Jóvári Csenge: Tetszett a könyv, már olvasás közben is egyértelműen Ágival azonosultam. Részben mert nekem sincs gyerekem, de főleg mert nagyon praktikus embernek tűnt, én is ilyen vagyok. Odamegyek, megfogom, elpakolom, megoldom. Minden baráti nyaralásnál én vagyok a csapat anyukája. Közelebb éreztem magamhoz, mint Klárát.
Konrád Zsuzsi: Amikor elolvastam a könyvet, nem azonosultam egyikőjükkel sem igazán, azon túl, hogy volt feléjük egy alap empátiám. Annyira más volt akkor még a világa, 40 körüli nőkről szólt, teljesen más párost képzeltem el.
Egy tízessel fiatalabbak lettek a karakterek, amikor rátok került a fókusz. A fiatalításban mennyire vettetek részt?
K.Zs.: Nagy tervek voltak a fiatalítással, de aztán nagy változtatás nem történt, a gyerekek korát befolyásolta inkább, ők kisebbek lettek. Inkább a jelenlétünk volt az, ami meghatározta az egészet. Zsófi (Szilágyi Zsófia, a film rendezője - a szerk.) odafigyelt arra, hogy hogyan létezünk, a szituációk és dialógusok valamivel idomultak hozzánk. Miután megkaptuk a szerepet, nagyban segítette az elmélyülést, hogy volt két hosszú alkalom, amikor mondatról mondatra átvettük, hogy mi miért van. Ekkorra olvastam újra igazán az egészet, amikor mögé került millió dolog, amit a Zsófi még pluszban elképzelt.
Mennyire volt meglepő a felkérés?
K.Zs.: Azt hittük, hogy vicc.
J.Cs.: A kocsiban ültünk egy kamerateszten, amikor Zsófi azt mondta Becsey Kristófnak, az operatőrnek, hogy „lehet hogy megvannak a szereplőink?” Mi ezen jól szórakoztunk, de rögtön utána kérdezte, hogy „akkor holnap 10 vagy 11 casting?” Az teljesen egyértelmű volt, hogy ki kicsoda lesz, már a tesztre is úgy ültünk be, hogy én vezettem. Mielőtt elmentünk a castingra, mint az általános iskolában félrevonultunk Zsuzsival egy sarokba és egymásra néztünk. „Te akarod? Miért, te akarod?” Egyértelmű volt, hogy vagy mindketten megyünk, vagy egyikünk se. A castingon Zsuzsira néztem, és nem voltam benne biztos, hogy menni fog anélkül, hogy ne röhögjem el magamat.
Forrás: Cirko Film
Mindenki támogatta az ötletet vagy volt ellenkezés valakiben?
K.Zs.: Csernátony Dóra producer és Horvát Lili, a casting director és a másik producer is nagyon szorgalmazta ezt a döntést. Igazából csak alaposan át kellett gondolni, hogy ez mit ad és mit vesz el, mit kell miatta átgondolni.
Amikor elkezdődött a forgatás, közben a másik munkakörökben is helyt kellett állnotok?
K.Zs.: Sajnos nehezen ment a helyszínkeresés, mert iszonyú specifikus helyeket kellett megtalálni. Legdurvább a ház volt, de a lakás is. Kádárkocka hangulat, ami egy külvárosban van, de belül mégis igazi otthon, nem jómódú, de nem is túl leharcolt, egy hihető, élhető hely. Ebből nincs olyan sok.
J.Cs.: A könyvben elég világosan le volt írva, hogy kihalt kiskert és terasz is van. És hogy kocsival ne lehessen beállni, mert azzal teljesen más értelmet nyernek a pakolások. Ott volt az a szempont is, hogy a valóságban is bejártuk azt az útvonalat a lakás és a ház között, ezért nem lehetett például Gödöllőn. Végül Alsórákoson találtuk meg, néztünk más külkerületi házakat is, de azokat elvetettük, mert a 17. vagy 18. kerületből teljesen más látkép bejutni a belvárosba. Így minden egyes út kb 20 perc volt, ha nem volt csúcsforgalom.
