Filmhu: Miről szeretnél filmet készíteni?
Bernáth Szilárd: Egy borsodi rapper srác történetéről. Ádám nemrég tűnt fel egy Youtube-os tehetségkutatón, azóta kisebb hőse közösségének. Az őt körülvevő nyomorból, közegében megélt traumáiból és lelki nehézségeiből gyúr lírát. Amikor először találkoztam vele, tudtam, hogy ez a karakter végre igazán alkalmas egy sűrű, kortárs hőstörténet főszerepére. Hosszú napokig utazgattam vele BAZ megyében, közben sokat megértettem, s megismertem, s egyre biztosabban éreztem, hogy ez az a közeg, amit kerestem.
A történet szerint az árván felnőtt Ádámnak választania kell rég nem látott családja és a kiutat jelentő álmai között. Rosszul dönt: mindkettőt akarja, ezért hogy pénzt szerezzen, elvállal egy utolsó melót… A forgatókönyvírást és vizuális tervezést ezek a felszedett élmények és képek vezetik, a végső cél pedig az, hogy a szocio-hozzáállást és a lélektani hitelességet megtartva hozzunk létre szigorú dramaturgiájú, tökös mozit.
Bernáth Szilárd
Filmhu: Mióta foglalkoztat ez a téma?
B.Sz.: Ez a téma mindig is foglalkoztatott. Az olyan történetek fognak meg, amik magukba sűrítenek több dimenziót a jelen világ igazságából. Amik nem kitalálmányok, amik képesek érvényes módon beszélni kortárs problémákról. Azt érzem, hogy ha bármi másról csinálnám az első nagyfilmemet, az hazugság lenne vagy butaság.
Ez a történet azért vonz nagyon, mert arról az ellenkultúráról, arról a hip-hop vagy rock’n’roll életérzésről szól, amiért egész életemben rajongtam. Persze, BAZ megyében járunk, nem Los Angelesben, az energiák viszont hasonlóak. Csak sokkal halkabb és értelmetlenebb minden. Filmre kívánkozik ez a komikum, ez a tragikus kisszerűség.
A történet bizonyos szempontból a 60-70-es évek nagy ellenkulturális mítoszait játssza újra a jelenben. Azt mutatjuk meg, hogy 2016-ban milyen esélyei vannak egy ilyen hősnek úgy, hogy most már rendelkezésére áll a Youtube is. Nem sok. Azt érzem, hogy hitünk ellenére ennek az egésznek ma már nincs túl nagy létjogosultsága. Ma már nem olyan szexi a lázadás, minden megy a még könnyebb ellenállás irányába, nincsenek hippik, csak hipszterek, nincsenek punkok, csak trollok. Szerintem ez rohadt nagy tragédia.
Filmhu: Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
B.Sz.: Jó érzés zsánerjegyeket követve haladni a forgatókönyvírásnál. Kelet-európaiként kevésbé hiszek a tiszta műfajiságban, de szeretek olyan zsánereket találni, ami mentén ki tud alakulni egy film. Nem elsősorban alkotói filmet szeretnénk csinálni, inkább mozit. Szerintem veszélyes irány, ha átvett műfaji keretekbe próbálunk erőltetni magyar viszonyokat. Fordítva jobban működik.
Az előző kisfilmünkben az uzsorázás tematikáját vizsgálva jutottunk el a bűnfilm és a thriller elemeihez, s amennyire a téma engedte, nagyon finoman használtuk is őket. Most is ez a módszer. Sok anyaggyűjtés, sok megfigyelés, kutatás után elmegyünk addig a határig, ahol még hitelesen olvadnak bele az anyagba a műfaji jegyek. Nagyon izgat ez a módszer, s azt gondolom, hogy ez a célravezető. Jelen anyagnál a műfaji keretünket így neveztük el: szocio-realista gengszterfilm, de merítünk a hip-hop film és a drog-karrier film elemeiből is (ha utóbbi kettőt egyáltalán műfajnak lehet nevezni).
