A Világszám! (Dodó és Naftalin), mint az a forgatási helyszín hangulatából is kiderülhetett: az ötvenes években játszódik. Dodó és Naftalin – azaz Gáspár Sándor és Koltai Róbert ikrek, a Bodrogi Gyula által alakított Slomo bohóc fiai. A két ikerbohóc bolondozása tragédiába fullad, s Naftalin büntetését Dodó tölti le a börtönben. Gáspár Sándor, aki a filmben Dodó bohócot alakítja, az egymásrautaltságot hangsúlyozta a filmben: „Dodó és Naftalin egy személyiség két végletét jelentik. Dodó az életre valóbb, kicsit az őrangyala is vagyok Naftalinnak. Hihetetlenül szeretik egymást, és egymásra vannak utalva. Mivel Robival már sokat dolgoztunk együtt, gondolom nem véletlen, hogy úgy gondolta, hogy én lennék a hiteles ikertestvére.” Aztán az 1956-os forradalom hatására Naftalin útra kel, hogy kiszabadítsa testvérét a börtönből, útján különös kapcsolat szövődik közte és egy Pipitér nevű lány között, akit a filmben Tóth Orsi alakít.
A film már március 30. óta forog: az erdélyi Szatmárnémeti városában kezdődtek a felvételek, az Északi Színházban vették fel a színházban és cirkuszban játszódó jeleneteit. Jiri Menzel ennek a bizonyos színháznak az igazgatójaként tűnik majd fel a vásznon: három napot töltött Szatmárnémetiben az ott lakók és a stáb legnagyobb örömére. Az erdélyi városban hatalmas élmény volt városlakók számára, hogy közreműködhettek egy magyar film készítésében, és mivel a film „tömeget” igénylő jeleneteit is nagyrészt itt vették fel. Székely Csillának, a békéscsabai Jókai Színház színésznőjének vezényletével több százan vettek részt a filmben statisztaként. A szatmárnémeti tizenhat nap emléke nem múlt el nyomtalanul a stáb tagjaiban sem: az erdélyi város vendégszeretetéről és somlói galuskáiról azóta is ódákat zengenek.
A forgatás a börtönjelenetek felvételével és a Zsuzsi presszóbeli nagy találkozással folytatódott: ehhez már Nyíregyháza városa szolgáltatta a helyszínt - a film készítői a várost boldogították egy héten át. Két napig forgatták a börtönben azokat jeleneteket, amelyek során egy kisebb zendülés árán Dodó kiszabadítja ikertestvérét a börtönből. A forgatási napok érdekessége volt, hogy a statiszták között egy egykori rab is jelen volt, aki valaha szintén a nyíregyházi börtönben raboskodott, és most, ha egy nap erejéig is, de visszatért nosztalgiázni.
Koltai Róbert (rendező)
Egy színész-rendezővel nem könnyű időpontot egyeztetni egy interjú erejére sem: vagy filmet rendez Nyíregyházán, vagy színpadon játszik Budapesten, vagy Pécsen vendégszerepel főiskolás rendezésével. Koltai Róberttel legújabb, Világszám! – Dodó és Naftalin című filmjéről beszélgettünk. folytatás>
Tóth Orsi (Pipitér)
A nyíregyházi napok a Jósa András Múzeumban folytatódtak: itt fogadta Zentai Mari, a produkció sajtófőnöke a filmről tudósítani vágyó írástudókat. Tóth Orsi aznap debütált Pipitér szerepében, ez volt az első forgatási napja. Tóth Orsi a magyar mozinézők számára Mundruczó Kornél filmjeiből lehet ismerős, a forgatást megelőző napokban Angers-ben az Európai Elsőfilmesek Fesztiválján Mademoiselle Ladubay-díjat kapott a Szép napokban nyújtott teljesítményéért. „De minden szerep ugyanolyan nehéz, nem lehet összehasonlítani a kettőt – meg kell keresni a tartalmát. Most még csak keresgélek, hiszen ez az első napom”. A színésznő azonban nem fél a Világszámmal járó esetleges ismertségtől - időközben forgatott már más jellegű szerepben Nemes Gyulával is az Egyetleneim című produkcióban: „Idén fogok végezni színészként, meg kell mutatnom, hogy nem csak olyan vagyok, hanem sokféle is tudok lenni: tudok mosolyogni is.”. Az elkövetkezendőkben kezdik majd forgatni Pipitér és Naftalin road movie-ját, amely során egy szép történet szövődik kettőjük között, de ennél többet nem sikerült kideríteni a történetnek eme vonaláról. „A társa leszek: ez nem szerelem, nem szülő-gyerek viszony, egyszerűen két ember egymásra talál ebben a kavarodásban. Leginkább az Országúton Gelsominájához tudnám hasonlítani. Pipitér egyszer csak belecsöppen a film világába és aztán ugyanúgy el is tűnik.”
