Lengyel Balázs nyilatkozta korábban, hogy Lajkó szerepét kimondottan rád írta. Ugyanezt mondta Bodzsár Márk az Isteni műszak Kistamásának kapcsán. Ilyenkor a személyiséged, vagy a színészi képességeid alapján számítanak rád?
Úgy sejtem, hogy a kettő erősen egybefonódik, de talán inkább a személyiségem, mint a színészi képességem miatt juthattam az eszükbe, hogy a karakter alapvető vonásai számukra rám illenek a leginkább. Példaként megemlíthetjük ennek a két szereplőknek a sajátos humorát, amivel kapcsolatban Buster Keatont szokták emlegetni. Ez a humor, vagy egy ehhez nagyon hasonló, hozzám is közel áll.
Már a Lajkó előtt ismertétek egymást Lengyel Balázzsal? Tudta, hogy milyen vagy, és ez alapján döntötte el rögtön, hogy ez a szerep a tiéd lesz?
Nem ismertük egymást személyesen, úgyhogy valószínűleg színházban, vagy filmben láthatott ez előtt, ezért dönthetett így.
Hogy működik ez a gyakorlatban? Mielőtt elkezdené kidolgozni a figurát, megkeres és megkérdez róla, hogy egyáltalán benne lennél-e a közös munkában?
Nem, a megkeresés független attól, hogy közben már készül a forgatókönyv. Egy írónak szerintem szüksége van arra, hogy írás közben egy-egy karakter kapcsán legyen egy konkrét színész, akire gondolhat, mert ez segítséget jelenthet a karakter minél pontosabb felépítéséhez. Azt viszont, hogy végül ki játssza el a figurát, már sok, külső körülmény befolyásolhatja, tulajdonképpen Lajkót is eljátszhatta volna sok más színész. Inkább azért írja adott színészre a figurát, mert így hangosabbak lesznek az írás közbeni sugallatok, amelyekre neki szüksége van.
Mindenesetre ez már önmagában nagy elismerés, hogy mindaz, amit tőled színészként korábban láthatott, annyira megérint egy írót vagy rendezőt, hogy utána mindenképp szeretne veled együtt dolgozni, sőt, egy karakter kidolgozása közben a te képességeid és a te személyiséged járnak a fejében.
Ez tényleg nagyon jól eső, amihez itt hozzátenném, hogy az a nagy bizalom, amivel Lengyel Balázs viseltetett felém, nagyon nagy erőt adott a Lajkó forgatása közben. Ráadásul ezt nem is csak időnként, hanem az első perctől az utolsóig ugyanúgy éreztem, mindvégig megkínált vele, ami túl azon, hogy jól esett, végtelen segítségemre volt.
Mi volt a legnagyobb kihívás Lajkó megformálásában?
Nagyon sok jelenetet vettünk fel, sok napon keresztül. Tulajdonképpen minden egyes nap és minden jelenet egy-egy kihívás volt, így nem tudok kiemelni közülük olyat, ami nehezebb lett volna a többinél.
És mi volt a karakter jellemzőinek vagy magának a történetnek az a pontja, amihez a leginkább tudtál csatlakozni, vagy azonosulni vele?
Gyerekkoromban én is elég zárkózott voltam, és ez a csendes, visszahúzódó magatartás nagyon ismerős volt. Még az általános iskolában éreztem sokszor azt, hogy egy kicsit kintebb rekedtem a közösségből. Lajkó is ilyen, de nála ez nagyrészt egy gyerekkori traumából ered. Az én esetemben nem tudnám megmondani pontosan, hogy hogyan vagy mitől alakult így, mindenesetre nagyon is ismerős volt Lajkó magára utaltsága.
Az Isteni műszakban játszott karaktered, Kistamás, több szempontból is hasonló habitussal bír, mint Lajkó, csakhogy Kistamás időnként elereszti magát, Lajkó viszont gyakorlatilag rezzenéstelen arccal halad a cél, vagyis az űrutazás felé. Mégis észrevehetünk rajta villanásokat, amikor kizökken, hogy aztán azonnal észbe is kapjon: neki nem szabad másra koncentrálnia a cél elérésén kívül.
Igen, és itt visszautalnék a legnagyobb kihívással kapcsolatos kérdésedre. Ha nem is a legnagyobb, inkább a legjellemzőbb kihívás abból eredt, hogy Lajkó nagyon sokszor egyáltalán nem szólal meg, csak van és figyel. Emocionálisan persze ilyenkor is sok minden történik vele odabent, de erről nem ad hírt a külvilág felé. Alapvető feladat volt ebben a szerepben az, hogy Lajkó szótlan figyelmét sikerüljön koncentrált, energikus jelenlétbe sűríteni, és ezzel sugallni azt, ami odabent történik. Erről persze a dramaturgia is gondoskodik, hogy ami Lajkóban végbemegy, azt a film az ő szavai nélkül is elmesélje, a feladat tehát nem mindig hárult rám.