Ha a vizuális világot nézzünk, szerintem pont azzal lehet érvényes műfajiságot elérni kelet-európai filmesként, ha a saját mozgóképi mise-en-scène hagyományunkat felhasználva megyünk szembe az ismert nyugati műfaji képiségnek. Van egy olyan képi struktúra, amivel helyenként már az előző kisfilmünkben kísérleteztünk. Most ezt szeretném végigvinni. Tulajdonképpen egyszerű módszer.
Két klasszikus képkivágást vegyít nagyon szigorúan, az egyik a nagyközeli, ami arra vesz rá, hogy folyamatosan a főszereplőt fürkésszem. Ráadásul a közeli sok esetben tarkókövetéses beállítás, ami a videójátékok azonosulási lélektanát használja. Adott esetben aztán ez a közeli vágás nélkül színházi nagytotállá tágul. Megáll a kamera, ebből lép be szereplőnk a színpadi képbe, ahol csak egy a táj és a többi karakter között.
Reményeim szerint ez a kettősség: a direkt, azonosulást segítő közeli és a szereplőtől való távolság adta kiszolgáltatottság okozhat majd feszült befogadói attitűdöt. Ez különösen azért érdekes, mert dramaturgiai szempontból erősen egyfőhősös történetről van szó.
Filmhu: Mi inspirál a történet megfilmesítésére?
B.Sz.: Aranybányának érzem ezt az alapanyagot filmes szempontból. Ezekből a témákból (gettósodás, nagystílű bűnözés a drogkotyvasztókkal szemben, a függőség börtöne, gengszterrap, árulás, a bűn lélektana, a megszállott szeretet- és kiútkeresés) készülnek a számomra legvonzóbb filmek. S ami a legfontosabb, hogy ez mind létezik a maga valóságában itt és most, csak fel kell venni.
Nagyon szeretem, hogy ennek a történetnek a kortárs drámája szervesen következik a közegéből, nem kell imitálni semmit. Nem arról van szó, hogy gengszterfilmet szeretnénk csinálni, s ehhez ismert elemeket próbálunk használni. Ez az, ami. Ádám zenéje sem csinált gengszterrap, pózerkedés, mint amit mondjuk Ganxsta Zoliék csináltak - egyébként nagyon szerethetően - a 90-es években. Ez tényleg az. Érdekes, hogy ez létezik 2016-ban itthon. (A zenei betétek, mintázatok, hip-hop témák, szövegek fontos részét képeznék egyébként a film szövetének.)
Sok srác ma Magyarország keleti részén MLM-szerű rendszert épít ki a kotyvasztott drogok feketepiacán, és sok esetben tényleg ez a legnagyobb, leggyorsabb kiugrási lehetőség. Ez most a legtöbbször legális, olcsóbb, ráadásul szexibb, mint az alkohol vagy bármilyen más tudatmódosító szer. Nehéz nem belefolyni. Szinte lehetetlen lejönni róla. Ez már nagyon más jelleg, mint amit mondjuk a kilencvenes-kétezres évek heroinfilmjei mutattak. Mindezeket eredeti helyszínekkel, sok amatőr szereplővel mutatnánk meg megtörtént eseményekből kiindulva. A cél, hogy a film harapjon bele a kortárs valóságba. S bár a téma s a világ itthoni, európai jellegű filmben gondolkodunk.
Filmhu: Milyen lehetőséget látsz az inkubátor programban? Részt vettél a tavalyi fórumon?
B.Sz.: Jó lehetőségnek látom, ez természetes. Sokat segítene, ha átalakulna a filmezés most biztonságos, projekt alapú, mentorált munkává. A pénz is elég. A tavalyi fórumon nem vettem részt.
Filmhu: Hogyan készülsz a pitch fórumra? Vettél már részt hasonlón?
