A képeknek sorsuk van
filmhu:
Nyilván nem véletlen, hogy a külföldi lapok egy idő után már kitakarták a fényképeken szereplők szemét.
 
K.K.: A félelem olyan nagy erővel, mélyen szívta be magát az embereke lelkébe, hogy az még ennek a filmnek az elkészültét is befolyásolta. Amikor kerestem a fotósokat a filmhez, fel akartam használni olyanok képeit is, akikhez könnyen eljuthat az ember, mert a képeik jól ismertek. Ezek közül az egyik még ma is abbéli félelmétől vezetve nem vállalta a szereplést, hogy az még veszélyes lehet. Hiába, a forradalom a pozitív és a negatív emlékek terén is mélyen beívódott az emberekbe. 
 
filmhu: A tavalyi filmszemlén bemutatott Veszélyes képek is '56-tal és a képzőművészekkel foglalkozott.
 
K.K.: Mivel magam is festőnek tanultam, és a képzőművészettől közelítettem a filmhez, nyilván ez a terület jobban megérint. Fotózni is szoktam, így jól tudom, hogy a fotók amellett, hogy megörökítik a valóságot, autonómiával rendelkeznek. A képeknek sorsuk van. És ennek a sorsnak a bemutatása izgalmas feladat. Rapaich Richard festő mondja el az egyik képe történetét a filmben, amikor lefényképezett egy házat, melyet lényegében rommá lőttek azért, mert valaki kilőtt az egyik ablakon. Az épületet azóta újjáépítették, teljesen más lett a stílusa, a környék is megváltozott - s amikor 45 év után a Svájcban élő festő ismét lefényképezte a házat, egyetlen dolog volt ugyanaz: az utca jobb oldalán az egyik házon kint volt a magyar zászló. Hát ezt nevezhetjük a képek sorsának.

fotó: Szandtner Dániel