K.Zs.: Visszatérve nekem nem volt a felkérés után akkora felelősségem, a gyártási oldal elkezdett ebben segíteni, a házat végül Csenge találta. Azzal azért már szétoszlottak a feladatok. Csengének durvább volt.
J.Cs.: A Kreatív Mozi Műhelytől kaptunk berendezéseket, Holjencsik Annavíta pedig berendezőként volt jelen és egy ponton átvette a munkát, de mindenki segített. Dóra, Lili, és Vera a gyártásvezető, mindenki hozott otthonról dolgokat, mert ez egy teljesen üres ház volt, ami egy héttel a forgatás előtt lett leütve. Magára a berendezésre is kevés idő volt, és a raktárban sem volt meg minden, ami kellett. De miközben forgattunk, én már semmi ilyesmit nem csináltam.
Minden dolog olyan nehéz volt, mint amilyennek tűnt?
J.Cs.: Minden valódi volt, a könyves zsákokban is könyvek voltak.
K.Zs.: Igen, arra Zsófi külön figyelt, hogy amikor nehéznek kellett lennie, az tényleg az volt, mert csak úgy lehetett hitelesen előadni. A kevésbé fontos csomagoknál volt, hogy csak tömőanyag volt benne.
J.Cs.: Nekem nincs arról emlékem, hogy valami kifejezetten könnyű lett volna. Én ezt csinálom a mindennapokban, pakolok és vezetek.
Forrás: Cirko Film
A vezetések is mind igaziak voltak?
J.Cs.: Minden igazi volt, forgalomban, nem trailereztünk semmit.
K.Zs.: Nagyon nehéz volt, hogy Csenge 12 órában folyamatosan vezet, úgy hogy közben szerepel. Voltak olyan pillanatok, amikor mindenki össze volt zavarodva, hogy merre kell menni, dugó van, de nem szabad kicsúszni az időből. Ebben az állapotban még biztonságban is maradni, kemény volt. A felvezető autó se tudta sokszor, hogy merre kell menni.
J.Cs.: Egyszer a motorháztetőre volt kiszerelve a kamera, az eső is esett. Ott baromira kellett figyelnem, hogy ne nézzek bele a kamerába, vagy ne próbáljak látványosan elnézni felette a nyakamat nyújtogatva. Két autót használtunk, a piros Peugeot-ot és annak egy kombi megfelelőjét. Zsófi legtöbbször a csomagtartóban ült. Az egész vezetősdinek a legnehezebb része, hogy ült mögöttem legalább három ember, és ha csak egy kicsit is belém jönnek, azt nem köszöni meg, aki a csomagtartóban ül.
Csenge, látványtervezőként tudtál bármit hasznosítani színészkedés közben?
J.Cs.: Szerintem abban sokat segített, hogy nagyon kellett figyelni a kontinuitásra, a csomagtartóba pakolásnak minden körben volt egy koreográfiája. Ha valamit bepakoltunk hétfőn, és pénteken kellett kivenni a lakásnál, nagyon kellett figyelni a ki és bepakolás sorrendjére. Biztosan segített, hogy az agyam rá van állva ezekre, logikai rendszerben csináltam mindent. Eddig is gondoltam, hogy a színészeknek nehéz dolga van, de most új megvilágításba került. A körülményekhez képest viszonylag sokat tudtunk próbálni.
Zsuzsi te rendező vagy, színészileg ez mennyit segített neked?
K.Zs.: Nagyon sokat segített, de fordítva is igaz, rendezőként is sokat formált rajtam. Jobban jártam, mint ha lett volna egy csomó színházi színészi tapasztalatom, mert ott ahhoz vannak szokva az emberek, hogy van egy hosszú próbafolyamat, ahol fokozatosan rátalálnak valamire. Ehhez képest itt ráforogtunk egyszer, aztán jött egy csomó visszajelzés a Zsófitól, hogy mit látott, mit kéne máshogy csinálni, és nekem sokszor segített ebben a rendezőség, mert tudtam, hogy ez így működik. Ezek a megbeszélések nem úgy csapódtak le bennem, hogy béna vagyok, nem kerültem felesleges egotripekbe. Segített az építkezésben, hogy tudtam, hogy ez inkább egy közös gondolkodás.