B.Sz.: Azt hittem, hogy ez menni fog nekem. Folyamatosan filmekről, filmtervekről beszélek. Többször pitcheltem már nem hivatalos körülmények között, ráadásul tanítok is, azt gondoltam, nem lesz probléma. A pitch fórum első felkészítő alkalmán mégis elhasaltam, rá kellett jönnöm, hogy ez egy külön szakma, amihez még nem értek. Közelebb van a marketinges hozzáálláshoz, mint a filmeshez. S ha van valami, amit nem bírok, az a marketing. Értem már, miért mondja azt mindenki, hogy a pitch a szükséges rossz. Ugyanakkor nagyon sok új nézőpontból kellett megvizsgálni a tervet, sokat kellett gondolkodni a filmen, ami jó. A program mentorai is sokat tudtak segíteni, hasznos, szakmai műhelymunka folyt. Azóta igyekszem tanulni, hallgatok a visszajelzésekre. Segítenek a barátok s a barátnőm.
Filmhu: Mennyire látod magad előtt a „kész filmet”, és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
B.Sz.: Jobban látom, mint amennyire beszélni tudok róla. Ugyanakkor minden olyan változtatásra nyitott vagyok, ami segíti a filmet. Nem én vagyok a főszereplő, hanem ő. Minden áldásos, ami irtja az alkotói egót.
Filmhu: A korábbi filmes tapasztalataid hogyan kapcsolódnak ehhez a tervhez?
B.Sz.: Az elmúlt években nagyon afelé haladtam - még úgy is, ha ez nem volt mindig tudatos -, hogy ez a mostani terv létrejöhessen. A zsákutcák után az a módszer, amit az alkotótársaimmal együtt kialakítottunk az előző kisfilmünknél, most is nagyon hasznos lehet. Jó iránynak érzem, hiszek benne. Ez egy nagyon alapos, figyelmen, kutatáson és kritikus szelektáláson alapuló technika, amit az anyagok a dramatizálása követ. A doksis előkészületet útközben elengedjük, hogy felváltsa a szabad, alkotói hozzáállás. Szerintem a Fizetős napnál ezt sikerült hozni. Nagyon sok tapasztalatot tudok használni onnan.
Filmhu: Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi kisfilmjeid elkészítése?
B.Sz.: Előző rövidfilmünkben, a Fizetős napban az uzsorázást, illetve az uzsorás és az áldozata közti kiszolgáltatott, furcsa szeretetviszonyt vizsgáltuk. Úgy indultam el, hogy határozottan gondolok valamit a témáról, megírtam egy forgatókönyvet is, de ahogy egyre közelebb kerültem ehhez a világhoz, egyre kényelmetlenebb lett az alapkoncepció. Legbelül éreztem, hogy rossz az állítás, de egy ideig kitartottam mellette - ahogy egy kisgyerek próbálja a rossz formát beerőszakolni a helyére.
Egy ponton viszont hozzáállást váltottam, s elkezdtem megszállottan kutatni az uzsorázás világát. Találkoztam többször pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó nyomozóval, napokat laktam mélyszegény cigánytelepen, voltam börtönben, beszéltem elítélt uzsorásokkal, találkoztam szociológussal, szociális munkással, kriminál-pszichológussal, és mindig nagyon figyeltem a kulcsmondatokra.
Lényegében ezek a kulcsmondatok építették fel aztán a forgatókönyvet. Ha találtam egy jó karaktert, helyszínt, kelléket, szófordulatot, beletettem a filmbe. S így hoztuk létre közösen a dramaturggal (Nagy V. Gergő), az operatőrrel (Hartung Dávid), a művészeti vezetővel (Timár András), az első asszisztenssel (Csala József) és a producerekkel a film végső világát.
Filmhu: Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
B.Sz.: Ebben a fázisban egyelőre két, mostanra állandóvá vált alkotótársammal, Hartung Dáviddal és Nagy V. Gergővel dolgozunk az anyagon. Nagy szerencse, hogy ismerhetem őket, rengeteget segítenek. Rajtuk kívül a filmet inspiráló Ádámmal is szoros munkakapcsolatban vagyok. Ha minden jól alakul, ő lehetne a főszereplőnk, aki majd saját magát játssza el.
A többi interjú az Inkubátor 2.0 tagjaival itt olvasható!
