Miről szeretnél filmet készíteni?
A Szia Sári! című dokumentumfilm a saját családomról szól. Anyukám 7 éve halt meg és én egyedüli nőként maradtam apukámmal, öcsémmel és unokabátyámmal (aki ugyancsak elveszítette az anyukáját). A film róluk, rólunk, erről az anyák nélküli családról szól. A nehéz téma feldolgozásában arról mesél a film, hogy a három nagyon különböző korú férfi (apukám - 60, unokabátyám - 40, öcsém - 24) hogyan veszi a korából fakadó kihívásokat az életben, hogyan néz szembe a magánnyal, és hogyan próbálok ebben én, mint legközelebbi női rokon segíteni, részt vállalni.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Hét éve, anyukám halála óta próbálom megérteni, hogy az akkori tragédia milyen hatással van mindannyiunk életére, hogyan viszonyulunk mindehhez. Amikor tudatosítottam, hogy mennyire aggódok ezért a három férfiért és mennyire azt érzem, hogy felelősséggel tartozok a boldogságukért, akkor jutott eszembe, hogy a filmhez fordulok mint eszközhöz, hogy segítsen ennek a folyamatnak a feldolgozásában. Azt gondolom, hogy az a tény, hogy forgatunk egy filmet, segít abban, hogy megtörténjenek dolgok, amik amúgy nem biztos, hogy megtörténnének, abban, hogy kimondjuk az érzéseinket, amiket máskülönben nem biztos, hogy megosztanánk egymással. Ez a film a saját családi dinamikánkon keresztül négy különböző korosztály személyes történetébe avat be minket. Bár a film az én családomról szól, mégis úgy érzem, mások is magukra ismerhetnek majd benne, hiszen sokan keresik a saját útjukat, próbálnak változást elérni az életükben vagy egyszerűen szeretnének családtagjaikon segíteni.
Haragonics Sára
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
A Szia Sári! alapvetően egy szituatív dokumentumfilm, ahol az őszinte, valós jelenetekre fókuszálunk az életünkből. Ezeket jeleneteket a főszereplők hangüzenetei fogják összekötni, melyekben hozzám beszélnek. Ezek a napló-szerű üzenetek a történet szervezőelemei. Mindenki a maga módján üzen: unokabátyám nyersebb, inkább kommunikációra használja ezt a formát, apukám mindig humoros, összefoglalja benne egy-egy napját, öcsém pedig önreflektív módon mesél az életéről. Ezek alatt az üzenetek alatt olyan képeket látunk, melyek vizuálisan elemeltek (ez lehet archív felvétel, egy kitartott kép, fix totál vagy akár egy lassítás is). Ezek mellett nagyon sok családi archív videónk van, amit még anyukám vett fel és ezekből is szeretnénk majd használni anyagokat. Dokumentumfilm-rendezőként hiszek a valóság erejében és abban, hogy sokkal könnyebben tudunk azonosulni egy létező ember érzéseivel, gondolataival.
Milyen lehetőséget látsz az Inkubátor programban? Részt vettél a tavalyi fórumon?
Azoknak az első filmeseknek, akiknek még nincs más támogatás a filmjére, az Inkubátor program a legjobb és szinte egyetlen lehetőség ma Magyarországon. Nagyon sok tehetséges filmrendező azonban nem jut támogatáshoz és emiatt nem tud elkészülni a filmje. Ezért fontosnak érzem a támogatási lehetőségek bővítését. Részt vettem a tavalyi pitchfórumon, ami nagyon izgalmas és tanulságos volt. Külön örülök, hogy két dokumentumfilm is kapott támogatást. Sajnos Magyarországon sokan félnek még a dokumentumfilmektől, ezért pont a napokban a fiatal dokufilmes generációval arról kezdtünk el közösen gondolkozni, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni ezt a műfajt, hogyan lehetne elérni, hogy doksik is eljuthassanak moziforgalmazásba, és hogy a nézők és a forgalmazók felismerjék, hogy doksit nézni ugyanolyan öröm, mint fikciót.
Hogyan készülsz a pitch fórumra? Vettél már részt hasonlón?
Tavaly részt vettünk több pitch fórumon is Dér Asiaval, akivel az Egy nő története című dokumentumfilmet rendezzük közösen. Ezek nagyrészben külföldön voltak – és ketten, vagy hárman a producerünkkel pitcheltünk. Ez most más lesz, egyedül fogom prezentálni a tervet, elsősorban a személyessége miatt. Így sokkal félelmetesebbnek tűnik ennyi ember elé kiállni, de a stábom a nézőtérről fog szurkolni.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Egy dokumentumfilmnél nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz egy történet vége, hiszen valóságos és épp ettől elképesztően izgalmas. Azt már látom, hogy milyen az anyag hangvétele hiszen forgattunk már 6 napot és így milyennek képzelem a film hangulatát. Szerencsére a családom mellettem áll és támogat abban, hogy ez a film létrejöjjön, pedig ez egy érzékeny terep, óriási felelősség, hogy mit, mennyit és hogyan mutatok be az életünkből.
A korábbi filmes tapasztalataid hogyan kapcsolódnak ehhez a tervhez?
Szembenézés című diplomafilmem, ami most már megtekinthető a neten anyukám halálának a feldolgozásáról szólt. Így apukám és öcsém már hozzászoktak ahhoz, hogy forgatok róluk. A film végül egy családterápiává vált és nagyon sokat segített nekünk és remélem másoknak is az elvesztés feldolgozásában. A Szia Sári! című filmem fókuszában az áll, hogy anyukám hiánya milyen hatással van mindannyiunk életére és ezáltal milyen nehézségekkel nézünk szembe. Nagyon hiszek a személyes filmek erejében, abban, hogy ezek a történetek is tudnak univerzálisan működni.
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése?
Diplomafilmem, a Szembenézés abszolút terápiás hatással volt rám. Filmesként a film az az eszköz, amivel ki tudom magam fejezni és amivel mesélni tudok az engem ért élményekről, nehézségekről, traumákról és a körülöttem lévő világról. Egy nehéz út volt, de rengeteget segített mindannyiunknak. A filmrendezés mellett részvételi filmes workshopokat tartok hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ez egy teljesen más tapasztalás, mégis sok mindenben hasonlít a személyes dokumentumfilmre. A gyerekek által hozott történeteket fikciós vagy dokumentumfilmes formában dolgozzuk fel. Kimondják, történetekbe ágyazzák az érzéseiket és ebben a film egy eszköz számukra a feldolgozásban.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
A dokumentumfilm-készítés során fontos, hogy érzékeny, kreatív emberekkel dolgozzunk együtt. Elengedhetetlen, hogy ebben az érzékeny témában a családom és a stábom között egy jó bizalmi kapcsolat jöjjön létre. Szerencsére összeállt az a kiváló csapat, akikkel mindezt meg tudom valósítani. Három operatőrrel dolgozok jelenleg: Dér Asia, Domokos Balázs, Halász László, akik mind másfajta operatőri és filmes tudást hoznak a projektbe. Lányi Zsófi dramaturggal már a Szembenézésben is együtt dolgoztunk, nagyon szeretem a gondolkodásmódját, érzékenységét és azt, ahogy inspiráljuk egymást. Ezenkívül a kreatív stáb tagja, Breier Ádám, hangmérnökként Bohács Tamás, vágóként Kis Anna, producerként Szabó Timi és László Sára, akikkel más filmekben már sikeresen dolgoztunk együtt.
