filmhu: Nem féltetek attól, hogy túl sok a film? Nem merült fel, hogy a kevesebb több lehet?
H.Gy.: Teljesen nyitottak vagyunk, bármilyen véleményt szívesen fogadunk. Különösen az érdekelne, mit mond, aki megveszi a jegyet. Ha az a gond, hogy túl nagy a merítés, s nem láthat mindent, az rejtetten dicséret. Ne felejtsük el azt sem, hogy ez a program nagyon tudatosan van felépítve. Ezért el tudom képzelni, hogy az emberek szekciómániákusak lesznek. Ez eddig nem volt ennyire tudatos a néző részéről.
filmhu: Mi alapján válogattatok? Hogy alakul ki a program?
H.Gy.: Tavaly tavasszal gőzerővel készültünk az őszi fesztiválra. Már akkor megvolt az elképzelésünk a fő vonulatokról. Később körvonalazódott ez az Ázsia-dolog. Két-három éve tart a fesztiválokon a koreai filmek dömpingje. Emellé vettünk különböző ízeket, van thai, vietnámi, japán, kínai és honkongi mozi. A másik fő programpont az anime, ami meg azért vált érdekessé, mert volt egy nagy anime-csillagegyüttállás tavaly. Ez olyan műfaj, ahol több évig készülnek a filmek, s ritka, hogy egy évben ennyi erős film szülessen. Ez a 18-as ázsiai szekció szerintem most bárkinek dicsőségére válna Európában. Az eredeti tervek között szerepelt rendezői retrospektív is, de ha még az is itt lenne, akkor az már 80 filmet jelentene, ami már végképp sok lenne a befogadónak. Szerettünk volna latin-amerikai blokkot is, mert izgalmas, ráadásul kevéssé ismert dolgok jönnek abból a térségből, de már közben látszott, hogy kár ezt elaprózni.
filmhu: Műfajilag hogy oszlanak meg a dolgok?
H.Gy.: Hihetetlenül izgalmas dolgok történnek a dokumentumfilm világában. Érdekes látni, hogy a dokumentumfilmezés a világban másféle eszközökkel operál, mint nálunk. Vannak elképesztően fondorlatos megoldások, animációs betétek, bonyolult narrációk – egyszerűen erre fel kell hívni a figyelmet. Máig büszke vagyok arra, hogy A háború ködében, ami két éve szerepelt nálunk, Oscar-díjat kapott.
filmhu: Kisjátékok?
H.Gy.: És akkor még rá lehetne kérdezni, hogy magyar kisjáték, egyáltalán magyar film? Lehet, hogy növögetünk, de ekkorák még nem vagyunk. A magyar filmet igazából kisjátékfilmmel szerettük volna reprezentálni, s felmerült, hogy csinálunk egy válogatást abból, amit a Szemlén láttunk, aztán jött az, hogy nem csinálunk válogatást, hiszen már volt a Szemlén, valódi újdonságot pedig nem tudunk mutatni. Közben mégiscsak azt érezzük, hogy a magyar filmben a legkomolyabb ígéretek ebből a műfajból jönnek. Ráadásul a hazai filmesek közül nagyon sokan szeretik a fesztivált, s az ember szeretné például az ő új filmjüket premierként bemutatni, de ez nehéz. Sokféle elkötelezettségük van, illik odaadni a Szemlére, a külföldi fesztiválokra, s akkor az ember meghajol a szakmai önérvényesítő akarat előtt. De azért tudok olyan alkotásról, ami ha tegnap elkészült volna a végleges vágással, itt lett volna a premierje. Mert ez is változóban van, ahogy a Titanic is. Egy fesztivál elevenen reflektáló program. Pulzál, mert organikus. Autonóm módon szerveződik, viták között születik a program. Nem az én ízlésemet tükrözi, s ez nagyon fontos.
filmhu: Mi lett volna, ha több pénzt tudtok rászánni?
H.Gy.: Speciális helyzetben vagyunk, mert a fesztivál napjai alatt dönt az egyik kuratórium, a fesztivál utáni napokban pedig az MMA, tehát most először elevenen láthatják, hogy mit csinálunk. A program egyébként nem lenne nagyon más. Ha több pénzünk lenne, a fő célunk, hogy évközben legalább néhány embernek biztosítsunk minimum egy félállást. Hogy ne legyen arról szó, hogy muszáj valamilyen állást elvállalnia, s nélkülöznünk kell a szaktudását. Ez létfontosságú. Ezen kívül az eredeti tervek szerint több vendég lett volna, s nyilvánvaló, hogy a fesztivál kiállításában, például a mozik külbecsében lennének finomítások. Mivel a pénzzel vigyázni kellett, most nincs a mozik homlokzatán hatméteres molino, nincsenek nagy figyelemfelhívó belső táblácskák, visszafogottak és szerények a stábbérezések, rengeteg önkéntessel dolgozunk, akik a legszerényebb órabérért is lelkesen dolgoznak, csak egyszerűen azért, hogy a film közelében lehessenek. Vannak olyan főstábtagok, akik fejhallgató-osztogatóként kezdték, úgyhogy lehet, hogy a mostani önkéntesek közül kerül ki az utódom.
filmhu: Említetted, hogy még csak ezután döntenek a kuratóriumok. Hogy lehet erre felépíteni egy ekkora apparátust?
H.Gy.: Van olyan része a fesztiválnak, ami bartellek és támogatók révén eleve adott. Aztán van olyan része, ami könyörtelenül beömlik számlákon. Ezeknek egy részét már holnap ki tudom fizetni, mert van fedezetük, más részüket a megítélendő támogatásukra alapozzuk. Azért annyi együttműködés van a kuratóriumokkal, hogy nagyjából tudom, mennyivel számolhatunk, ráadásul kaptunk előkészületi előleget, ami korábban nem létezett. Voltaképpen ez mentette meg a fesztivált.
filmhu: Most hogy új időpontra csúszott a fesztivál, marad a tavasz?
H.Gy.: A fénybe menni, a csinosodásba, meg a szoknyák rövidülésébe, az általános közérzetnek is jobb, meg a fesztiválhangulathoz amúgy is hozzátartozik ez az ismerkedős, barátkozós dolog. Nagyon fontos, hogy tényleg könnyebben jutottunk kópiákhoz. Nem állítom, hogy ebben a pillanatban nem zajlik a világon filmfesztivál, de hogy sokkal kevesebb, mint az eredeti időpontban, az egyértelmű. Amikor elindult ez az egész, naiv is volt meg járatlan a világ dolgaiban. Nem tájékozódtunk pontosan. Ráböktünk a naptárra, hogy körülbelül ekkora tudjuk összehozni, s nem vettük észre, hogy ez nagy fesztiválokkal ütközik: Varsó, Viennalé, London előtt, Milánó alatt.
filmhu: Ugyanakkor Magyarországon sok filmes történés esik erre az időpontra…
H.Gy.: A kulturális dolgokból soha nem elég. Igen, építsünk még három művészetek Palotáját, és alakítsuk át a raktárakat meg a gázgyárat! Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy ez a város nekünk szerethető maradjon. A bőségtől soha nem kéne félni. Tessék ott hagyni a tévét, elmenni, mozogni, kultúrában sétálni és élni!
