Az olasz közönség ott fújolt először, amikor a férj kocsija előtt egy rózsaszín flamingó szállt, mintegy vezetve őt az ígéret földje felé. És valóban: a végtelen pampákon az Esperanza(-remény) nevű haciendára lyukad ki a megviselt férj (hangosabb fújolás), ahol náci haláltábort megjárt zsidó házaspárt talál. Itt néma csönd, erre nem lehet mit reagálni. Hangos véleménnyilvánítást generált még az a snitt, amelyben Banderas eltűnt feleségét és halott lányát siratva félmeztelenül gitározik, valamint a záró képsor, ami a rózsaszín ezredesi palotát (ott székelt a főgonosz) mutatja és egy feliratot: “Soha többé.” A közönségből ez megkönnyebbülést váltott ki (vége a filmnek), és ha már Olaszország, akkor a tetszésnyílvánítás sem maradt el: kivenni csak a fütyülést tudtam, és azt a hangot, amikor az ember úgy csinál mintha hányna.