Építi a közösséget
Az igazgató előadást tart arról, hogy a Básculas Blanco (Blanco Mérlegek) egy nagy család, melyben ő minden alkalmazott apukája. A meghitt monológot egy férfi kiabálása szakítja meg, akit a közelmúlt leépítései alkalmával elbocsátottak, ez pedig élete teljes összeomlásához vezetett. Joset kitessékelik a gyárból, megpróbálják elhallgattatni, Blancoban fel sem merül, hogy megoldást találjon a helyzetre. Jose erre válaszul két gyermekével együtt sátrat ver a gyár mellett, és egy megafon segítségével mantrázza Blanco bűneit. A reményvesztett férfi jelenléte az összefogás hiányát is kifejezi: bár jelszavait többes számban harsogja, egy pillanatra sem tűnik úgy, mintha egy közösség vagy egy szakszervezet állna mögötte.
Jose a gyár előtt
Blanco dagályos beszédét egyből ellenpontozza ez a kis közjáték, amely aztán végigkíséri a történetet. Az igazgatót alakító Javier Bardem Fernando León de Aranoa visszatérő színésze, a Napfényes hétfők (2002) és az Escobar (2017) című filmjeiben is főszerepet kapott. Bardem széles gesztusaival mintha magához akarná ölelni az egész gyárat, a közelikben pedig minden arcizmát megmozgatja, hogy a helyzethez mérten legoptimálisabb kifejezés jelenjen meg az arcán: nyugodt barát, megbízható férj, felelős vezető vagy laza, jópofa és szexi főnök. Játékát az teszi igazán érdekessé, hogy a tökéletes álarc mögött mindig megsejthető a kétes szándék, ugyanakkor nem ismerjük meg, hogy Blanco milyen is valójában, hogy a törtetésen, az önzésen, és széles repertoárja variálható elemein túl van-e személyiségének maradandó bázisa.
Ismeri a beosztottai képességeit
Munkatársai közül Miralles áll legközelebb Blancóhoz. Apáik egész életükben együtt dolgoztak, horgásztak – később ez a kép is árnyalódik –, de Blanco és Miralles is már legalább húsz éve űzik vállt vállnak vetve az ipart, így okkal gondolhatnánk, hogy őszinte barátság köti össze őket. Miralles pont a bizottság látogatása előtt esik szét és követ el óriási hibákat, mint kiderül, egy családi krízis miatt, Blancónak pedig egy ponton nem marad más választása, minthogy megváljon tőle.
Miralles és Blanco
A film egyik erénye, hogy Blanco kegyetlensége nem fekete-fehér, hiszen viszonylag sok esélyt ad Mirallesnek arra, hogy bizonyítsa, összeszedte magát. Ugyanakkor az világosan kiderül, hogy magánélete iránt pusztán a férfi munkahelyi teljesítményének javítása céljából érdeklődik. Mindez egy húszéves barátságnak hazudott munkatársi viszony elárulása – valójában addig számíthatnak rá a beosztottjai, amíg kifogástalan munkát végeznek.
Fontos számára a kulturális sokféleség, nyitott a női nézőpontra
Miralles helyére Blanco a szétszórt férfit folyton kritizáló Khaledet helyezi, így amikor a döntőbizottság a gyárba érkezik, büszkén mutathatja be nekik arab származású alkalmazottját. Hasonló a helyzet a női vezetőkkel is.
Már az első jelenet is finoman sejteti, hogy a gyár női alkalmazottaival szemben Blanco szeretete nem épp atyai. Az igazgató szemet vet a gyakornokként dolgozó fiatal Lilianára, szó szerint, egy hosszan elnyújtott male gaze-jelenetben. Miután a lányról olyasmi derül ki, aminek fényében a kapcsolat tarthatatlanná válik, a férfi kérdés nélkül hátat fordít neki, amit a lány nem hagy annyiban. Blanco végül kénytelen előléptetni őt – persze ebből is hasznot húz, a bizottság előtt büszkélkedhet az újdonsült marketing-tehetséggel, akivel ki lehet pipálni a női kvótát.
