Cabin Pressure (r.: Czira Sára, Nagy Eszter)
Heni, egy 36 éves filmes látványtervezéssel foglalkozó magyar nő, aki Barcelonában él. Mindig is hagyományos, nagy családra vágyott, sok gyerekkel, de a harmincas évei közepén még mindig nem talált párra, ezért úgy dönt, hogy nem a megszokott módon vállal gyereket. Társszülőként az orosz származású meleg Andrejt választja, aki szintén a spanyol városban él. A szülőpárnak számos kihívással kell szembenéznie, amelyek kor- és kulturális különbségekből is fakadnak, de semmi nem tántorítja el őket attól, hogy szülővé váljanak.
Bár a Cabin Pressure két alkotója nagy filmes múlttal rendelkeznek, mégis ez az első rendezésük. Nagy Eszter coloristként dolgozik, miután Los Angelesban és Új-zélandon szerzett tapasztalatokat, megnyitotta saját utómunka stúdióját. Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm, a Tiszta szívvel, a Szerdai gyerek, vagy a HBO nagysikerű sorozata, az Aranyélet. Czira Sára rendezőasszisztensként töltött el több évtizedet a magyar filmgyártásban, dolgozott a Dealerben, a Taxidermiában, a Wombban és a Csak a szélben is. Henit filmes közegben ismerték meg, és rögtön tudták, hogy ez a téma lesz az, amivel megnyitják dokumentumfilm rendezői pályájukat.
A film, amely először ZagrebDox Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatkozott be, nagyon személyes alkotás lett, hiszen a rendezők is közelinek érzik magukhoz a témát. „Személyes indíttatás is volt benne, mert pont ebben az időszakban az egyik barátnőmnél kiderült, hogy ő valószínűleg végleg lemarad a gyerekvállalásról, és nem azért, mert nem akart gyereket, hanem egyszerűen kifutott az időből. Pont ebben a pillanatban hallottam meg Heni sztoriját, aki pedig eldöntötte, hogy nem akar így járni, kezébe veszi a sorsát, és akkor azt éreztem, hogy hát igen, az talán az egyik legsúlyosabb kérdés egy nő életében, hogy akaratán kívül lemarad a gyerekvállalásról" - mesélték nekünk a velük készített interjúban. (MJA)
Családi képkockák (r.: Dan Curean)
A Képkereső névre keresztelt, found footage dokumentumfilmeket felvonultató szekcióban vetítik ezt a különös családtörténetet. Dan Curean ráharap egy Facebook-hirdetésre: egy kolozsvári ház padlásán találtak egy rakás régi filmszalagot és két vetítőt egy felújítás során. Így jön a képbe a rendező, aki a Családi képkockák első jelenetében átveszi a doboznyi tekercset. Curean elkezdi bedigitalizálni a 8mm-es filmre forgatott anyagokat, a munka során pedig egy család legbensőségesebb pillanataiba nyer betekintést. Az első felvételek a ‘40-es évekből származnak, a szalagok pedig egészen az 1970-es évekig tudósítanak családi eseményekről, önfeledt pillanatokról és kirándulásokról Câmpinában, Kolozsvárott és Budapesten. Sőt, mivel ilyen hosszú időt ölelnek fel ezek a véletlenül megtalált kisfilmek, sorba rendezve őket egy kislány felnövéstörténete bontakozik ki, aki az 1942-es felvételeken még gyerekként, a későbbiekben pedig már anyukaként szerepel. Az évtizedeken átívelő, páratlanul gazdag családi archívum tehát sok hétköznapi pillanatot örökít meg, azonban egyetlen név sem szerepel a tekercseken.
Curean így nyomozni kezd, a felvételek alapján igyekszik megtalálni a család egykori házát, még élő rokonok, ismerősök, Securitate jegyzőkönyvek, sőt, mint később kiderül, zenész tanítványok után kutat. Így az archív anyagokkal együtt a néző is megismerheti azoknak a történetét, akiket bensőséges pillanataikban látunk ugyan, de alig tudunk róluk valamit, eleinte még azt sem, hogy a hang nélküli felvételeken románul vagy magyarul beszélnek-e. A Családi képkockák bátran épít az archív anyagokra, maga a nyomozás többnyire csak hangban van jelen, a beszélgetésekre pedig a családi videók részleteit vágja Curean, elkerülve a beszélő fejes megoldásokat. És mivel a felvételek gyönyörűek és nagyrészt jó állapotban is maradtak meg, így élvezet elmerülni bennük. A rendező a román új hullám szellemiségéhez méltón drámaiatlanítja a filmet, nincsenek nagy ívű konfliktusok és igazán sötét titkok sem, egy családi tragédia árnyéka, valamint a családfő kétes híre szolgáltat csak némi rejtélyt. De talán épp ez a komótos, szemlélődésre építő szerkesztés adja a Családi képkockák erejét: a nézőnek is van lehetősége elmerülni az archív anyagokban és Cureanhoz hasonlóan apró nyomokat keresni, általuk pedig feltárni egy évtizedeken átívelő, sokfelé ágazó családtörténetet. (PVÁ)
Celluloid Underground (r.: Ehsan Khoshbakht)
Ehsan az iszlám forradalom utáni Iránban nőtt fel, ahol a mozi központilag tiltott élvezetnek számított. A kulturális szempontból is ínséges idők ellenére főhősünknek mégis elég volt a napi pár órányi tévéadás ahhoz, hogy örökre szerelembe essen a mozgóképpel. Gyerekként zsebpénzéből vásárol filmkockákat az ócskásnál és saját maga által eszkábált vetítővel szórakoztatja kortársait, kamaszként már VHS-kazettákkal szervez filmklubbot, dacolva a cenzúrával és a közönség soraiba beépülő titkosrendőrséggel. Nagy álma volt, hogy valódi filmszalagról vetítsen, amelyet egy titokzatos gyűjtőtől kölcsönzött filmekkel valósíthatott meg.