Az világosan látszik, hogy a színház és a film közül neked mindig a színház lesz az első, a színpad mellett viszont egyre gyakrabban láthatunk filmen is. Hogy tekintesz a filmezésre, és mi az, ami időről időre odavisz?
Az visz oda, hogy egyszer csak valaki felhív, és azt mondja: ezzel a szereppel kapcsolatban rád gondoltunk. Ha egy színész forgathat, annak szerintem általában örülni szokott. Nagyon megszerettem a forgatások légkörét, még ha bele is telt egy időbe, amire megtanultam, hogy hogyan kell „közlekedni” a filmes világban.
Ezzel arra a folyamatra gondolok, amíg eljutottam oda, hogy ne okozzon szorongást az a hatalmas stáb, ami jelenetről jelenetre körbeveszi az embert. Általában rengeteg ember dolgozik azon, hogy a „Tessék!”, és az „Ennyi!” közti másodpercekben minden a legideálisabban történjen. Ezek alatt a másodpercek alatt nagyon sok ember figyel feszülten, és eleinte szorongást okozott a tudat, hogy ennek a sok-sok embernek mind benne van a munkája azokban a pillanatokban. Erre mondom, hogy korábban nehezen „közlekedtem”, de ma már nagyon élvezetesnek tartom, amikor forgathatok.
Ráadásul egy filmben olyan színészekkel is találkozhatsz, akikkel korábban még nem dolgoztál együtt, és rengeteget tanulhattok egymástól. A Lajkóban például Gyabronka József volt a legfontosabb társad, akitől biztosan elleshettél ezt-azt.
Igen, és ezen túlmenően még nagyon komoly barátságok is szövődhetnek egy forgatás alatt. Színházban már dolgoztunk együtt Gyabronkával, de itt jóval szorosabban kellett együttműködni, és talán a nevében is mondhatom, hogy nagyon megszerettük egymást.
Sűrű időszakon vagy túl, címszerep a Lajkóban, fontos és hangsúlyos mellékszerep a Kincsemben, illetve A Viszkisben is láthattunk, még ha csak egy villanásnyira is. Nem fordult még meg a fejedben, hogy ha egyre több filmszerepet vállalsz, azzal párhuzamosan kevesebb időd lesz a színházra?
A Katona a munkahelyem, természetes, hogy az előnyt élvez minden más munkával szemben. De nem is gondolom azt, hogy fenyegetne ez a veszély. Az, hogy felhívnak egy filmszerep miatt, hogy úgy mondjam, ritkásabb.
A színházban a színészeten túl zenélsz is darabokban, jó ideje zenét is szerzel, az Egy őrült naplójához pedig már a teljes díszletet is te tervezted. Egy filmben is van zeneszerző, díszlettervező - nem merült még fel, hogy esetleg más szerepkörbe is szívesen belekóstolnál?
De igen, ahogy szerintem egyébként minden színészben megvan ez a vágy, hogy de jó lenne írni valami kis forgatókönyvet és abból filmet csinálni… Nagyon élvezem még a forgatásokon, hogy folyamatosan járatom az agyam különböző technikai találmányokon.
Van például egy olyan ötletem, hogy azt a feladatot, amit a focus puller végez, hogyan lehetne automatikussá tenni. A lényegét persze nem árulhatom el, de egy olyan szerkezetről van szó, ami tudja, hogy melyik színészen kell lennie a fókusznak, és azt is érzékeli, hogy ez a színész éppen hol van. Azt is meg lehet neki mondani, hogy kire élesítsen át, és ez milyen tempóban történjen. Tehát itt is szükség van egy emberre, aki irányítja, viszont minden esetben hajszálpontos az élesség, és azért egyetlen jelenetet sem kell újravenni, mert valami miatt nem sikerült eltalálni az élességet. Remélem, ezzel most nem haragítottam magamra az egyébként nagyszerű képességgel bíró focus puller-társadalmat, mert számukra vérlázító lehet, amit most mondtam.
Az Egy őrült naplójának a díszlete is tartogat meglepetéseket a nézőknek. Honnan jön ez a lelkesedés az ilyen jellegű újítások iránt?
Apám ezermester, és valahogy rám tapadt ez a kíváncsiság. Például ha egy építkezés van a közelemben, amire rálátok az ablakból, mindig azon szoktam gondolkodni, miközben nézem, hogy milyen szerkezetekkel lehetne még segíteni az emberek munkáját. És ilyesmikkel szoktam magam szórakoztatni forgatásokon is.
(Fotók: Kis Norbert)
