Óriási az európai támogatási alapok jelentősége a magyar filmek finanszírozásában: ezek teszik lehetővé, hogy megvalósuljanak olyan filmek is, amelyek nem kapnak állami támogatást. Ha egy projektet elutasít a Nemzeti Filmintézet, de támogatást kap a Kreatív Európa MEDIA programjában, akkor van rá esély, hogy koprodukcióként tető alá tudjuk hozni. Ha csak és kizárólag az NFI-re támaszkodnánk, a filmek egy része sosem valósulna meg” – mondja Ugrin.

Az Éclipse Film 2022-ben egy négyfilmes csomagtervre kapott támogatást, amelynek a producer szerint az is az előnye, hogy a projektek mellett a céget is tudják fejleszteni, bővíteni a forrásokból. Az Éclipse egyik munkatársa a MEDIA-támogatás segítségével jutott el a TorinoFilmLab Green Film Lab elnevezésű képzésére, amely a fenntarthatóságot fejleszti a filmiparban, és az ott megszerzett tudást azóta a cég működtetésében is kamatoztatják.

A Kreatív Európa nagy segítséget nyújt abban is, hogy a magyar projektek kilépjenek a nemzetközi piacokra. Olyan vásárokra is el tudjuk vinni ebből a támogatásból a filmeket, amelyeket saját zsebből nagyon nehéz lenne finanszírozni” – mondja Ugrin. Erre jó példa Dénes Viktória ökodokumentum-sorozata, a Csendes észak (Frozen Ocean), amely egy északi-sarki expedíciót követ nyomon. „A támogatásból forgattunk Norvégiában egy teasert, amellyel beválogatták a projektet a Goethe Intézet Pitch It nevű, kifejezetten kezdő filmeseket támogató workshopjára. Itt Európa legprofibb trénere, Sibylle Kurz tanítja a rendezőket pitchelni, akik több nagy európai fesztiválon is részt vesznek (Jihlava, Cottbus, stb.). Ezeken az eseményeken kapcsolatokat tudnak építeni és felmérhetik a nemzetközi filmszakmai terepet, utolsó lépésként pedig a Berlinalén pitchelik a filmtervüket egy szakmai zsűrinek” – meséli Ugrin.

Dénes Viktória és Ugrin Julianna a Fipadoc-on / Fotó: Matthias Fennetaux

De ennek a teasernek köszönhetően jártunk január elején a tromsøi filmfesztivál Below Zero North Pitch Fórumán, északi partnereket keresni, és így jutottunk be a FIPADOC-ra is pitchelni, ahol találtunk francia koproducert a projekthez és ahol díjat is nyertünk a DOK.fest Münchenre – ott pedig megpróbálunk német partnert is szerezni majd májusban. A francia partnerrel pedig pályázunk a Sunny Side of the Docra. Összességében elmondható, hogy a Kreatív Európa-támogatásból össze tudtunk rakni egy olyan filmtervet, amellyel sikeresen kiléptünk a nemzetközi piacra.

Daniel Shah az SZFE nemzetközi dokumentumfilmes MA képzése, a DocNomads keretében tanult Budapesten. 20 Miles Apart című filmje egy Pakisztánban élő nő történetét meséli el, akinek a családja egyik fele Indiában, a másik pedig Pakisztánban él. Zaiba 60 éve nem látta édesanyját, és bár a temetésére átengedik a katonák által ellenőrzött egyetlen pakisztáni-indiai határon, azóta se találkozhatott a testvéreivel. „A magyar finanszírozási rendszer forgatókönyv-alapú, de a nemzetközi dokumentumfilm-piacokon már a fejlesztési pályázatokhoz is szükség van egy finanszírozási trailerre, tehát muszáj forgatnunk hozzá valamit. Daniel a Kreatív Európa-támogatásból tudott kiutazni többször is Pakisztánba forgatni a főszereplővel és még tovább kutatni a történetet. Ebből született egy új teaserünk, amivel voltunk a a Kreatív Európa Iroda által szervezett DocCelerator workshopon és az Edinburgh Pitchen, és úgy tűnik, hogy angol részről van is érdeklődés a koprodukcióra.

A világot átszelő utazás kulcsfontosságú volt Vízkelety Márton filmje, a Dékány Gyuláról szóló Az új tudás esetében is. Dékány molekulakutatásait a babatápszer-gyártásban hasznosították, de akár az olyan betegségek kezelésében is kulcsszerepet játszhatnak, mint az Alzheimer vagy a Parkinson. „Dékány a tudomány érdekében hátrahagyta a családját, akik a mai napig Ausztráliában élnek. A Kreatív Európa-támogatásból tudtunk kimenni hozzájuk és felmérni a családi viszonyokat. Magyar forrásokból nehezen tudtuk volna finanszírozni ennek az útnak a költségeit” – mondja Ugrin Az új tudás kapcsán, amiben több helyen is láttak fantáziát, hiszen fejlesztési támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől és a Sundance Filmfesztivál Sandbox Fundjától, és eljutottak vele a csehországi Camp 4Science pitchre is Olmützben.

Az Éclipse Film negyedik MEDIA-támogatott projektje a tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla történetét elmesélő Királylány Mátyássy Áron (Utóélet, Aranyélet) rendezésében. „Ennél a projektnél a forgatókönyv fejlesztésébe fektettünk sok energiát. Egy sorozat-treatment is született belőle, de az egész estés film ötletét sem adtuk fel. Ehhez mindenképpen szükség lenne NFI-támogatásra, de koprodukcióban is gondolkodunk, erről most februárban a Berlinalén is tárgyaltam partnerekkel” – mondja Ugrin. „Örülök, hogy összességében mind a négy projektünk szépen tudott fejlődni.

A cikk elsőként a Kreatív Európa MEDIA történetek - Sikeres magyar projektek 2021-2024 című kiadványában jelent meg.