Györgyi Anna (Műlovarnő)
Györgyi Annát, aki műlovarnőt alakít a film történetében, ezen a forgatási napon csak civil ruhájában csodálhattuk meg. „Egy vérbő, temperamentumos cirkuszi műlovarnő vagyok, aki mindent megtesz a szerelméért: Gáspár Sanyi, vagyis Dodó az én kedvesem, igaz, kitart egy amerikai pasi, de így legalább tudom támogatni őt”. A színésznő ugyan egy főiskolai baleset óta nincs túlságosan oda a lovakért, mégis elvállalta a szerepet, a forgatás során is sikerült úgy megoldani, hogy nem kellett szorosabb kapcsolatba kerülnie a paripákkal. Dodóval itt a presszóban találkoznak újra a börtönévek után: érzelem fűtötte viszontlátás.
Dés László (zeneszerző, dramaturg)
Már belépéskor felfigyelhettünk rá, hogy a presszó zongoristája feltűnően hasonlít egy híres zeneszerzőre, bár egy bajusz mellett még különös frizurát is visel. Ha lenyűgöző zongoratudása, és énekhangja nem tette volna egyértelművé, a jelenet befejezésével a sminkes egy mozdulattal letépte a kackiás bajuszt, így előtűnt a valódi Dés László.
filmhu:Hogyan lesz egy zeneszerzőből a Világszám dramaturgja?
Dés László: Koltai Robival elég régóta dolgozunk együtt, ez köztudott. A Sose halunk meg! óta minden filmjének én írom a zenéjét. Az elmúlt évek során kialakult köztünk egy állandó dialógus, együtt gondolkodás a születendő filmtervekről. Robi kíváncsi volt a véleményemre, állandóan konzultált velem, hogy mit gondolok egy adott könyvről. Egy forgatókönyv addig nem készül el, amíg le nem forgatják filmet. Tulajdonképpen sosincs vége, mert még vágás közben is alakul. Sokszor az íróval konzultálunk hármasban, így aztán, ha nem is dramaturgi, de tanácsadói, elemzői funkcióm már évek óta volt. Ez jól is működött, míg aztán a Világszám! esetében határozottan felkért, hogy legyek a film dramaturgja. Mindez eleinte érdekes kalandnak indult, majd nagy munka lett belőle.
filmhu: Nem gondolt bele, hogy mekkora fába vágja a fejszéjét?
D.L.: Nem mértem fel igazán. Viszont, ha valamit csinálok, azt nagyon komolyan veszem. Valószínűleg Robi is tudta ezt.
filmhu: Ez egyszeri kiruccanás, vagy esetleg hosszabb távra szól?
D.L.: Azt hiszem nekem jobban áll a zene, úgyhogy maradok a zeneszerzésnél.
filmhu: A színészkedés is külön felkérés volt?
D.L.: Nem, ez menet közben alakult így. Igazság szerint voltak jelöltek, de akit végül kiválasztottunk a bárzongorista szerepére, nem vált be, úgyhogy maradtam én. Ez is jópofa kiruccanás, csak kevésbé időigényes, mint a forgatókönyvírás. Ez csak kétnapi forgatást jelent. Persze, hogy ez színészkedés lenne, az túlzás.
filmhu: De ez a sok külön feladat ugye nem jelenti azt, hogy valaki más szerzi a film zenéjét?
D.L.: Nem, dehogyis - a saját dalomat énekelem. Három dalt írtam a filmhez. A dalokat meg kellett írni még a film forgatása előtt, mert nem kísérő funkciójuk van, hanem jelenetekben szerepelnek. Ezek az én dalaim, természetesen „a la ötvenes évek”.
filmhu: Tehát a dalokat a film szereplői adják elő?
