Második alkalommal írt ki filmes pályázatot 'Új Közjáték' néven a Hamvas Béla Hagyatékkezelő. A felhívásra a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a MOME hallgatóitól várják 5 perces kísérleti filmetűdök terveit, a beérkezett munkákat egy szakmai zsűri fogja elbírálni, és ők választják ki azokat, amelyek anyagi támogatással elkészülhetnek. A pályázatokat 2021. március 10-ig lehet beküldeni a Hagyatékkezelő hivatalos oldalán, a felhívásról itt írtunk részletesebben. Az Új Közjáték szellemi atyjával, Katona Zsuzsával beszélgetünk, a képek a tavalyi pályázat egy-egy nyertes filmjéből származnak.

Hogyan találkoztál Hamvas Béla munkásságával?

Egyetemista koromban találkoztam az írásaival, de akkor nem voltam hozzájuk elég érett. A ’90-es évek elején volt egy Közjáték című műsor az MTV Fiatal Művészek Stúdiójában, ennek voltam a szerkesztője, és itt ismertem meg Dúl Antalt, aki az egyik szakértőnk volt. Ő kezelte Hamvas életművét egészen a haláláig, tőle vette át a Hamvas Béla Hagyatékkezelő, és én is ekkor mélyültem el jobban az írásaiban, 2016-ban. Hamvas Béla olyan szellemi univerzumot képvisel, ami nem csak a magyar, hanem az egész világ szellemi és gondolati kultúráját lefedi. Elképesztő műveltséggel és nagy tudással rendelkezett, az írásaiban megjelenő életfilozófia számomra azóta is etalon. 

Katona Zsuzsa 

Ennek a most meghirdetett filmes pályázatnak te vagy a szellemi gazdája?

Ennek igen, de a három évig az MTV-ben futó tévéműsornak Jókai Lóránt barátom volt az ötletgazdája. A Magyar Tévé- és Filmkritikusok díját is elnyertük vele. Ezt akartuk feleleveníteni a filmes pályázattal, amely sokban kapcsolódik Hamvas gondolatvilágához. Ennek mentén szeretnénk Hamvas Béla gondolkodását, életfilozófiáját minél szélesebb körben népszerűsíteni. Természetesen nem csak az ő művei szerepelnek a kiírásban, a magyar és világirodalom, valamint a filozófiatörténet különböző alakjainak szövegeire írtuk ki a pályázatot. 

Milyen volt a tavalyi pályázat fogadtatása? Hány munka érkezett?

Tavaly kifejezetten az 50 év alatti filmes korosztálynak hirdettük meg a pályázatot, teljesen nyilvános volt és nagy örömünkre több mint 150 pályázat érkezett be. Sajnos az anyagi lehetőségeink csak 11 film megvalósítását tették lehetővé, pedig jóval több tehetséges alkotó jelentkezett. Az elkészült filmeknek még egy díszbemutatót se tudtunk rendezni, lefékezett minket a járvány. Ahogy kinyitnak a mozik, szeretnénk ezt bepótolni, áprilistól pedig az M5 vagy a Duna le fogja vetíteni mind a négy animációs és hét élőszereplős kisfilmet. 

Szabó-Nyulász Melinda: Eltűnt idő 

Idén az SZFE és a MOME volt és jelenlegi tanulói számára indítottátok a pályázatot, gondoltatok rá, hogy a többi filmes iskolát, az ELTE-t vagy a METU-t is bevonjátok?

Most kifejezetten az SZFE-nek és a MOME-nak akartuk meghívásos alapon meghirdetni a kisfilmes pályázatot, az SZFE irányába ez egy szolidaritási akció is a részünkről. Rendkívüli módon tiszteljük, ahogy kiállnak a jogaikért és az elveikért. A MOME-nál pedig nagyon fontosnak tartjuk, hogy az animációsok újból pályázhassanak, érdekes módon a „Közjáték”-műfaj az animációban még jobban működik, mint az élőszereplős filmben. Sajnos az anyagi lehetőségeink sem teszik most lehetővé, hogy szélesebb körben meghirdessük a pályázatot.

Jövőre talán ki lehet nyitni nekik.

Ha lesz rá forrásunk, akkor nagy örömmel. Fontos azt hozzátenni, hogy a Hamvas Béla Hagyatékkezelő magánpénzből működik, nem pályázunk semmiféle állami pénzre. Attól is függ a jövőbeni pályáztatás, hogy tudunk-e szponzort szerezni hozzá. 

Erlauer Balázs: Hüperion avagy a görögországi remete

Március közepéig van kiírva a pályázat, a beérkezett munkákat egy szakmai zsűri bírálja el?

Belőlünk áll a szakmai zsűri, én 40 éve vagyok dokumentumfilm rendező, dramaturg, szerkesztő, Lóránt szintén 30 évig a Magyar Televízió rendezője volt. Filmgyártási szakember is véleményt nyilvánít, valamint a Hamvas Hagyatékkezelő ügyvezetője is, aki a financiális hátteret biztosítja. 

Mi a terv az elkészült filmekkel?

Egyfelől fesztiválokra szeretnénk őket benevezni, például a KAFF-ra elküldjük a négy animációs filmet, és a pályázókat is bátorítjuk, hogy külföldi fesztiválokra nevezzék a filmjeiket. Art mozikba és filmklubokba is szeretnénk őket eljuttatni, elképzelhetőnek tartom, hogy egyenként, nagy filmek előtt, vagy összefűzve vetítsék őket. Emellett idén a Könyvhétre tervezünk kiadni egy könyvet Anthologia Moderna (irodalom, filozófia, film) címmel, amiben szerepelni fognak a filmek fotói és a szövegrészletek, amiket kiválogattunk a pályázatokhoz, illetve mindegyikhez tartozik majd egy QR-kód is, amelyek a filmek linkjéhez fognak vezetni. Remélem az idei munkákból is készülhet majd egy második kötet.

Kondor Attila: Nyitott ajtónál
Címlapfotó - Nagy Lili: D-vitamin lakoma