Fábri Zoltán a magyar filmművészet egyik legsokoldalúbb rendezője; sajátos hangját különböző korszakokon és műfajokon át megőrizve vizsgálta a magyar társadalom aktuális jelenségeit, legyen az a termelőszövetkezeti propaganda alatt megbúvó személyes történet, mint amilyen a Dúvad is, vagy egy közeg romlottságát ábrázoló tabló, mint a Húsz óra, a Magyarok vagy a Gyertek el a névnapomra. Metaforikus képekben elmesélt érzelmes történeteit és letisztultabb, klasszikus stílusú filmjeit is a filmtörténet meghatározó darabjaiként tartjuk számon, viszont a Körhinta, a Pál utcai fiúk vagy Az ötödik pecsét mellett kevés szó esik a rendező más filmjeiről. 

Ilyen az 1959-ben készült, de az egyik főszereplő, Bessenyei Ferenc ’56-os politikai tevékenysége miatt csak két évvel később bemutatott Dúvad is. A film a Fábri-életmű egy korai szakaszának, a Körhinta (1956), a Bolond április (1957) és az Édes Anna (1958) ciklus záródarabjának tekinthető, mivel ezek az munkák több vonatkozásban kapcsolódnak egymáshoz. Mind a négy film irodalmi adaptáció, melyeket az expresszív stílus mellett a szociálisan érzékeny közegábrázolás kapcsol össze. Ezen kívül a Körhinta és a Dúvad között még szorosabb a kapcsolat a vidéki környezet miatt, illetve mert az állampárt üzenetének közvetítéséről az elbeszélés fokozatosan a női nézőpontra helyezi a hangsúlyt.

A Dúvad különlegesen egyéni módon közelíti meg az irodalmi alapanyagot, Sarkadi Imre Tanyasi dúvad című, osztályharcos kisregényét. A mű témája alapvetően az urak Magyarországa és a szocialista új világ szembenállása. A földbirtokos, Ulveczki Sándor (Bessenyei Ferenc) és a szövetkezeti Gál Jani (Bitskey Tibor) karaktere közötti konfliktus áll a középpontban, illetve a birtokos brutalitása; a mű csúcsjelenetében a Dúvad végez Gálék kisfiával.

Fábri feldolgozása is érzékletesen jeleníti meg Ulveczki erőszakos öntörvényűségét, olyan gazdaként ismerjük meg, aki fizikai erejének, vagyoni helyzetének és tapasztaltságának köszönhetően bármit megtehet, és meg is tesz a körülötte élőkkel. Ugyanakkor a történet valódi főszereplője Monoki Zsuzsi (Medgyesi Mária), ő kerül a melodráma középpontjába, illetve az ő történetén keresztül bontakozik ki a Dúvad érzelmi és politikai szála is.

A kertben mosakodó, kacér Zsuzsi és Gál Jani első találkozásánál aligha találunk erotikusabb jelenetet a korszak filmjeiben – a tűzről pattant lány a kútnál, a háttérben csipegető tyúkok, a vágyódó parasztfiú igazi bukolikus idillt teremtenek. Szerelmük kibontakozása felé azonban göröngyös út vezet, hiszen Zsuzsit munkaadója, Ulveczki is ostromolja, egész pontosan erőszakosan lerohanja. A fiatal lány beleszeret, a férfinak pedig ínyére van a nyári románc. A film ezt a viszonyt is az előzőhöz hasonló túlfűtött jelenetekben, a paraszti élet édes képeiben ábrázolja; a nyár édes csókjai után azonban az ősz kegyetlen változásokat hoz. Az egyszerű szimbolika csak előkészíti a konfliktus bonyolódását; az évszakok ritmusára változó Ulveczki számára az ősz a románc végét is jelenti, de Zsuzsi életében keserű tanulság ez, csalódottan talál menedéket Gál Jani karjaiban. Nemsokára házaspárként a közösség prominens tagjai között tartják őket számon, közös gyermekükkel meghitt családi életet élnek.

A Dúvad korabeli plakátjai

A békét a dúvad Ulveczki Zsuzsi iránt újraéledő szenvedélye zavarja meg. A férfi nem tudja elviselni, hogy elvesztette a szeretett nőt. Már egy korábbi jelenetből is világossá válik, hogy a férfi szeretőit tulajdonaként tartja számon, Zsuzsi iránti vágya is ebből fakad, nem pedig szerelmi felindulásból. A film katartikus jelenetében a múltját felejteni próbáló Zsuzsit Ulveczki megszállottként követi, felszáll utána egy vonatra, a szűkös kabinban közvetlenül mellé ül. A nyár most nem kellemes, mint szerelmük idején, a rekkenő hőségben az utasok erősen izzadnak, a vonat monoton zakatolása őrjítő, a helyzet a lány számára lassan elviselhetetlenné válik. Ulveczki a leszállás után is követi a nőt; a természeti elemek a kezére játszanak, esni kezd, és ők ketten egy apró állomásépületben találják magukat.