D.L.: Igen, az egyiket például én a zongora mögül. A főcímdalt Bodrogi Gyula, azaz Slomo bohóc énekeli. A film ezzel a cirkusz-dallal indul, és klipszerűen ölel fel negyven évet, hiszen a történet 1903-ban indul az ikerpár megszületésével. Megszületnek a gyerekek, telnek-múlnak az évek, egyre nőnek, és apjukkal lépnek fel a vándorcirkusz porondján, míg a dal végére megérkezünk az ötvenes évekbe, és a történet elindul. A harmadik dal pedig majd egy rádióból recseg.
filmhu: Hogyan lehetett ennyi feladattal egyszerre megbirkózni?
D.L.: Hát nem könnyen. Egy ideig nem értem rá dramaturgnak lenni, mert dalokat írtam. Aztán nem értem rá zenét szerezni, mert az utolsó pillanatban huszonöt oldalt kikaptunk a könyvből, ami akkor már nagyon fájdalmas és nehéz. Minden húzásnak következménye van, ha kiveszek egy építőkockát, akkor sérül az építmény. Közben koncertkörúton voltam. A Metszetek című lemezemet mutattuk be az ország számos városában. Nem unatkoztam.
filmhu: Ha Koltai Róbert legközelebb is megkörnyékezi, lenne kedve ismét dramaturgnak lenni?
D.L.: Továbbra is szívesen olvasom majd az ötleteket, könyveket, amiket Robi szállít majd. Nem csak munkatársam, hanem barátom is, és mint barát sem tehetem meg, hogy ne segítsem a munkáját. De ilyen mélységben részt venni, hogy napi szinten jeleneteket írogassak, és dialógokat húzzak ki-be a forgatókönyvből, ebben talán már nem vennék részt még egyszer. De azt továbbra bármikor szívesen vállalom, hogy együtt rágódjunk a sztorin.
Koltai Gábor (producer)
A forgatási szünetekben a stáb egy emberként vetette magát a kertben álló asztalra tartalmára: a szendvics és kávéhalmok elfogyasztása után mindenki a buborékmentes víz és a valódi tej hiányára kezdett panaszkodni, ám egy Koltai Róbert hangján beszélő fiatalember mindenkit megnyugtatott, hogy orvosolni fogja a problémát. Az elégedetlenkedők panaszáradatának a felvételvezető erélyes hangja vetett véget, aki mindenkit beterelt a díszletbe. A fiatalemberről pedig kiderült, hogy Koltai Róbert fia, Koltai Gábor: aki a filmet gyártó Filmsziget kft. ügyvezető igazgatójaként a film producere is.
filmhu: Hogyan lesz valakiből producer?
Koltai Gábor: Pénzügyi vezetőként dolgoztam különböző cégeknél tizenkét éven át.
filmhu: Mondhatni, jó messze esett az alma a fájától?
K.G.: Sőt, annak idején az alma önmaga döntött úgy, hogy jó messze elrugaszkodik a fától. Kisgyerek korom óta másként kezeltek a szüleim miatt - barátok, tanárok egyaránt. A gimnázium elvégzése után egy évre Jeruzsálembe mentem tanulni, csak hogy kikerüljek ebből a körforgásból. Mindenáron pénzügyi vonalon akartam érvényesülni - egyrészt ez állt a művész szakmától a legtávolabb, másrészt matematikából voltam a leggyengébb, és szerettem volna bebizonyítani, hogy ebben is helyt tudok állni.
filmhu: Bizonyítani? Kinek?
K.G.: Inkább magamnak – későn érő kamasz voltam. Aztán a dolog túl jól sikerült, és több mint egy évtizedre ott ragadtam. Már négy vagy öt éve próbálok édesapámnak kívülről segíteni a filmjeiben: kisebb-nagyobb tanácsokkal, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nem tudott a dolog elég hatékonnyá válni, mert volt stabil munkahelyem, és ellenkezett volna az elveimmel, hogyha ott nem teljesítek jól. Néha beszélgettünk édesapámmal, hogy szerintem ezt hogy kellett volna csinálnia, de mindig csak utólag tudtam neki jótanácsokat adni.
filmhu: Ki kezdeményezte a közös munkát?