Forrás: Cirko Film
Kronológiában vettétek fel az összes költözést?
J.Cs.: A házban kezdtünk négy vagy öt napot, aztán következett három-négy nap autózás, aztán megint ház és megint autózás. Két blokkban volt az autózás, mert egyben baromi megterhelő lett volna, másrészt próbáltuk hétvégére rakni, hogy ne legyen akkora forgalom, bár így is volt, hogy beragadtunk.
K.Zs.: Elég hamar rájöttünk, hogy nem lehet úgy megcsinálni, ahogy ki volt találva. Ezt az autózásos dolgot senki se tudta előre, hogy mennyire bonyolult lesz.
J.Cs.: Ha csak autózásról olvasol egy forgatókönyvet, viszonylag egyszerűnek tűnhet. De itt végigmentünk a városon, és ugyanott, ugyanazon a szakaszon kellett felvenni az ellenirányokat. Mindig megtettük az utat visszafelé is, ami sokszor nem volt hasznos, hiszen más volt a látkép, de ott is próbáltunk felvenni mondatokat, vagy csak forgott a kamera és improvizáltunk. Olyanokat mondott a scriptes, Csontos Fanni, hogy „ennél a kanyarnál kell a Zsuzsira nézned és mondani valamit, majd törölni egyet az ablaktörlővel.”
A belvárosi albérlettől én minden alkalommal gyomorgörcsöt kaptam, ahogy telt meg a cuccokkal.
K.Zs.: Az jó, mert ez volt vele a cél. Azt azért volt nehéz megtalálni, mert vagy túl lepukkant volt, vagy nem eléggé. Pont belőni, hogy jól legyen gyomorgörcsöltető, az első emeleten legyen, és ne legyen ablaka az utcára, hanem csak a gangra, mert az nyomasztóbb.
J.Cs.: Az is fontos volt, hogy egyszobás legyen, és hogy ne egy hatvan lakásos társasházban találjuk meg, mert semennyire nem tudjuk befolyásolni, hogy ki mit csinál a házban. Előtte ez is egyszerűnek tűnt, azt gondoltuk, hogy annyi garzon van Budapesten, mindenki ilyenben lakik, biztos könnyen megtaláljuk.
Estetek túl hasonlóan stresszes költözéseken, vagy költöztettetek valakit?
K.Zs.: Nekem mindegyik költözésemnél az volt, hogy ránéztem a lakásra, hogy mennyi mindent kell kipakolni, és olyan érzésem volt, hogy sima lesz. Aztán jött a végtelen csomag.
J.Cs.: Igen és a rengeteg sok hülyeség, amiről nem is tudod, hogy van neked. Én folyamatosan embereket költöztetek. Augusztusban csak három embernél segítettünk költözködni. Gyakran találnak meg barátok azzal, hogy segítsek már kanapékat cipelni, mondjuk azért, mert van egy kisteherautónk.
K.Zs.: Én sokszor költöztem, de sosem így. A saját költözéseimkor turbó üzemmódban vagyok és sokkal talpraesettebben viselkedek, olyan, mint egy forgatás. Itt Ági volt a praktikus személy és Klára egy érzelmi hullámvasúton ül.
J.Cs.: Ahhoz képest hogy milyen helyzetben van Klára, ez egy turbó üzemmód. Nem evett és nem aludt előtte.
K.Zs.: Velem olyan sosem fordulhat elő, hogy nem eszem. Olyan volt pl, hogy a költözés napján gyanítottam meg, hogy terhes vagyok. Az fizikailag volt nagyon nehéz. Úgy voltam vele, hogy ha ezt túléli ez a magzat, akkor egy életrevaló kis személy lesz. Az is lett.