A Celluloid Underground így nem csak az ő, hanem Ahmad, az idős korában megismert teheráni filmfanatikus története is, aki dohos pincékben és túlzsúfolt lakásokban rejtegette felbecsülhetetlen kincseit – filmtekercsek és eredeti filmplakátok ezreit, amelyeket az 1979 előtti időszakból halmozott fel. Ehsan számára ez volt maga a paradicsom, Ahmad pedig a Cinema Paradiso öreg mozigépésze, aki egy rejtett világot tárt fel a csillogó szemű fiatal előtt azzal, hogy minden elképzelhető filmklasszikust megőrzött a rendezetlen, csak a saját fejében katalogizált gyűjteményében. A fiatal Ehsan videókamera előtt faggatta ki mentorát, ezekből a felvételekből állította össze évekkel később a férfi portréfilmjét. Ahmad az 50-es évektől kezdődően meséli el életét, amikor Irán még szabad, demokratikus köztársaság volt, pezsgő mozis élettel, a világ minden tájáról származó filmekkel, amelyek a szerzői jogok teljes figyelmen kívül hagyásával juthattak el a közel-keleti országba.
A vidékről a városba felköltöző fiatal egyetemista ki is használta a kínálkozó lehetőséget és a közönség csillapíthatatlannak tűnő filméhségét, saját maga szervezte a vetítéseket, miközben a lehető legtöbb kópiára is rátette a kezét. Az iszlám fordulatot követően ez a szenvedély szinte vallásos küldetéssé küldetéssé alakult, Ahmad a betiltott és szanálásra ítélt filmek mentőangyalává lett, akit még kínzással sem tudtak rávenni a hatóságok, hogy feladja a filmtekercsek buvóhelyét. A hazáját késöbb politikai okokból elhagyni kényszerült Ehsan azóta sokfelé megfordult a nagyvilágban, ám Ahmad mára elveszett kincseinek emlékeit még a Hitchcock angliai szülővárosában töltött mindennapok sem halványítják. Egy minden filmrajongó számára kötelező, inspiráló és megmozgató dokumentumfilm őrzi tovább ezeket a képeket és Irán legnagyobb filmrajongójának emlékét. (HB)
Az életed nélkülem (r.: Rubi Anna)
Rubi Anna szarajevói díjnyertes dokumentumfilmjének hőseit szó szerint cserben hagyta a magyar állam. Magdi közel negyven éve ápolja otthon súlyosan fogyatékos fiát, Ferit. Az elmúlt évtizedekben hiába próbálta mindenki meggyőzni, hogy helyezze be őt az állami ellátórendszerbe, ő meg akarta kímélni a fiút a rossz hírű intézmények embertelen bánásmódjától. Magdi azonban öregszik, ahogy a körülötte lévő, szintén fogyatékos gyermeküket nevelő anyák is lassan 60-ba és 70-be lépnek, és egyre jobban félnek attól, hogy mi fog történni a gyermekükkel, ha ők már nem lesznek képesek az ápolásra, ne adj isten, meghalnak. Sorstársaival hosszú évek óta küzdenek azért, hogy a közelükben egy olyan lakóotthon épülhessen, ahol a gyermekeiket nyugodt szívvel ott tudják hagyni, ha eljön az ideje. A magyar állam minden létező jogi eszközzel próbálja elhárítani magától a felelősséget, Magdiék mégis úgy döntenek, perre mennek. Az Életed nélkülem az ő harcukat, az összetartás és az anyai szeretet mérhetetlen erejét mutatja be.
Az éveken át elhúzódó jogi procedúra mellett betekintést kapunk több család belsőséges kapcsolatába, és ahogy a nehéz fizikai és lelki megterhelés mellett a legnehezebb időkben is képesek segíteni egymást, optimisták maradni és élvezni a gyermekeikkel és az egymással töltött időt. Rubi Anna tolakodás nélkül, empátiával figyeli ezeket az összefonódó életeket, és azokat a hétköznapi nehézségeket, ami a bírósági aktákban száraz jogi szöveg formájában láthatatlanná válnak. Az anyák mellett fontos szerepet kap az egyik fogyatékos fiú testvére is, aki minden szeretete és jóindulata ellenére örökre a második, a ‘kevésbé fontos’ gyermek szerepét kell, hogy betöltse a családban. A fogyatékkal élők közvetlen családtagjainak lelki egészsége az egyik olyan tényező a sok közül, amit a bíróság és magyar jogrendszer semmilyen szinten nem vesz figyelembe, és anélkül hoz életeket romba döntő ítéleteket, hogy megpróbálná megismerni az embert a statisztika mögött. Az Életed nélkülem szeretete felemelő, a benne megmutatott rendszer árulása pedig végtelenül felkavaró. (PJ)
A cikket Horváth Bálint, Molnár Judit Anna, Paulo-Varga Ákos és Pozsonyi Janka készítette.
