Fonda azért érkezett a fesztiválra, hogy egy végül ellentmondásosra sikerült gesztus kíséretében átadja az Arany Pálmát, és ha már ott volt, előző nap másfél órás színpadi beszélgetésen – melyen egyébként kerekesszék használata fel sem merült – mesélt fontosabb szerepeiről és azokról az ügyekről, amik jelenleg sokkal jobban foglalkoztatják, mint a filmezés, emellett a közönség is hosszan kérdezhetett tőle.
Az eseményen ugyan végig rosszul hallott, mert elfelejtette betenni a hallókészüléket, de angolul és franciául is kommunikált, utóbbit akkor sajátította el, amikor Roger Vadimmal élt Párizsban. Mesélt az 1968-as Barbarelláról, aminek a forgatásán megígérték, hogy az űrben lebegve nem fog teljesen meztelennek látszani, ez persze nem egészen így lett, amire valószínűleg ma már a friss Brooke Shields-dokumentumfilmben megszólaló szakemberek és bármelyik intimitáskoordinátor is felvonná a szemöldökét. A jelenettől annyira ki volt borulva, hogy le kellett innia magát a felvételhez, ami végül nem sikerült, és másnaposan meg kellett ismételni.
Más forgatásokon is előfordult, hogy kihasználták: a Cat Ballou legendája (1965) egyik jelenetében véletlenül kiütötték egy fogát, de emiatt senki nem akart leállni, úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Lee Marvintól a film készítése közben életre szóló leckét kapott. A 14 órás forgatási napok miatt felháborodott sztár félrevonta, és azt mondta neki: „Fonda, ebben a filmben mi a sztárok vagyunk. Ez nem nekünk a legrosszabb, hanem a stábnak. Ha hagyjuk, hogy ennyit dolgoztassanak bennünket, nem mi járunk igazán rosszul, hanem ők. Miattuk kell tiltakoznunk.”
De Fonda ezekre a megpróbáltatásokra ma már csak legyint. Még Robert Redfordra is, akivel négy filmben dolgozott együtt, és ebből három forgatásánál (Üldözők, Mezítláb a parkban, A Las Vegas-i lovas) fülig szerelmes volt belé. Redford sajnos egy mogorva alak, a forgatásokon mindig szótlan és rossz hangulatban van, amiért Fonda jellemzően magát okolta. „Amúgy nagyon jó ember, csak a nőkkel van baja.” Utoljára, hat éve dolgoztak együtt (Milyen hosszú az éjszaka), a majdnem 80 éves Fonda pedig ekkor érezte úgy először, hogy igazi felnőtt nő lett, mert amikor Redford ismét „több órás késéssel, mérgesen futott be, végre tudtam, nem az én hibám, hogy rossz a kedve.”
Alain Delonról és Godard-ról rövidebben nyilatkozott, előbbi szeretett csókolózni (Redford nem), és a legszebb élő ember volt akkoriban, utóbbiról azonban nincs jó véleménnyel: „Nagyszerű filmkészítő volt. Le a kalappal. Nagyszerű. De férfiként? Sajnálom, de nem. Nem.”
Fonda Cannes-ban egy ősz hatású, erősen lila árnyalatú, rövid frizurával jelent meg. Szó esett arról, hogy hajviseletei mindig is túlmutattak önmagukon, már-már politikai állításnak is beillettek: „Sokáig volt szőke, hosszú hajam, főleg, amíg Vadimmal voltam. Ez tűnt biztonságosnak. Fontos volt, hogy nőiesnek érezzem magam, mert nagyon bizonytalan voltam. Amikor 13 éves voltam, egy fiú odajött hozzám, és megkérdezte, hogy fiú vagyok-e vagy lány, na annak nagyon örültem. Rengeteg szőke hajam volt, saját ügynököt kellett volna fogadni csak a hajamnak. Amikor elkezdett foglalkoztatni a politika, levágattam Vadim borbélyával. Felszabadító érzés volt.”
A színésznő a legszívesebben saját személyiségfejlődésére reflektált: szeretettel emlékezett vissza apjára, Henry Fondára, akinek az árnyékából nyilvánvalóan nem volt könnyű kilépni, és az anyjára, aki gyerekkorában lett öngyilkos. Fonda maga is megkísérelt öngyilkosságot, erről ugyanolyan nyíltan beszél, mint plasztikai műtéteiről, amiket állítólag végül megbánt.
