Az író-rendező Durkin komótosan bontja ki a történetet, szűkmarkúan adagolva az információkat. Mivel a szereplők múltjáról és jelenéről szándékoltan keveset tudunk, ösztönösen a lehetséges forgatókönyveket kezdjük pörgetni a fejünkben. A fészek nagyon rafináltan fűti a legkülönfélébb nézői elvárásokat, hisz számos előképet, műfajt és lehetséges utat fevillant, mégsem jelzi sohasem egyértelműen, merre tartunk pontosan. Durkin a sejtetések és elhallgatások oda-vissza kölcsönhatásával, az egyre baljósabb atmoszférával észrevétlenül fokozza a feszültséget. A néző a későbbi jutalom hallgatólagos ígéretével pedig örömmel vesz részt ebben a játékban.
Oona Roche, Carrie Coon, Jude Law, Charlie Shotwell / Forrás: ADS
A fészek fokozatosan érleli a házasságon belüli kettős karakterdrámát, amihez némi áthallálos társadalomkritikát társít. Az amerikai nő kissé idegenül mozog a londoni közegben, másrészt a hazatérő férfi egy addig ismeretlen oldalával is kénytelen megismerkedni. Ráadásul a konzervatív Reagan- és Thatcher-korszakban járunk, szóval a gazdagoké a világ, ők valahogy mégsem lubickolnak önfeledten ebben a látszatra sokat adó közegben. A lassan gomolygó lélektani-társadalmi drámával párhuzamosan pedig a háttérben is ott bujkál valami megfoghatatlanul fenyegető.
Nem szükséges komolyabb filmtörténeti előképzettség hogy tudjuk, családdal ódon vidéki kúriába költözni általában szörnyű ötlet. A fészek előbb csak finoman, később egyre határozottabban kacérkodik a rémisztgetős háztáji thriller műfajával, sőt, a vonatkozó természetfeletti horrorrall is határozottan flörtölni kezd. Az operatőr Erdély Mátyás gyönyörű aranybarna színekben fürdeti a belső tereket és arcokat, pont annyi fenyegető árnyékot hagyva a szobák és folyosók sarkaiban, hogy azokból bármikor előugorhasson egy rettentő kísértet. Az Arcade Fire tagjaként ismert Richard Reed Parry baljós kísérőzenéje szintén erre rímelve lebegteti a szörnyű titok lehetőségét, ami nyilvánvalóan a néző fejében születik csak meg, hisz konkrétan soha semmi nincs kimondva.
Forrás: ADS
Az elvadult kertben közben szögelik az istállót, érkezik egy fekete ló és egyre rejtélyesebb dolgok történnek. Jude Law félmosolyából nehéz kiolvasni, hogy mániákus őrült vagy csak simán halvérű. Carrie Coon pedig egyszerre tűnhet elveszettnek és nagyon is határozottnak, így őt sem lehet megfejteni. Minden úgy működik tehát, ahogyan minimum Hitchcock óta a filmes tankönyvek is tanítják: az író-rendező az elvárásainkat manipulálva építi a rejtélyt, a feszültséget pedig a kivárással zsonglőrködve táplálja. Míg azonban a suspense nagymesterei azt is tudják, mely pontokon kell az egyértelmű kulcsokat átnyújtani, A fészek túlságosan hosszan űzi a titkolózós-sejtetős játékot, amivel törvényszerűen önmaga alatt vágja a fát.
Durkin mindig csak annyit és csak úgy fed fel, hogy tovább táplálja a bizonytalanságot. Ezzel azonban fokozatosan olyan zsákutcába szorítja magát, ahonnan nem igazán lehet jól kijönni. Az egyre kíváncsibbá tett néző ugyanis egyre ütősebb befejezésre számít, valami olyan meghökkentő megoldásra, ami igazolná a hosszas éheztetését. A fészek lassú építkezése és több lehetséges iránya sokáig húzható, de amikor az író-rendező kénytelen fellebbenteni a függönyt, a csalódás borítékolható. Durkin remek sejtető, de nagyon rossz befejező, hisz nemcsak összecsapja, de kifejezetten unalmas klisékre futtatja a filmet, visszamenőleg is csúnyán rombolva az élményt. De Erdély Mátyás gyönyörű fényei azért még napokig velünk maradnak.
Erdély Mátyással részletesen is beszélgettünk a film készítéséről, a videóinterjú itt nézhető vissza. A fészek május 20-tól látható a mozikban, hazai forgalmazója az ADS.
