Ebben a szellemben két új kezdeményezés is elindult. Idén kezdte meg működését a Transilvania Film Festival Fund (TFFF), ahova a fesztivál kezdete előtt lehetett olyan kisjátékfilm vagy rövid dokumentumfilm projektekkel pályázni, melyeknek kifejezetten erdélyi kötődésük van. A jelentkező 35 rendező/producer páros közül idén hármat díjaztak, 3 ezer euró értékű készpénzzel, illetve in-kind utómunka szervízzel. Szintén ebben az évben nyílt meg először önállóan a Transilvanian Pitch Stop, ahol első, illetve második nagyjátékfilm projektek mérettettek meg egymással. Az öt egymással versenyző csapat a pitchet megelőzően projektfejlesztési tréningen vett részt. Maga a pitch – a megszokott koreográfia szerint – a meghívott potenciális koproducerekből, forgalmazó cégek képviselőiből álló szakmai közönség, illetve a zsűri előtt zajlott, tétje pedig 5 ezer euró értékű díj, amit végül két projekt kapott meg.
(Forrás: a TIFF Facebook-oldala)
Immár harmadik alkalommal tartották meg a Transilvania Talent Labet (TTL), amely a Berlinale vagy a Sarajevo Talentshez hasonlóan elsősorban pályájuk elején tartó rendezőket, forgatókönyvírókat, illetve producereket céloz meg. Sajnos egyelőre csak román jelentkezőket válogatnak be, de kérdésemre, hogy van-e arra kilátás, hogy akár már jövőre a nemzetközi szcéna részére is megnyitják a programot, biztató választ kaptam. A Lab masterclass-jai nyitottak voltak a tágabb szakma számára is, az angol nyelvű előadásokat kiugró érdeklődés kísérte. Olyan előadókat hallgathattunk meg, mint Katriel Schory (producer, az Israel Film Fund vezetője), Peter Webber (a Leány gyöngy fülbevalóval angol rendezője), Nik Powell (angol producer, a National Film and Television School / NFTS vezetője) vagy Debra Winger amerikai színésznő.
Hozzáférhetőség, hálózatépítés
A fesztiválon egyelőre még ugyan nincs market- vagy nagyobb léptékű koprodukciós fórum, cserébe viszont kivételesen jó körülményeket teremtenek az informális kapcsolatépítésre. Az esti összejövetelek könnyen hozzáférhetőek, a nappali meetingek is egy helyre összpontosulnak (CASA TIFF). Természetesen a pontos kontaktlisták, és adekvát kiadványok is rendre a filmjeikért lobbizó szakmaibeliek keze alá dolgoznak. Rengeteg hasonló lehetőséget tartogatott a fesztivál programjában szereplő „magyar nap” is, ahol Szász János (aki a versenyprogram zsűritagjaként is jelen volt) A nagy füzet, Kovács Kristóf Besence Open, és Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjét is műsorra tűzték. Emlékvetítést tartottak Jancsó Miklós az 1972-es cannes-i filmfesztiválon legjobb rendezői díjat nyert Még kér a nép című filmjéből is. A nap „gulyásbulival” zárult, ami a fesztivál egyik legszerethetőbb és leglazább esti networking programja volt.
Alternatív finanszírozási stratégiák ösztönzése
Mind a fesztivál hangulatában, a zsűrik döntéseiben, illetve a képzési programok fókuszában egyértelmű törekvést lehetett érezni az új nemzedék projektjeinek innovatív támogatására, munkájának elismerésére. A fesztivál 15 ezer eurós nagydíját Rodrigo Sorogoyen spanyol rendező Stockholm című filmje nyerte, míg a legjobb rendezésért járó, 5 ezer euró értékű díjat az idén a lengyel Tomasz Wasilewski kapta a Lebegő felhőkarcolók (Plynace wiezowce/Floating Skycrapers) című filmért. Mindkét filmet pályájuk elején járó rendező készítette, és mindkét film rendkívül alacsony költségvetésből, nehéz körülmények között született. Főleg az utóbbi munka szinte a hagyományos filmfinanszírozáson kívüliség iskolapéldájának tekinthető.
