Love Me Tender (r.: Klaudia Reynicke) / Nézd meg a filmet!
Egyedi módon néz bele egy agorafóbiás lány fejébe Klaudia Reynicke filmje, ami tavaly Locarnóban mutatkozott be először. A külvilágtól rettegő Seconda (ritka az olyan lehengerlő alakítás, mint Barbara Giordanoé) kilenc hónapja nem hagyta el a családi házat, és a légkör odabent enyhén szólva nyomasztó. Ideje nagy részét ugyanabban a fehérneműben tölti, hergeli a macskát, bosszantja a szüleit vagy váratlanul kitáncolja magából az ideget. De mikor anyja váratlanul meghal, apja pedig magára hagyja őt, a lánynak alkalmazkodnia kell az új helyzethez. Miután feléli a lakás minden tartalékát, magára ölti a páncélként szolgáló kék kezeslábast, és kimerészkedik a vadonba.
Bár a Love Me Tender egy idegileg megborult lány története, mégsem lengi körül szürke felhő, és nem akarunk tőle kifutni a világból, éppen ellenkezőleg. Seconda túlélési stratégiája groteszk és kiszámíthatatlan, ezzel együtt kifejezetten szórakoztató élmény. Sosem tudhatjuk mi lesz a következő lépése, ahogy a körülötte lévő furcsa figuráké sem. És ahogy az ajtón kilépve szembesülünk vele a “normális” emberekkel, a gonosz férfiak és gyerekek fenyegetésével, végső soron mégsem tűnik olyan bolond ötletnek a biztonságos négy fal között maradni. (PJ)
Sébastien Tellier: Many Lives (r.: Francois Valenza) / Nézd meg a filmet!
Sofia Coppola Elveszett jelentésében van az a jelenet, amikor Scarlett a tokiói szállodaszobában unatkozik, kirúzsozza magát, műanyag virágokat akasztgat a plafonra, aztán belerúg az ágy lábába. A háttérben melankolikus zene szól, a lány magánya kézzelfogható. De mi a köze ennek Francois Valenza dokumentumfilmjéhez? Ezzel a felcsendülő dallal indult el főhőse, Sébastien Tellier karrierje.
A klasszikus beszélőfejes és archív felvételeket összefonó dokumentumfilmet nem csak az elektronikus zene szerelmeseinek ajánljuk, bár nekik különösen nagy élvezet lesz közelebbről megismerni az őrült zseni figuráját, és sikerének fontos állomásait. A 90-es évek elején induló zenei hullám – amit ‘french touch’-nak is neveznek – leghíresebb képviselői közt Jean Michel Jarre-t, a Daft Punk, az Air vagy a Phoenix zenekart szokás emlegetni. Ennek az újhullámos társaságnak a tagja Sébastien, aki a többiekhez képest talán kevesebb figyelmet kap külföldön, pedig ahogy mesélik a műfaj nagyjai, mind fejet hajtanak tehetsége és avantgárdba hajló stílusa előtt.
Útját a hírnév felé bármilyen előtudás nélkül is izgalmas végigkövetni: első házilag barkácsolt száma után hat héttel már az Air előzenekaraként turnézott Amerikában, pár évre rá pedig már ő képviselte Franciaországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Felfedezői és világhírű kollégái mesélnek erről a szakáll és napszemüveg mögé bújó férfiról, aki az elektronikus zene modernkori punkjaként kizárólag a saját szabályai szerint hajlandó játszani, és sportot űz abból, hogy két album közt újjászületik. A film után erősen ajánljuk végigpörgetni Sébastian egész diszkográfiáját, mi is így tettünk. (PJ)
Full Contact (r.: David Verbeek) / Nézd meg a filmet!
A Szarvasvadászban, a Bombák földjében és a Rambo első részében is láthattuk már tragikus kimenetelét annak, hogy átélt vagy elkövetett borzalmak kikezdik a háborúból hazatérő katonák idegrendszerét – a Full Contact ezt a traumát sokkal szokatlanabb megközelítéssel, csendesebben, lelki szinten dolgozza fel. Az afganisztáni konfliktusban résztvevő Ivan nem saját bőrén tapasztalja meg a háborút, egy amerikai légibázisról irányít harci drónrepülőt. Terroristaként beazonosított célpontjait egy gombnyomásra leradírozza a képernyőről, a zárkózott férfinak pedig tökéletesen megfelel a gyilkolás személytelen módja. Egy nap azonban súlyos hibát követ el, tévedésből egy iskolát semmisít meg.
