Miről szeretnél filmet készíteni?

A Szia Sári! című dokumentumfilm a saját családomról szól. Anyukám 7 éve halt meg és én egyedüli nőként maradtam apukámmal, öcsémmel és unokabátyámmal (aki ugyancsak elveszítette az anyukáját). A film róluk, rólunk, erről az anyák nélküli családról szól. A nehéz téma feldolgozásában arról mesél a film, hogy a három nagyon különböző korú férfi (apukám - 60, unokabátyám - 40, öcsém - 24) hogyan veszi a korából fakadó kihívásokat az életben, hogyan néz szembe a magánnyal, és hogyan próbálok ebben én, mint legközelebbi női rokon segíteni, részt vállalni.

Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?

Hét éve, anyukám halála óta próbálom megérteni, hogy az akkori tragédia milyen hatással van mindannyiunk életére, hogyan viszonyulunk mindehhez. Amikor tudatosítottam, hogy mennyire aggódok ezért a három férfiért és mennyire azt érzem, hogy felelősséggel tartozok a boldogságukért, akkor jutott eszembe, hogy a filmhez fordulok mint eszközhöz, hogy segítsen ennek a folyamatnak a feldolgozásában. Azt gondolom, hogy az a tény, hogy forgatunk egy filmet, segít abban, hogy megtörténjenek dolgok, amik amúgy nem biztos, hogy megtörténnének, abban, hogy kimondjuk az érzéseinket, amiket máskülönben nem biztos, hogy megosztanánk egymással. Ez a film a saját családi dinamikánkon keresztül négy különböző korosztály személyes történetébe avat be minket. Bár a film az én családomról szól, mégis úgy érzem, mások is magukra ismerhetnek majd benne, hiszen sokan keresik a saját útjukat, próbálnak változást elérni az életükben vagy egyszerűen szeretnének családtagjaikon segíteni.

Haragonics Sára

Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?

A ​Szia Sári! ​alapvetően egy szituatív dokumentumfilm, ahol az őszinte, valós jelenetekre fókuszálunk az életünkből. Ezeket jeleneteket a főszereplők hangüzenetei fogják összekötni, melyekben hozzám beszélnek. Ezek a napló-szerű üzenetek a történet szervezőelemei. Mindenki a maga módján üzen: unokabátyám nyersebb, inkább kommunikációra használja ezt a formát, apukám mindig humoros, összefoglalja benne egy-egy napját, öcsém pedig önreflektív módon mesél az életéről.​ ​Ezek alatt az üzenetek alatt olyan képeket látunk, melyek vizuálisan elemeltek (ez lehet archív felvétel, egy kitartott kép, fix totál vagy akár egy lassítás is).​ Ezek mellett nagyon sok családi archív videónk van, amit még anyukám vett fel és ezekből is szeretnénk majd használni anyagokat. Dokumentumfilm-rendezőként hiszek a valóság erejében és abban, hogy sokkal könnyebben tudunk azonosulni egy létező ember érzéseivel, gondolataival.

Milyen lehetőséget látsz az Inkubátor programban? Részt vettél a tavalyi fórumon?

Azoknak az első filmeseknek, akiknek még nincs más támogatás a filmjére, az Inkubátor program a legjobb és szinte egyetlen lehetőség ma Magyarországon. Nagyon sok tehetséges filmrendező azonban nem jut támogatáshoz és emiatt nem tud elkészülni a filmje. Ezért fontosnak érzem a támogatási lehetőségek bővítését. Részt vettem a tavalyi pitchfórumon, ami nagyon izgalmas és tanulságos volt. Külön örülök, hogy két dokumentumfilm is kapott támogatást. Sajnos Magyarországon sokan félnek még a dokumentumfilmektől, ezért pont a napokban a fiatal dokufilmes generációval arról kezdtünk el közösen gondolkozni, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni ezt a műfajt, hogyan lehetne elérni, hogy doksik is eljuthassanak moziforgalmazásba, és hogy a nézők és a forgalmazók felismerjék, hogy doksit nézni ugyanolyan öröm, mint fikciót.

Hogyan készülsz a pitch fórumra? Vettél már részt hasonlón?

Tavaly részt vettünk több pitch fórumon is Dér Asiaval, akivel az Egy nő története című dokumentumfilmet rendezzük közösen. Ezek nagyrészben külföldön voltak – és ketten, vagy hárman a producerünkkel pitcheltünk. Ez most más lesz, egyedül fogom prezentálni a tervet, elsősorban a személyessége miatt. Így sokkal félelmetesebbnek tűnik ennyi ember elé kiállni, de a stábom a nézőtérről fog szurkolni.

Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?

Egy dokumentumfilmnél nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz egy történet vége, hiszen valóságos és épp ettől elképesztően izgalmas. Azt már látom, hogy milyen az anyag hangvétele hiszen forgattunk már 6 napot és így milyennek képzelem a film hangulatát. Szerencsére a családom mellettem áll és támogat abban, hogy ez a film létrejöjjön, pedig ez egy érzékeny terep, óriási felelősség, hogy mit, mennyit és hogyan mutatok be az életünkből.

A korábbi filmes tapasztalataid hogyan kapcsolódnak ehhez a tervhez?

Szembenézés című diplomafilmem, ami most már megtekinthető a neten anyukám halálának a feldolgozásáról szólt. Így apukám és öcsém már hozzászoktak ahhoz, hogy forgatok róluk. A film végül egy családterápiává vált és nagyon sokat segített nekünk és remélem másoknak is az elvesztés feldolgozásában. A Szia Sári! című filmem fókuszában az áll, hogy anyukám hiánya milyen hatással van mindannyiunk életére és ezáltal milyen nehézségekkel nézünk szembe. Nagyon hiszek a személyes filmek erejében, abban, hogy ezek a történetek is tudnak univerzálisan működni.

Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése?

Diplomafilmem, a Szembenézés abszolút terápiás hatással volt rám. Filmesként a film az az eszköz, amivel ki tudom magam fejezni és amivel mesélni tudok az engem ért élményekről, nehézségekről, traumákról és a körülöttem lévő világról. Egy nehéz út volt, de rengeteget segített mindannyiunknak. A filmrendezés mellett részvételi filmes workshopokat tartok hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ez egy teljesen más tapasztalás, mégis sok mindenben hasonlít a személyes dokumentumfilmre. A gyerekek által hozott történeteket fikciós vagy dokumentumfilmes formában dolgozzuk fel. Kimondják, történetekbe ágyazzák az érzéseiket és ebben a film egy eszköz számukra a feldolgozásban.

Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?

A dokumentumfilm-készítés során fontos, hogy érzékeny, kreatív emberekkel dolgozzunk együtt. Elengedhetetlen, hogy ebben az érzékeny témában a családom és a stábom között egy jó bizalmi kapcsolat jöjjön létre. Szerencsére összeállt az a kiváló csapat, akikkel mindezt meg tudom valósítani. Három operatőrrel dolgozok jelenleg: Dér Asia, Domokos Balázs, Halász László, akik mind másfajta operatőri és filmes tudást hoznak a projektbe. Lányi Zsófi dramaturggal már a Szembenézésben is együtt dolgoztunk, nagyon szeretem a gondolkodásmódját, érzékenységét és azt, ahogy inspiráljuk egymást. Ezenkívül a kreatív stáb tagja, Breier Ádám, hangmérnökként Bohács Tamás, vágóként Kis Anna, producerként Szabó Timi és László Sára, akikkel más filmekben már sikeresen dolgoztunk együtt.