2024. 12. 03. filmhu

Kreatív Európa történetek: Európa animációs krémjének gyűjtőhelye

Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál az egyik legrégebbi hazai filmes esemény: 2003-as alakulása óta évről évre a legfrissebb és újítónak számító európai kis- és nagyjátékfilmeket mutatja be a hazai közönségnek, emellett számos lehetőséget biztosít kapcsolatépítésre és a szakmai tudás mélyítésére.

A Kreatív Európa pályázatára csak olyan fesztiválok jelentkezhetnek, amelyek programja földrajzilag sokszínű, és bizonyos arányban európai filmek szerepelnek benne. Az Anilogue idén már huszonkettedik éve pontosan erre törekszik: hogy a legfrissebb, legmenőbb és legújítóbb európai filmeket juttathassa el a magyar közönségnek.

Az elmúlt években néhány tucatról több mint háromszázra nőtt a fesztiválon bemutatott filmek száma. A Kreatív Európa MEDIA pályázata lehetővé teszi továbbá, hogy a szervezők a korábbinál több filmkészítőt hívjanak meg a fesztiválra, hogy a filmjeiket elkísérve találkozhassanak a közönséggel. Segít abban is, hogy workshopokat és mesterkurzusokat tartsanak a hazai animációs hallgatóknak és a szakma érdeklődőinek. Így a film- és programkínálat bővítésében is elsődleges. „A Kreatív Európa lehetővé teszi, hogy a válogatásba az aktuális produkciók krémje kerüljön be, a program pedig kiegészüljön kapcsolatépítési lehetőségekkel” – foglalta össze Kreet Paljas, a fesztivál alapítója és programigazgatója.

Az elmúlt években már külön követelmény, hogy a fesztivál időpontján és fő helyszínein kívül is legyenek események. Ez megnyújtja a szervezők munkáját, ugyanakkor segít abban, hogy a filmek szélesebb közönséghez is eljussanak.

Az Anilogue része az Európai Animációs Fesztiválok Hálózatának, amely közel ötven animációs eseményt foglal magába, továbbá a LEAF Network tagja is, amelyben nagy európai fesztiválok találhatók. Kreet Paljas szerint ezekben a hálózatokban a fesztiválok képviselői párbeszédet folytatnak az ipar fő résztvevőivel, és rendszeresen találkoznak, hogy értékes gondolatokat cseréljenek a rendezvények lebonyolításáról, ezzel segítve egymás munkáját.

Az Anilogue 2003-as alapítása óta a filmipar nagy változásokon ment keresztül. A közönség szempontjából a legjelentősebb különbség a filmek elérhetősége. Ami a független filmek bemutatását illeti, a 2000-es évek elején a fesztiválok még monopóliummal rendelkeztek, manapság viszont látszólag végtelen az online kínálat. „Egy fesztivál szerepe az, hogy kiemelje az érdeklődésre számot tartó alkotásokat, kontextust biztosítson, és meghatározza az iparág számára jelenleg fontos témákat” – hangsúlyozta Paljas. „Egy olyan léptékű rendezvény, mint az Anilogue, az animációs ipar kapcsolatépítő központjaként szolgál, egyben olyan helyként is, ahol a közönség személyes kapcsolatba kerül az alkotókkal.”

A cikk elsőként a Kreatív Európa MEDIA történetek - Sikeres magyar projektek 2021-2024 című kiadványában jelent meg.

Megosztás

Még több magazin

magazin

Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni

Bemutatjuk a 2026-os pitchfórum filmterveit

November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó…

tovább

magazin

Eredetinek maradni úgy, hogy megnézzék és szeressék a filmet – Forgatókönyvírók a BIFF-en

A Fejlesztünk vagy elvesztünk? szakmai beszélgetésen jártunk

Az egyéni hang megőrzése sokszor nem könnyű feladat egy alkotó számára. Az ötlet magjától a kész filmig hosszú út vezet a kételyek magányos…

tovább
 
hirdetés

Inkubátor 11

November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.

Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni

Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus

Kiválasztották a 11. Inkubátor program döntőseit

a teljes dosszié

Az örökség

Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.

Néha az öregezős csaló hozza össze a családot

Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén

Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember

a teljes dosszié

BIFF 2026

Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.

Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk

Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF

Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót

a teljes dosszié

Filmreform

Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.

November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője

"Reálisan hosszútávfutásra kell készüljünk" – interjú Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztossal

"Most ezzel tudom a szakmát legjobban szolgálni" – dr. Ugrin Juliannát nevezték ki a Filmintézet ideiglenes igazgatósági elnökének

a teljes dosszié
 
hirdetés
 

Nem érdekel! Csináljon másokból áldozati bárányt! Menjen ki az utcára! Ott legyen hős! Menjen neki a tanknak máshol!

Lakó / Eldorádó

Oszd meg! Az összes idézet