K.G.: Közös elhatározás volt. Édesapám egyre inkább érezte, hogy ebben a szakmában sokan vannak, akikben nehezebb megbízni, és nem biztos, hogy jót akarnak. Nekem egy idő után szükségem volt az ő segítségére, illetve a szüleim közelségére, mert azt éreztem, hogy ez a szakma mégiscsak vonz, és szeretnék minél többet látni belőle. Aztán édesapám arra is rájött, hogy egyre több olyan szerződés van, amit úgy írt alá, hogy el sem olvasott, amikor meg én átnéztem, fogtam a fejem. Egyre többet kellett volna együtt dolgoznunk, miközben nekem volt egy stabil munkahelyem. Amikor felmerült a Világszám! ötlete, továbbra is próbáltam segíteni és belekerültem a fősodorba. A legfontosabb tanácsom az volt, hogy a gyártást ne engedjük ki a kezünkből, mert ebből sok jó nem származik: sem a filmnek, sem nekünk. Azelőtt úgy működött, hogy édesapám hozta a pénzt, valaki más elköltötte, és a végén még elszámolni sem volt hajlandó, hogy ugyan mire. Ezt mindenképpen el akartam kerülni, ezért úgy gondoltam, hogy inkább vágjunk bele egy nagyobb dologba – ez lett a Filmsziget kft. Amikor már illett volna megnevezni, hogy ki is a producer valójában, fel sem merült az én nevem: keresni akartunk egy producert, de belebuktunk a dologba. Nem találtunk olyat, aki elvállalta volna, és mi is igazán alkalmasnak találjuk. Aztán édesapám mondta, hogy „Jó, akkor legyél te névleg a producer!” Ez persze annyira jól sikerült, hogy körülbelül a névleg szó elhangzása után három nappal már gyakorlatban is én voltam a producer.
filmhu: Akkor nagyon hamar bedobtak a mélyvízbe.
K.G.: Persze, de én ezt a világot ismerem belülről, ebben nőttem fel Kaposváron - bár fájdalmasan hosszú időre kiszakadtam belőle, most újra tanulom a dolgokat. Ezt a vonalat szerettem mindig is, és eljön az ember életében az a pont, amikor őszintének kell lennie magához.
filmhu: És hogy tetszik az új szerep?
K.G.: Ez egy filmes szakemberekben nagyon gazdag film. Nagyon jól esik, hogy édesapám és környezete egyaránt meghallgatják, amit mondok, és szakmai kérdésekben is adnak a véleményemre. Valószínűleg azért, mert a produceri munkán kívül egy kicsit a mozinézőt is képviselem.
filmhu: Nem érzed azt a hátrányt, mint gyerekkorodban, hogy másként bánnak veled?
K.G.: Ezek között az emberek között ez a kérdés fel sem merül, hogy ki kinek a kicsodája. Nem az számít. Ez akkor lesz kérdés, ha majd kikerülök ebből a környezetből, de az már egyértelműen kiderült, hogy nem tudom magamat elválasztani a hátteremtől. Nyilván vannak, akik majd úgy fognak kezelni, mint „a Koltai fiát”, de ezzel együtt kell tudni élni.
filmhu: Hosszútávra szól ez a produceri váltás?
K.G.: Én a végleges váltás kifejezést használnám. Innen akarok nyugdíjba menni. Ha egyáltalán nyugdíjba akarok menni.
filmhu: Ha valóban nem egyszeri kirándulás, akkor esetleg előfordulhat, hogy egyetlen Koltai leszel egy filmben?
K.G.: Lehet, hogy magamra húzom ezzel a vizes lepedőt, de sok szeretettel várom a könyveket. A Filmsziget kft. jó értelemben vett családi vállalkozás, szeretnénk felfejleszteni egy igazi művészeti produkciós irodává. Itt minden egy szűrő rendszeren fog keresztül menni, és ha a könyv találkozik a mi ízlésünkkel, gondolatvilágunkkal és anyagilag is meg tudjuk oldani a dolgot, akkor nagyon szívesen vágok bele új projektekbe. Legyen az édesapámhoz köthető, vagy sem. Ez egy „igazi” filmes cég, nem egy Koltai Róbert köré épült bokréta.
fotók: Mohos Angéla