A feleség és a szerető
Fernando León de Aranoa filmje leleplezi azokat a munkáltatókat, akik a tökéletes munkahely ígéretével próbálnak újabb és újabb alkalmazottakat becserkészni, hogy aztán azokat folyamatosan hazugságban tartva belemanipulálják egy méltánytalan munkavállalói helyzetbe, melyben önszántukból, „proaktívan” áldozzák fel magukat a gyár érdekében. Távolságtartó humorral néz a modern, európai, liberális értékekhez való alkalmazkodás hangzatos jelszavai mögé, melyek elterelik a figyelmet az egyre keményebb versenyről, az alkalmazottak egyre növekvő kiszolgáltatottságáról.
Bármikor segítségért fordulhatunk hozzá
Fortuna a gyár egy régi alkalmazottjaként megkéri a befolyásos igazgatót, hogy hozza ki kamasz fiát a börtönből. Blanco rögtön intézkedik, hogy a fiút szabadon engedjék, majd atyai jótanácsokkal látja el és munkát is szerez neki. Gyorsan kiderül azonban, hogy Blanco, mint mindig, ezúttal is képes előnyt kovácsolni a segítségnyújtásból saját maga számára. Sikere érdekében az erőszaktól sem riad vissza, olyan helyzetet idéz elő, melyben eleve kódolt a tragédia.
Bármilyen taszító legyen Blanco személyisége, maníros fellépése, a film dramaturgiája az ő nézőpontját követi. A jó főnök nem mutatja meg a gyár szerkezeti felépítését, szerveződési szintjeit, de nem enged betekintést a beosztottak életébe sem. Ragaszkodik Blanco szemszögéhez, minden szereplőt a főnökhöz, férjhez, szeretőhöz fűződő kapcsolaton keresztül ismerünk meg. Az ő érzelmi változásait követi a film esztétikája is – tisztán a férfi motivációira fókuszáló, szabályosan komponált képek, melyek egyensúlyát Blanco kétségbeesésének pillanatában kézikamerás felvételek billentik ki.
Fortuna
A jó főnök humorának, abszurditásának sodró lendületét az erőszak fokozódása töri meg: Aranoa filmjének tetőpontján egy gyilkosság képeit egy színházi előadás katarzisától dermedt közönség képe követi. Megtörtént a tragédia, a tükörképünkkel való szembenézésben megtorpan a vígjáték, a mérleg örökre kibillent az egyensúlyából.
Hisz a közös célokban
A kiegyensúlyozatlan mérleg motívuma végigkíséri a filmet, a gyár bejáratában díszelgő darab már a film elejétől kezdve el van romolva. Adott egy világhírű mérleggyár, egy hibás mérleggel a kapujában, és úgy tűnik, a gyár portása is képtelen arra, hogy találjon valakit, aki megjavíthatná. A főnök maga sem képes a szakszerű javításra, részben azért, mert a mérlegekről a hangzatos frázisokon kívül nem sokat tud. Végül ahelyett, hogy nemlétező szakértelmét bevetve oldaná meg ezt az egyszerű problémát, egy kis súlyt erősít a mérleg egyik nyelvének aljára.
A jó főnök „a pillanat uralásának” művésze, nem kell valódi megoldásokat keresnie, neki nem számítanak a következmények, csak az aktuális helyzet hatékony megoldása – kézben tartani a gyárban egyre inkább elburjánzó problémákat, legalább addig, amíg megjön a bizottság.
Javier Bardem, a jó főnök
Blanco történetét igazán hátborzongatóvá töretlen sikerei teszik. Felülkerekedik a mindennapi bosszúságokon, kisujjrándítással „old meg” tragikus helyzeteket, újra és újra győzedelmeskedik a menthetetlennek tűnő összeomlás árnyékában is. A bukás lehetetlensége, Blanco happy endje teszi igazán kontúrossá a történet világképét.
„A humor volt az egyetlen módja egy ilyen szörnyű történet elmesélésének” – nyilatkozta Fernando León de Aranoa. A jó főnök szikár, eleinte tisztán vígjátéki jellege rendkívüli erővel mutat rá a Blanco karakterében rejlő tragikumra, a vezető beosztás hétköznapi kegyetlenségeire, amelyet Javier Bardem sziporkázó játékkal hoz felszínre.
