|
| Macskásember 0 |
A fejben zajló történetek sorát gazdagítja Szeiler Péter Bevezetés az általános nyelvészetbe című munkája is, amiben egy nyelvész saját szülei különös románcán keresztül tételesen vázol fel bizonyításokat a tudomány korlátaira. A film absztrakt hátterek előtt játszódó szerelmi háromszög-történet is egyben, külső jegyeit tekintve mintha a dán mester, Jorgen Leth, az emberi viselkedést tanulmányozó A tökéletes emberét idézné. Ez a minimalista forma és az elidegenítő hatású narráció többé-kevésbé hatékonyan lép reakcióba az egyébként lágyabb tónusú tartalommal.
Az intellektuális cicaparádénak és a férfi-nő viszonyokat vizsgáló értekezésnek egyfajta szintézise jelenik meg a Szulamitban, amely formáját tekintve az előbbihez hasonlóan épít a filmes reflexióra, míg tartalmi szempontból az utóbbi tematikáját, a kapcsolatok értelmezhetőségét, vagy éppen megfoghatatlanságát helyezi középpontba. Csátich Renátó filmje hűen követi a jól ismert „film a filmben“-stratégiát, története több síkon bonyolódik: egy science-fiction film forgatásával párhuzamosan magából a készülő filmből is látunk jeleneteket, mialatt a stáb és a két főszereplő kapcsolata is bomlásnak indul, a valós események pedig fokozatosan leválaszthatatlanná válnak a fikciótól. Az alkotók részéről koncepcióban ugyan nem volt hiány, az érdektelen dialógusok azonban már a film első harmadától megkezdik hatékony pusztításukat, így a Szulamit a maga 63 percével, nem csupán a kisjátékfilm-kategória, de a nézők türelmének határait is feszegeti.
|
| Szulamit |
A fizikai utazás tematikája köti össze Ujj Mészáros Károly Alena utazása, valamint Xantus Áron Szertartások könyve című alkotását. Az előbbi főhőse egy fiatal, szarajevói könyvelőnő, aki nagy út előtt áll: Zürich-be készül tanulmányútra, de mielőtt még elindulna, búcsút kell vennie környezetétől, ami munkahelyén megaláztatással, otthonában pedig sok fájdalommal és egy súlyos, régi titok felfedésével jár. Xantus filmjében – amely egyébként Darvasi László A két kicsi bogáncs című írásának adaptációja – egy magányos fiatalembert mozgat, aki egy kopár, szinte teljesen halott vidéken autózva véletlenül halálos baleset okozójává válik. Mindkét mű alaptónusát a líraiság adja, minőség szempontjából azonban még sincsenek köszönőviszonyban egymással. Az Alena utazásának legfeljebb azt lehetne felhánytorgatni, hogy negatív csattanója kevéssé frappánsan érvényesül az expozíció közlékenysége miatt. Ezzel szemben Xantus filmje hiába használja stilizációs eszközként a már jól bevált fekete-fehéret, valamint tapossa – néhol már szolgai módon – a Fehér György-féle stílusmezsgyét, lélektani kirándulása minden erőfeszítés ellenére a semmibe vezet.
Annyi biztos, hogy mindkét szekció alkotásai komoly és igazán fontos témákat dolgoznak fel, de ezekre ráadásként többnyire súlyos ólomcsizmák kerültek, amelyekhez képest üdítő ellenpontot jelentettek a párnás cicamancsok.