Szilágyi Zsófia / Forrás: Cirko Film
A hangosabb, látványosabb vagy visszafojtottabb jeleneteket volt nehezebb előadni?
K.Zs.: A veszekedéstől nagyon féltem, mert én nem így szoktam veszekedni. Ez inkább egy bátorságpróba volt, hogy merek-e így kiabálni, ilyen szereplési helyzetben. A csakúgy létezés volt a legkönnyebb, a pakolás, az ablakon kinézés, amikor felszínesebb beszélgetések vannak. Volt egy-két olyan megírt dialóg, amihez kevésbé tudtam kapcsolódni, azt nehezebben is ment természetesen elmondani.
J.Cs.: Számomra a fizikai dolgok voltak a legegyszerűbbek. Néha jobb, néha rosszabb kedve van Áginak, nehéz volt úgy csinálni, hogy valamit le is lehessen olvasni az arcomról. Minden csak úgy működött, hogy folyamatos visszajelzést kaptam a Zsófitól, volt hogy képet küldött az előző napról. Sokat segített, ha tudtam közben matatni valamin, ami nem is feltétlenül látszik a képen, de jó kapaszkodó volt.
Sokat tudtatok improvizálni?
J.Cs.: Alapvetően sok impró van benne, Zsófi mondta, hogy ha valamit mondanánk, vagy reagálnánk, azt ne tartsuk magunkban.
K.Zs.: Az autós üresjáratoknál sokat lehetett imprózni, volt, hogy miután lement a jelenet, folytatódott a felvétel, és Zsófi mondta, hogy tegyek fel egy kérdést. Ezzel hirtelen visszacsöppentünk a valóságba, és valóban zavarba jött Csenge, mert igazi kérdést kapott és nem megírtat. Volt egy nagy terv, hogy egyszer kapjunk egy röhögőgörcsöt, és nagyon aggódtunk, hogy nem lesz hiteles. Vicces lett, de nem lett belőle igazi, kitörő röhögőgörcs. Az apósnál viszont tényleg azt kaptunk, csak abból végül kevés tudott benne maradni.
Milyen férfiak veszik körül őket? Segítenek, gondoskodni akarnak, vagy inkább patronálni akarják őket?
K.Zs.: Valami kis bénaság minden férfiba bele volt keverve. De pont Áron, a férj karaktere iszonyú nagy empátiával volt kidolgozva, ami nem tudom mennyire érződik, mivel annyira Ági szemszögéből látjuk a dolgokat, és ezzel a perifériára kerül. De nekem az nagyon szimpatikus volt, hogy mennyire sokoldalúan ki van dolgozva. Vannak a kicsit ironikus leírások a filmben a férfiakról, de emellett mindig ott van az empátia és a mélység velük kapcsolatban, az após is egy nagyon jószívű, régi vágású ember. A testvérrel is ez van, van egy hülye oldala, de közben segít. Sokrétűek benne a férfiak.
Mennyire volt szükségetek arra, hogy a két lány múltjáról többet tudjatok meg?
K.Zs.: Szükségünk volt rá, még olyan nagy terveink is voltak, hogy majd elutazunk ketten és emlékeket gyártunk, de végül nem jött össze. Végül inkább egymással barátkoztunk. Ismertük egymást korábbról, de az előkészítésen találkoztunk igazából először.
Már az Egy napban is kimagaslóan jók voltak a gyerekszínészek, és bár itt sokkal kisebb szerepük van, nagyon autentikusak. Mennyi idő volt velük összecsiszolódni?
K.Zs.: Minden nagyon gyorsan ment, nem maradt rá sok idő. A nagyfiúval nekem kb semennyi.
J.Cs.: Nekünk van egy kis jelenetünk a szobájában lévő pintyekkel, ezért találkoztunk egy forrócsokizásra és próbáltunk is együtt.
