Valahol a hegyek között, egy isten háta mögötti településen a nyugdíj előtt álló Apa utolsó szolgálati útjára készül. Az elszigetelt falvak között ő a Postás. Gondosan becsomagolja irdatlan nehéz hátizsákját, amit a férfiasság küszöbére érkezett fia fog cipelni. Neki ez lesz az első útja. Az állás itt hagyományosan apáról fiúra száll. Három nap alatt száztizenkettő kilométert kell megtenniük gyalogosan, meredek ösvényeken és jéghideg folyókon átkelve, rekkenő hőségben vagy szélviharban vándorolva, hogy időben elvigyék a leveleket a címzettekhez. A rendező, Huo Jianqi ügyes kézzel használja ki az út metaforájában rejlő lehetőségeket. A Fiú számára az utazás a beavatás, a felnőtté válás rítusa lesz. Kezdeti bizonytalanságát, elhagyja táskáját és rossz irányba tér le az útról, fokozatosan levetkőzi. A külvilágot megismerve és a fizikai próbákat kiállva egyre magabiztosabbá válik. Végül együtt pipázik apjával, akit egy gázlón átvisz beteljesítve a közmondást: „Egy fiú akkor nő fel igazán, ha az apját a hátán tudja vinni.”

Az ikon-postás Kevin Costnerrel
Az út egy másik olvasatban az Apa és a Fiú egymásra találásának története. Az évek során a két ember elidegenedett egymástól, a férfi állandóan utazott, nem volt otthon fia születésekor sem. A hivatásának élt, a családi tűzhely melegét csak emlékeiben őrizte, gyermeke problémáiról semmit sem tudott. Most meg kell neki mutatnia mindazt, amiért élt. Postásnak lenni számára nem egyszerűen foglalkozás, sokkal inkább életforma és életfilozófia. Egy eldugott falu szélén élő öregasszony időről-időre levelet vár a távoli nagyvárosba költözött fiától, ám csak egy rendszeresen érkező, szerény pénzösszeget kap. A Postás viszont „jó híreket” olvas fel neki, bemutatja az utódját, saját fiát. Apa és fia kibékülését végül az öregasszony búcsút intő karja áldja meg.

Ezen a ponton meg kell említenünk a filmnek egy kevésbé szerencsés, harmadik olvasatát is. A rendezés bukolikus képekkel és érzelmes zenével idealizálja a vidéki életet, szembeállítva azt a nagyvárosi világgal. Tradíció és civilizáció, eszmények és anyagi javak, bölcsesség és praktikusság feszülnek itt szembe túlságosan leegyszerűsítve, amit az érzelgős flashback beállítások tovább hangsúlyoznak. A narrátor szövege is túlírt, mindent kimond és lekerekít, amúgy amerikaiasan. De mielőtt baj lenne, Huo Jianqi ismét a belső utak történéseire koncentrál. Apának és fiának külön-külön meg kell küzdenie a másik szeretetéért. A képi megoldások, az égig érő fák és a felhők fölé meredező hegyormok, a ködfoltokból előlépő alakok misztikussá varázsolják a két utazó megpróbáltatásait. A vízimalmok pedig az idő múlására, a múlt és jelen összekapcsolódására intenek. Őszinte és tiszta film született, amelyet a hírek szerint Japánban is nagy sikerrel vetítettek. Aligha véletlen, a gyakorlott szem bizonyára felfedezi benne Fukazava Hicsiro Zarándokénekének nem is oly távoli visszfényét.