Az első házasságában nem igazán engedhette meg magának, hogy feminista legyen, és az igazi revelatív élménye az volt, amikor már elvált nőként megnézte a Vagina Monológokat. Állítása szerint ekkor lett igazi feminista. Jelenleg a klímavédelem és a közelgő amerikai elnökválasztás foglalkoztatja a leginkább, de aktivista múltja sok évtizedre visszanyúlik, már a hetvenes években kiállt a vietnámi háború ellen. Kezdetben arra biztatták, hogy a filmjeivel tegyen a számára fontos ügyekért – ezt teljesítette is, az első ilyen munkája a vietnámi háborúhoz kritikusan viszonyuló Hazatérés (Hal Ashby, 1978) volt – ám ma a filmezést már kevésnek érzi.
„A klímavédelmi harc egyben patriarchizmus és rasszizmus elleni küzdelmet is jelent. Fel kell oszlatnunk a szekértáborokat, azt, hogy valaki feminista, valaki meg környezetvédő. Ezek az ügyek mind összetartoznak, ez volt a legfontosabb tanulsága a vietnámi háború-ellenes aktivizmusomnak is. Minél jobban megismersz egy ügyet, mindegy, hogy mi az, rá kell jönnöd, hogy minden mindennel összefügg. Ha megoldjuk a klímaválságot, és mást nem, ugyanolyan bajban leszünk” – mondta.
A Ne nézz fel és A nagy dobás rendezőjét, Adam McKayt az egyik legkiemelkedőbb klímaaktivistának, a klímaválság filmesének nevezte, amikor arról kérdezték, milyen filmeket vállalna szívesen a közeljövőben. „Majdnem 86 éves vagyok, alig hiszem el, hogy még mindig dolgozom” – mondta, „Nem akarnék még egyszer egy éven belül két olyan filmet is csinálni, amiben négy öreg nő szerepel (80 for Brady, Könyvklub: A következő fejezet – a szerk.). Nem tudom, mi a következő lépés, annyi biztos, hogy nem akarok olyan filmet vállalni, ami nem jelent színészi kihívást. Komplikált szerepeket szeretnék, és túlságosan lefoglal a klímaaktivizmus.”
Egy tizennyolc éves kérdező a nőként Hollywoodban való boldogulásról faggatta, amire azonnal rávágta: „ne hagyd, hogy a szarháziak lenyomjanak!” Konkrétumot is említett: érdemes kapcsolatokat építeni, viszont nem érdemes a sérelmeket ápolni és ellenségeket gyűjteni. Michael Douglasről – aki a Kína-szindrómában volt a partnere – például azt gondolja, nem kedveli őt túlságosan, de nagyon diplomatikus férfi és mindig jól palástolja az érzelmeit. Fonda saját magát nem tartja ilyen tapintatosnak.
„Ezt a filmet apám kedvéért készítettem, de Katharine Hepburne-től tanultam benne a legtöbbet” – mondta Az aranytóról (1981), melyben együtt szerepelt Henry Fondával, aki ekkor 76 éves volt. Katharine Hepburn telefonon kereste meg őket, nagyon szerette volna megkapni a szerepet, nem mondhattak nemet. A forgatás Jane Fondának nagy élmény volt, bár Hepburn nem szerette őt. Amikor mindhármukat Oscar-díjra jelölték, és csak Jane nem kapta meg, Hepburn azt kiabálta neki a telefonba: „most már soha nem érsz a nyomomba”. Fondának ekkor már megvolt a két Oscar-díja, Hepburnnek pedig ez a negyedik volt.
Későn érő típusnak mondja magát, sikerei ellenére csak 62 évesen kezdte el igazán élvezni az életet. A harmincas évei óta minden egyre csak jobb lett, ennek a titka szerinte a kíváncsiság megőrzése. Beszélt arról is, hogy soha nem érezte magát igazán Hollywood részének, a filmes karrierjén kívül mindig más ügyek is foglalkoztatták, s talán ez segített a talpon maradásban.
A hosszú élet titkának a kíváncsiság mellett az egészséges táplálkozást, az edzést és a sétálást, valamint az alvást tartja – az előző éjjel például tizenhárom órát pihent. „A nők öt évvel tovább élnek, mint a férfiak. Szerintem ez a női barátságok miatt van. Ha egy férfiakból álló baráti társaság összejön, nem néznek egymásra. Elbeszélgetnek a kocsikról, a sportról meg a nőkről. A nők szembenéznek egymással. Nem félnek beszélni a félelmeikről. És ha elkezdenek együtt nevetni, érdemes keresztbe tenni a lábakat és törölközőt rakni a székekre” – mondta.