K.Zs.: Ő már olyan kis önálló, és egyébként is magának való karakter volt, aki egyfolytában bújja a könyvét, hozzá könnyű volt kapcsolódni. A kislánnyal volt két alkalom, amikor találkoztunk, ami tényleg fontos volt. Nagyon pici volt, ráadásul ragaszkodós, határozott kis emberke. Amikor nemet mondott, az tényleg egy nem volt. Neki még összemosódott, hogy mi a forgatás és mi a valóság. Például kényelmetlen volt neki az öltözködős jelenet, mert érzelmileg komolyan vette, hogy indulunk valahova. Fontos volt, hogy egyvalaki legyen, aki beszél hozzá, ne kapjon mindenkitől utasítást. Nekem stresszes volt a gyerekkel való forgatás, főleg úgy, hogy Dezső, a kisfiam is ilyen. Az Egy napban én voltam a gyerek koordinátor, ami iszonyú sokat segített itt. De akkor még nem voltam anya, most valahogy jobban poszttraumás szindrómám volt attól, hogy a gyerek nem akar valamit. De az, hogy már volt egy alapvető viszonyunk Zsófival, az rengeteget segített.
Milyen élmény volt Velence?
J.Cs.: Kicsit sűrű volt egy külföldi fesztivál teli mozitermében látni először a filmet, nyilván nem vagyunk hozzászokva, hogy magunkat nézzük a vásznon. Nekem kellett félóra, hogy megszokjam, nem értettem hogy bírják az emberek hallgatni a hangomat. De túltettem magamat rajta, mert láthatólag senki mást nem zavart. Másodjára az itthoni bemutatón láttuk, de meg kell majd úgy néznem is, hogy nem ül körülöttem kétszáz ember.
K.Zs.: Megnyugtató élmény volt. Nem bírtam nem magamat nézni, hogy ellenőrizzem vannak-e kínos részek, amikor vállalhatatlan vagyok. Én is azt érzem, hogy nyugalomban is látnom kell.
Csernátony Dóra, Jóvári Csenge, Konrád Zsuzsi, Szilágyi Zsófia és Horvát Lili Velencében / Fotó: Giorgio Zucchiatti / Forrás: Cirko Film
Kaptatok olyan nézői reakciót, amire nem számítottatok?
J.Cs.: Többen megkérdezték, hogy több van-e köztük, mint barátság. A mi generációnk, meg akik alattunk vannak, nálunk a barátságok már sokkal fizikaibbak. Ezt az idősebb generáció nem mindig érti.
K.Zs.: Én csináltam már barátságról vizsgafilmet és akkor is ugyanezt feltételezték. Az emberek nehezen bírják felfogni, hogy létezik szexualitás nélküli intimitás. Vannak ezek az apró gesztusok, amikor megfogja Ági Klára kezét, nekem ez a minimum egy barátságban. Aztán az is van, hogy ha nézel egy filmet, alapvetően vágysz arra, hogy valakik összejöjjenek.
Csenge, láttam, hogy dolgoztál a The Brutalist-ban. Mennyi munkád van benne?
J.Cs.: Elég sok. Én voltam az egyetlen art director, aki az elejétől a végéig benne volt. Például a hajó és a Ganz gyár helyszínekért én voltam a felelős, de igazából az összes magyarországi helyszínt mi csináltuk.
Hogy csípted meg ezt a munkát?
J.Cs.: A Protonnal csináltunk előtte egy HBO-s román-német sorozatot, a Spy Mastert, aminek Tasnádi Zsófi volt a látványtervezője. 72 napig forgott, jó hosszú munka volt. Utána Téni Gábor gyártásvezető megkérdezett, hogy mennénk-e tovább Weichinger Sárival a The Brutalistba art directornak, Petrányi Viki producer is minket ajánlott ki a látványtervezőnek. Annyit tudtunk róla, hogy Judy Becker a látványtervező, akinek olyan filmjei vannak, mint a Carol, I’m Not There - Bob Dylan életei, a Beszélnünk kell Kevinről, szóval sok olyan film, amit nagyon szeretek, úgyhogy nagyon izgatott voltam.
A Január 2. továbbra is látható a mozik műsorán, forgalmazza a Cirko Film.
