Hetedik alkalommal rendezte meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszéke a Kiskakas Animációs Filmnapokat, ahol idén is levetítették a hallgatók legfrissebb vizsga- és diplomafilmjeit. Az esemény vendége ezúttal Japán volt: a kortárs japán rövidfilmek mellett a Tokyo University of the Arts legfrissebb alkotásai is helyet kaptak a Toldi mozi vásznán.
Budapest és Tokió, két külön világ, kiemelkedő, de különböző animációs hagyományokkal. A Kiskakas Animációs Filmnapok azonban egy fedél alá hozta a keleti és a hazai kultúrát, és rá kellett jönnünk, hogy nem is különbözünk annyira. Az ifjú japán és magyar animációs generációt ugyanis nagyon hasonló gondolatok foglalkoztatják, ez derült ki a friss nemzedék filmjeiből. A MOME és a Tokyo University of the Arts (GEIDAI) vizsgafilmjei tematikájukban és technikájukban sokszínűek ugyan, de mégis, mintha egy globális kirakó összeillő darabjai lennének. „A popkultúra kulcsfontosságú szerepet játszik egymás kölcsönös megértésében.” – mondta Kato Kikuto a Magyarországi Japán Nagykövetség ideiglenes ügyvivőasszonya az esemény megnyitóján. És milyen igaza van. A fiatal filmesek ugyanis közelebb rántották a világ két távoli pontját azzal, hogy groteszk utópiákat, modernkori kritikákat és gyerekkori emlékképeket álmodtak a vászonra, Budapesten és Tokióban egyaránt.
MOME Fresh
A MOME Fresh szekcióban 11 rövidfilm szögezte a nézőket a székekhez, köztük két alkotás, amely a nemzetközi Essemble-projekt keretein belül készülhetett el. A képzési programban a MOME mellett három másik európai egyetem működik együtt és teszik lehetővé, hogy a hallgatók pár hétig egymás intézményeiben tanulhassanak filmkészítést. A cél egy film kivitelezése, a forgatókönyvtől egészen az utómunkákig. 2014-ben a Social Animals című szkeccsfilm készült el, melynek alkotói, Buda Flóra, Gyulai Anna, Koska Zoltán, Szász Enikő, Takács Barbara és Tímár Anna görbetükröt állítanak a digitális kor kütyü-függői elé. Egy olyan világban járunk, ahol minden állat a monitorok és telefonok fényében él, de vajon mi történik, ha egy kis időre elmegy az áram? Ezt mutatja be a digitális- és bábanimációval készült film.
Hasonló szituációból indul Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála Limbo-Limbo Travel című kisfilmje, melyben egy csapatnyi nő hátrahagyva addigi életüket, útnak indul egy olyan sziget felé, ahol a férfiak nem csak az elektronikus kütyüjeikkel ápolnak intim kapcsolatot. A Limbo-Limbo utazási iroda egy furcsa utópiába viszi őket, ahol ádámkosztümös, bajszos férfiak élik idilli életüket. A filmet nem véletlenül válogatták be az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra, a Toldi közönsége is jókat kacagott a furcsa alkotás abszurd humorán. A fesztivál egy másik alkotása, Bertóti Attila Mese című filmje, szintén ellátogat Annecy-be. A digitális rajzanimációval készült film Danyiil Harmsz írása nyomán készült és a gyermeki fantázia mókás világába visz minket.
A fiatal filmesek nem csak távoli világokban, de a múltban is szívesen kalandoztak. Többen is a gyerekkor keserédes emlékeit vitték a vászonra. Király Krisztián Mező utca 1. című számítógépes 2D animációja egy nosztalgikus gyermekkori emléket idéz meg: 1993-ban, a Szabad Európa Rádió utolsó adásának napján épp a nagyszüleinél játszott, mikor különös módon mindenhol darazsak jeletek meg. A vicces kisfilm igazán kedvesen adja vissza a kilencvenes évek kismagyar valóságát. De a nosztalgia nem ért véget ennél a filmnél, Hegyi Olivér Tiszta Szívvel című számítógépes rajzanimációjában mind magukra ismerhettek, akiknek az iskolai szavalóverseny a gyomorgörccsel volt egyenlő. A film főhőse a színfalak mögött várja, hogy az iskolai előadás színpadára szólítsák és elszavalhassa József Attila versét, a feszültség azonban egyre csak nő benne, a feladat egyre félelmetesebbnek tűnik.
GEIDAI Animation Fresh
Japán nem véletlenül az animáció egyik hazája. Bár a fesztiválon vetített filmek nem a mindenki által ismert „kawaii anime” vonalat képviselték, egyértelműen megidézték az összetéveszthetetlen japán filmes és tematikai tradíciókat. Cukormázas világok, őrült fantáziák, szomorkás gyerektörténetek és vizuális sokszínűség jellemezte az filmeket. A Tokio University of The Arts idén végzett hallgatóinak 11 kisfilmjét vetítették le a Toldiban, melyek mind stílusukban, mind témájukban igen különböztek, de mindegyik hihetetlenül egyedi és profin kidolgozott volt.
A közönség egyértelműen Toma Kazushige Pamon című utópiáján szórakozott a legjobban: a film kis mackószerű szereplői ugyanis a mellszőrzetükkel kommunikáltak, ami érthető módon sok szemödök-ráncolást és őszinte nevetést generált a nézőtéren. A cukorka színű bolygó lakói olykor egymás szőrét tépték, máskor pedig vidáman táncoltak álomszerű világukban.
A japán anime toposzokat leginkább megidéző Way back to the sea, a vissza természetbe életérzést és a vidéki japán nosztalgikus világát varázsolta elénk. Iwase Kaori szomorkás filmje egy kisfiúról, az ágyhoz kötött nagyapjáról és egy halról szól, akiről a fiúnak kell gondoskodnia. A film kedvesen furcsa figurái Mijazaki filmjeiben is megállnák a helyüket.
A MOMÉ-s hallgatókhoz hasonlóan, a tokiói filmesek is szívesen hívtak elő gyermekkori nosztalgiákat: Ishitani Megumi Scutes on my mind című animációja egy gyermekkori emléket idéz meg, gyönyörű, pasztellszínű dinoszauruszokkal és egy kedves muzeológussal a főszerepben. A My milk cup cow című Zhu Yantong film pedig egy apa és lánya kapcsolatát dolgozza fel. A történet köszönetet mond egy édesapának aki egyedül, az anyagi nehézségek ellenére is mindig a lánya útját egyengette. A japán animációk merész történeteket és izgalmas vizuális élményt kínáltak a nézőknek, sajnos azonban a közönség nagyrésze a MOME filmjei után elhagyta a mozit. Ettől függetlenül reméljük lesz még lehetőségünk megismerni a legújabb japán animációkat, mivel ez az új generáció is méltó az anime nagyjaihoz.
Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.