Horror-nap

Háborús dél-koreai szellemtörténet
Kong soo-chang: R-pont
A fesztivál tematikus napja a szerdai horror-nap volt, mely az One missed call2 (Egy nem fogadott hívás 2) című darabbal indított, aminek az első részét az itthon is kult-rendezőnek számító Takashi Miike készítette, és mellesleg 2004 legsikeresebb horrorfilmje volt Japánban. Ezt a folytatást a TV-drámák veteránja, Renpei Tsukamoto jegyzi. A történet pedig folytatódik a filmben a szellemvilágból érkező telefonokkal abszurd, de rémálomszerű effektekkel dúsítva. Érdekes volt  Az ördög művészete (Art of the devil) című thai fekete-mágiás horror, de sajnos a film nem tudta az első 20 perc után a black magic misztikumát megtartani, mivel a továbbiakban úgy működött az egész, mint egy kés vagy pisztoly, öltek vele a legközhelyesebb dramaturgiai fordulatokban. A tavalyi udinei fesztivál dobogós helyezettje volt a Tae-guk ki –Testvérek közti háború című dél-koreai háborús film. Idén a horror nap legjobbika is egy háborús dél-koreai szellemtörténet volt R-pont címmel. Az egymondatos ismertető szerint a film az Apokalipszis most szellemekkel. A film Kong soo-chang forgatókönyvíró rendezői debütálása. Az R-pontból hónapok óta segélyhívás érkezik a főhadiszállásra olyan katonáktól, amelyek már mindenki tudomása, egy megőrült túlélő szerint is halottak. Ráadásul az a hír járja, hogy onnan nincs visszatérés. Elindul egy 9 főből álló mentőcsapat, hogy utánanézzen a segítségkérőknek. Innen pedig rettegésben tartanak mindenkit a szellemek a vásznon és a nézőtéren egyaránt. A film nagyszerűen operál a horrorfilm kliséivel, nem a véres látvánnyal, hanem a suspense-zel hat. Lidérces a film helyszíne: egy totálisan lepukkant kísértetház lesz a központi bázis, ahová minden este visszatérnek a katonák, a közelben pedig egy gyönyörű és félelmetes bambuszerdő. Szót érdemel még A terror meséi (Tales of Terror) című japán szkeccsfilm is, amelyben 8 rövid szellemtörténetet látunk. A filmfüzér nagyon low-budget vállalkozás, dv-re forgott és inkább az ötletekkel, poénokkal, semmint a látvánnyal hatott. A szellemek természetesen úgy néztek ki, mint az összes japán horrorfilmben, csak egy kicsit gagyibban, a legjobb epizódok humorosan reflektáltak a szellemtörténetekre. A legelső film például biztonsági őrökről szól, akik egy felújításra váró épületet őriznek. Az épület zsúfolva van szellemekkel, már a biztonsági őrök főnöke is felmondott, kivéve egyetlen férfi nem hajlandó tudomást venni róluk, hiába kék-zöld folt a nyaka a kimonós szellemnő fojtogatásától, szerinte ez mind csak a fejben játszódik.

Célegyenes

Az utolsó két nap filmjei műfajban és minőségben is nagyon változatosak voltak, a szervezők igyekeztek mindent belesűríteni a fináléba, azoknak, akik csak a végére csöppentek bele. Volt rajzfilm, sci-fi, és néhány újabb Szigorúan piszkos ügyek-utánzat Hongkongból, kyotói Rómeó és Júlia, dél-koreai horror-vígjáték, kínai melodráma, nem beszélve az egyik díjnyertes filmről is. Külön szót érdemel Wang Jing elsőfilmes kínai rendező Az utolsó pálya (The Last Level) című darabja, mely főszereplőjét rabul ejtette egy on-line számítógépes játék. Negyven napig nem jött ki az internetkávézóból, még azt is megoldotta, hogyan pótolják a kimerült hitelkártyáját. A film igaz történet alapján készült és érdekessége, hogy teljesen más nézőpontból közelít a játékőrület-jelenségre. A fiú mindennapjait követjük nyomon és fantáziavilágát, ami alig válik el a valóságtól, viszont a játék maga csak a történet szintjén jelenik meg, képi világában nincsen semmi futurisztikus (mint az ilyen filmekben szokásos). Szintén említést érdemel még a Szerelmi csatatér (Love battlefield) című műfajilag nehezen besorolható (mondjuk) akciómelodráma. Egy szerelmespár éppen összevész az európai nyaralás előtt, amikor a férfi autóját ellopják. Ám hamarosan megtalálja az autót, benne egy meglőtt emberrel. Majd feltűnnek a gengszterek és magukkal viszik, mert korházi ápoló, hátha meg tudja menteni a sebesült társ életét. Elkezdődik a véres ámokfutás, a barátnő gyanít valamit és a nyomukba ered, a szerelem majdnem beteljesedik, de végül mégsem, mert meghal a főhős. De legalább vele együtt a gengszterek is mind rosszul végzik. A film ugyan tele van dramaturgiai logikátlansággal, a rosszak túl jószívűek, nagy és hosszú balesetekkor nem kerül oda nemcsak a rendőrség, de egyetlen járókelő sem, mindezek ellenére a film nagyon szórakoztató, az akciók nagyon véresek, a szerelmi szál, pedig mindenkit megríkat.

