filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?

Kékesi Attila: A film ötlete Havas Miklós producer barátomtól származik. Egy autós újságban olvasta Magyarország legrégebbi magánkézben lévő benzinkútjának és 80 éves tulajdonosának, Landthaller Tasziló történetét. A téma maga is különös kihívást jelentett számomra, hiszen egy egyszerű portréfilmbe sűrűsödik bele a XX. századi magyar történelem. Miközben végigtekintünk Taszi bácsi küzdelmes életén, egy elégedett, büszke karakter körvonalazódik ki, példát mutatva másoknak küzdeni tudásból, elhivatottságból. Ugyanakkor a képek megmutatják az emberi lét törékenységét, az öregedés, öregség mögött felsejlő kiszolgáltatottságot, s ezáltal rávilágítanak az örök nagy kérdésre, hogy „mi is az életünk célja”, ez esetben mi egy életutat átívelő küzdelem értelme.


filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?

K.A.: A producer adott volt. Havas Miklós korábban több díjnyertes kisjátékfilmnek volt a producere. Munkáit láttam, s tudtam, hogy jó kezekben lesz a film. A koproducereket ő kereste meg: Muhi Andrást az Inforg Stúdiótól és az Arted Stúdiót, mely az én cégem. Operatőrnek Kiss Rudolf Péter barátomat, korábbi tanítványomat kértem fel, egyrészt, mert dolgoztunk már együtt, ismertem a képességeit, másrészt, mert bár korábbi dokumentumfilmjeimnek mindig jómagam voltam az operatőre, itt tudtam, hogy egészen más jellegű képi világot szeretnék megjeleníteni. Péter szépen világit, érzékenyen kezeli a kamerát. A hangi felvételeket és utómunkát is Havas Mikire bíztam, hiszen mint zenész (az Irie Maffia együttes basszusgitárosa és egyik zeneszerzője) különös érzékkel figyel a film hangi világára. Fontos szerepet kapott a stábban Falvay Miklós, akivel már szintén több filmben dolgoztam együtt. Az archív családi fotókat, egy speciális technikával szerettük volna megjeleníteni a filmben. A magyar dokumentumfilm gyártásban egyedülálló módszer segítségével Falvay Miki a  kétdimenziós állóképekben térhatású mozgást valósít meg. Így szerettem volna még elevenebbé tenni a múlt emlékeit. A képekben való finom mozgások harmonizálnak a kamera finom mozgásaival. A film zenéjét szintén egy korábban már jól bevált alkotótársra bíztam. Darvas Ferenccel nem csak azért szeretek együtt dolgozni, mert stílusában, hangulatában mindig eltalálja az általam is elképzelt zenei világot, hanem mert maga a munkafolyamat is különös élményt nyújt nekem.

{extrainfo}
filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?

K.A.: A filmet a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatta, illetve hozzájárult a költségekhez a gyártó Habana Media és a két koprodukciós partner, a Muhi András irányította Inforg Stúdió és saját cégem, az Arted Stúdió is..

filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?

K.A.: A legjobb élmény a filmkészítés során nem a forgatás alatt ért, hanem amikor a kész filmet megmutattuk a film főszereplőjének. Megható pillanat volt. Taszi bácsi utána könnyes szemmel azt mondta, hogy ebben a filmben minden benne van…

filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?

K.A.: Nem volt rossz élményem.

filmhu:
Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

K.A.: Az idei szemle sok szempontból más, mint az eddigiek. Rövidebb, kevesebb a versenyfilm, kevesebb a pénz a szemle megrendezésére. Szerintem rendkívül fontos, hogy egy olyan eseményt, ami arra hivatott, hogy bemutassa az ország előző évi filmes termését, s ezáltal egyedülálló kirakata mozgóképi kultúránknak, megfelelő színvonalon rendezzenek meg.

motalko_06


filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?

K.A.: Ez egy olyan film, amihez fontos a befogadó személye is. Aki nem utasítja el az elmesélésben rejlő drámai feszültséget és fogékony a finom, nem tolakodó megoldásokra, az mindenképpen értékeli a filmet.

filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

K.A.: A külső fahrtokat a benzinkútról és Taszi bácsiról többször megismételtük.

filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

K.A.: Bármelyiken.

filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?

K.A.: Engem a kevés néző is boldoggá tesz, ha pozitív visszajelzéseket kapok, ha látom, hogy megérintette őket a történet.

filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?

K.A.:
Az előző versenyfilmem (A forradalom arca – Egy pesti lány nyomában) vetítése után jó érzés volt beszélgetni a rengeteg nézővel.