyan csinálják, és közben nem azzal van elfoglalva, hogy kábeleket tekergessen vagy ládákat cipeljen, hanem, hogy hogyan van világítva egy beállítás. 

Colman Domingo, Zendaya, Sam Levinson és Rév Marcell / Forrás: Rév Marcell Instagram

Volt benned arra törekvés, hogy olyan időpontra hívd, amikor sok fajta felvételbe beleláthat? 

Nem sok választási lehetőségünk volt, mert az utazási korlátozásokat három héttel a forgatás vége előtt szüntették meg, szóval az időpont adott volt. De végül jól jött ki, mert volt benne műterem, külső éjjel, eredeti helyszín belső, tömeg- és intim jelenet is.

A közös forgatás végére mi volt a benyomásod Daniról? 

Intelligens, nagyon szerény és alázatos srác és jó látni amikor megcsillan a szemében a lelkesedés. Jók a fotói és a tanárai nem véletlenül őt választották erre a kirándulásra. Várom, hogy lássam az egyetem utáni első munkáit.

Címlapfotó: Komróczki Dia