Zsuzsi kusza érzelmei ellenére az első pillanattól kezdve világosan érezhető, hogy a dúvad visszaél a helyzetével. Erőszakos fellépése először pozíciója miatt ellenszenves, hiszen a lány munkaadója, a később a lány ragaszkodó szerelmének visszautasításakor megalázza, majd amikor a nő boldog családanyaként éli az életét, egyenesen rátámad. Monoki Zsuzsinak a lelki és testi bántalmazás szövevényes hálójában kell helytállnia. Ez igazán egyedi olvasata a feldolgozott kisregénynek, de a film kortárs kulturális környezetében is szokatlan. Ezen kívül a két férfi közötti feszültség is az ő karakterében összpontosul; Ulveczki az elvesztett nő mellett egy elveszett rendszert is Gál Janin kér számon.

A film a dúvad puszta fizikai erőben és erőszakosságban megmutatkozó férfiasságát tehát egyáltalán nem vonzó karakterjegyként ábrázolja, sőt, Ulveczki egyértelműen visszataszító figura. Ellenszenves kisugárzása részben a film politikai üzenetét szolgálja, a körülötte élőket rettegésben tartó birtokos hiába lép be a téeszbe, nem tudja levetkőzni megszokott szerepét, nem válik a közösség hasznos tagjává. Ennek ellenére a film bizonyos részleteiben mégis árnyalja Ulveczki alakját, például ő az egyetlen, aki meg tudja ülni a szilaj lovat, Pölöskét. Hiába több a lelkes fiatalokban a humánum, az érzékenység, az egymás iránti tisztelet, mégis úgy tűnik, nem igazán értik a vidéki élet ritmusát; a városi riporter faluba látogatásakor Ulveczki rátermettsége majdhogynem szimpátiát ébreszt. A túlmozgásos ficsúr nem érti a vidéki embereket, a földművelés fortélyait – zavart tudatlanságában az ekekapát is kapaekének mondja.

Medgyesi Mária és Bitskey Tibor

Az ehhez hasonló, ösztönösségükben káros férfi karakterek Luis Buñuel mexikói korszakának sajátjai. Ebből a szempontból különösen az 1953-as év érdekes a spanyol rendező karrierjében; A bika agresszív főszereplője megkeseríti a körülötte élő nők életét, az Ő című film pedig a családon belüli erőszak problémáját tematizálja. A kezdetben romantikus férj egyre féltékenyebbé válik, mígnem teljesen megőrül és halálos veszélyt jelent feleségére számára. A filmek között az egyértelmű tematikus hasonlóság mellett formailag is van kapcsolat; a szenvedély és az őrület állapotát mindhárom filmben rémálomszerű, expresszív képekben mutatják meg. Míg Buñuel a féltékenység keltette szürreális tévképzetekre fókuszál, Fábri inkább a természet és a falu ábrázolásával teszi érzékletessé a szereplők lelki állapotát.

A korábban említett vonatjelenet mellett Fábri számos kifejező kompozíciós megoldással dolgozik. Zsuzsi egyedül sétál a földúton a hűvös őszi tájban, Ulveczkihez megy, talán magyarázatért vagy hogy megbizonyosodjon arról, a férfi szereti-e még. Gál Jani meglátja a bánatos lányt, utánaszalad, először beszél neki nyíltan érzéseiről. A vallomás pillanatában a vasúti sorompóhoz érnek, Zsuzsi zaklatott tekintetével követi az elsuhanó vagonokat, majd amikor a vonat már elhaladt előttük, átbújik a sorompó másik oldalára. A sorompó középen kettészeli a képet – Gál Jani nem is sejti, mennyi minden választja el tőle a lányt. A finom képi metaforák mellett Fábri erős drámai erejű jelenetekkel dolgozik. Ezek közül a legemlékezetesebb talán a mulatság, amit Ulveczki egy jó üveg pálinka után, bekötött szemmel szeretett lova, Pölöske hátán ülve szakít meg; betör a faluházba, hogy egy teátrális gesztussal a többiek előtt kényszerítse táncra Zsuzsit.

A Dúvadot költői képei és a főszereplőnő nézőpontja iránti érzékenysége mellett minden jelenetben ezernyi apróság teszi igazán különlegessé; a falevelek finom foltokban rezgő árnyéka a parasztházakon, a fiatal Bodrogi Gyula virgonc szocialistaként vagy a vért lábosból szürcsölő Bessenyei Ferenc felejthetetlen pillanatokkal gazdagították a magyar filmtörténetet. 

A Dúvad elérhető a Filmio kínálatában.