Cél

Rózsaszín keménység
Tetsuya Nakashima: Kamikaze lányok
Az udinei Teatro Nuovo záróeseménye péntek éjszaka a közönségszavazás eredményhirdetése volt. A dobogó harmadik fokán a Valaki különlegeset (Someone Special) című dél koreai szerelmes komédia debütált. A romantikus komédiákból tizenkettő egy tucat készül Koreában. Ennek a receptje: egy fiatal, jóképű (lehetőleg gazdag) srác megismerkedik egy bolondos, aranyos és kedves lánnyal, majd sok kalandon és ügyetlenkedésen túlesnek, de végül csak egy tragédia hozza igazán össze őket. A Valaki különlegeset főhőse se nem szép, se nem fiatal, a lány is elég szakadt, ráadásul mielőtt megismernénk a karaktereket, megtörténik az a tragédia, aminek a recept szerint csak a végén kellene jönnie. Kesernyés humorral átszőtt történet, sok vicces szöveggel, és elképesztően hiteles karakterekkel. A fesztivál második helyezettje okozta a leghatalmasabb hahotát a Teatro nézőtérén. A japán Kamikaze lányok magába sűríti az összes rózsaszínűen aranyos-cuki és nagyon kemény (de azért rózsaszín) ikont, amit a japán populáris kultúráról valaha is hallottunk. Momoko, a tizenhét éves lány legnagyobb tragédiájának azt tartja, hogy nem a rokokó korában született. Hogy életét korhűvé tegye, rokokó ruhákat és berendezési tárgyakat szerez magának. Pénzt az apja kiszuperált Versace-utánzat (Versach) pólóinak eladásából szerez, de ő maga fel nem venné azokat. Nem úgy, mint Ichigo, a kemény motorosbandából jövő csaj, aki rózsaszínű motorján ezekért a darabokért látogatja meg őt. A két divatdiktátor hősnő kalandjainak képi világa olyan, mintha egy tizenéves lányoknak szóló animét keltettek volna életre a készítők. Persze tele van folyamatos kikacsintásokkal, például egy történet elmesélése előtt a rokokólány kiszól a nézőknek, hogy akkor ezt megmutatják rajzfilmesen, hogy a tisztelt közönség gyerekei is ébren maradjanak. A durva végkifejlet pedig abból adódik, hogy a kemény motorosbanda összepiszkolja Momoko gyönyörű ruháját. És ha ilyesmi történik a rokokó kislány ruhájával, akkor bizony nagyon begorombul, és nincs menekvés: szétcsap a kemény csajok között, közben pedig megmondja a frankót. A Far East Film 7 fesztivál közönségdíjas filmje Gu Changwei Páva című darabja lett, amelyről előző beszámolómban már részletesebben írtam.

Érdekes, hogy egy tömegfilm fesztiválon idén először egy lassú, szerzői film nyert, de ez a tény, inkább a filmet és a hihetetlenül nyitott közönségét dicséri, mintsem a fesztivál szemléletváltását jelzi. Azért a díjazottak között ott volt két frenetikus vígjáték, mely azt jelzi, hogy a nagyérdemű még mindig leginkább szórakozni szeret a filmeken, de ha becsúszik egy zseniális nem műfaji film, akkor azt választják meg. Mert történetesen az a legjobb, és mert a közönség bármit megtehet.