Ivannak korábban is csak érintőlegesen volt köze környezetéhez, egy sztriptíztáncosnővel folytatott, épp csak kialakulófélben lévő kapcsolaton kívül más nem is köti, de az eset hatására ezt is elvágja. Befelé fordulva előbb egy kihaltnak tűnő szigeten, majd egy egészen más életben köt ki, áldozataival, rajtuk keresztül saját dühével és bűntudatával viszont újra és újra kénytelen szembenézni. A holland David Verbeen filmjében a konkrét és megfogható világ dróncsapás hirtelenségével porlad szét és álomszerűen rétegzett, elgondolkodtató utazás váltja fel, ahol a megváltáshoz nem vezet egyértelmű út. (HB)
Negative Numbers (r.: Uta Beria) / Nézd meg a filmet!
Grúziába nagyon könnyű beleszeretni, és ez az érzés később sem homályosul el – amikor csak lehetőségem támad rá, visszatérek oda. Idén az utazás elmaradt a járvány miatt, a grúz filmművészetet viszont itthonról is lehet élvezni. Ráadásul a Negative Numbers egy olyan helyre visz el, ahová egy mezei turista nem léphet be: a fiatalkorúak javítóintézetének a világába. Ez már alapból is egy kemény közeg, Grúziában viszont még a szovjet börtönök hagyománya is nehezíti a srácok életét: szigorú hierarchia mentén egy főnök alá rendeződnek a bentlakók, és ezt a vezetőt nem hivatalosan ugyan, de az intézet személyzete is elismeri, és egyezkedik vele.
Ezt a rendet Uta Beria filmjében a rögbiedzések – az intézettel ellentétben a pályán mindenki egyenlő – és Nika, a főnök háborgó lelkiismerete borítja fel. Izgalmas, néha egészen döbbenetes képet ad Negative Numbers a javítóintézet zárt és kegyetlen világáról, melyben kódolva van a kiszolgáltatottság és az erőszak. Számos emlékezetes karakter népesíti be a málló vakolatú, szűk szobákat, és a film érzékletesen adja át a srácok frusztrációit és a szabadságvágyukat. Megismerhetünk egy olyan létállapotot, melybe egyedül a rögbi hozhat némi megnyugvást és örömöt. Aki szerette A prófétát, Jacques Audiard remekművét, annak alighanem ez a szerényebb ambíciójú, de erős hangulatú börtönfilm is tetszeni fog. (VD)
Motherland (r.: Tomas Vengris) / Nézd meg a filmet!
Misztikus bizonytalanság és az újrakezdés vágya – ezek az érzések lettek úrrá rajtam a litván Motherlandet nézve, melyben egy frissen elvált anya, élete első erotikus magazinját ellopó, kiskamasz fia és az egész ország is egy útkereszteződésben áll. 1992-et írunk, és ahogy az Amerikából visszatérő Viktorija, úgy a függetlenné vált ország sem tudja igazán, mihez kezdjen visszakapott szabadságával.
A Motherland nem a válaszok és a nagy feltárulkozások, inkább a szemlélődés és finom tapogatózás filmje. A kiskamasz Kovas nézőpontjából látjuk, ahogy az anyja próbálja visszaszerezni a szovjet időkben a családjától elorzott földet. A gyermeki perspektíva értelemszerűen hézagos, sok minden rejtve marad előttünk, cserébe viszont kifejezetten érzékeny. Mindehhez egy költői képi világ kapcsolódik, ami visszaadja a litván táj szépségét és átélhetővé teszi az anya és fia kötelékét ehhez a földhöz. (VD)
A filmek december 1-31. között egy gyors regisztrációt követően ingyenesen elérhetőek a fesztivál oldalán. Érdemes részt venni a közönségszavazáson is, mert a beregisztrált és legalább 7 filmre szavazók közül egy szerencsés néző 2021-ben részt vehet a 74. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon. Részletek az oldalon.
Ajánlónk az Artekino öt másik filmjéről hamarosan érkezik!
