b.a.l.: Zagar - Bossa astoria (Erik Sumo rework) Kresz László, a filmhu ügyvezető igazgatója elmondta, hogy eredetileg önmaguk és az olvasóik szórakoztatására írták ki a pályázatokat, hogy vidám és szép filmeket kapjanak cserébe. A klipek számára pedig olyan módon próbáltak utóéletet biztosítani, hogy felvették a kapcsolatot a Universal stúdióval. Ajtony Csaba, a Universal képviseletében a Kispál számok feldolgozásához adta meg a szükséges jogokat, ám mivel az együttes sem akart kimaradni a jóból, egy zártkörű pályázat keretében felkértek három alkotó csoportot, hogy készítsenek a most megjelent Én, szeretlek, téged című albumuk első kislemezéhez videoklipet. A pályázat során az Art 7 stúdió nyert, akiknek elkészült animációs videóklipje egy hónap múlva látható lesz a televízókban.

Kresz László hozzátette, a szerkesztőség olyannyira fellelkesedett az animációs filmek láttán, hogy a filmhu saját maga számára is szeretne egy animációs reklámszpotot. A nyílt pályázat lehetőségeiről bővebben majd a honlapon lehet olvasni.

Könnyű zene

A közelgő Neo koncertnek köszönhetően szép számú tömeg gyűlt össze a Millenáris Fogadóban. A büfé előtt hosszan kígyóztak a sorok, a színpad közelében pedig táncra utaló mozgásokat végeztek a fiatalok. A Neo tagjai beköszönőjükben rögtön felkérték a jelen lévő animátorokat, hogy csináljanak nekik is ilyen szép klipeket. A live act után korosztályát tekintve kicserélődött ugyan a közönség, de létszámban nem apadt. Dj Kevin kellemesen tört ütemeire andaloghattak a résztvevők, majd a break-beat király, Dj Soul of Man csinálta a bulit egészen kora hajnalig.