Upor László rektor, Novák Eszter rektorhelyettes és Németh Gábor rektori tanácsadó mellett Balázs Gábor, a Film és Média Intézet vezetője, és Bagossy László, a Színházművészeti Intézet vezetője is lemondott. A harmadik intézeti vezető, Gáspár Máté már korábban benyújtotta a lemondását. A múlt héten két egyetemi oktató és alkotó, Zsámbéki Gábor is Székely Gábor is felállt. A nemrég megválasztott szenátus tagjai is egyenként lemondanak a mandátumukról mert „a további munkát csak úgy tudják elképzelni, ha a szenátus visszakapja a legalább az állami egyetemek szenátusait megillető jogköröket.”

A hétfő délutáni sajtótájékoztatón bejelentett döntést állva tapsolták meg a teremben ülő oktatók és hallgatók.

“A mai nap nemcsak azért különleges, mert lezárunk egy igen küzdelmes és váratlan helyzetek sorát előidéző folyamatot, hanem azért is, mert az intézmény sokat látott történetében új korszak kezdődik, hiszen magánegyetemmé válik. Úgy gondoltuk, hogy ezt a napot egy rendezvénysorozattal tesszük emlékezetessé. Sokmindent tettünk annak érdekében, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot arról, mi történt az egyetem körül az utóbbi időben, hogy mivel szembesültünk, igyekeztünk maximálisan transzparens módon eljárni. Sajtótájékoztatót eddig nem tartottunk, most erre is sor kerül. Ilyen felállásban ez az utolsó sajtótájékoztatónk” - idézte fel Gáspár Máté nyitóbeszédét a 444.hu.

Upor László így indokolta a vezetőség döntését: „A vezetőség szomorúan határozott lépésre kényszerült. Tekintettel arra, hogy minden értelmes és alapvető jogkörétől megfosztották, tekintettel arra, hogy vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná fenn az önálló vezetés látszatát, tekintettel arra, hogy az egyetem életét a feje fölött szabályozzák – minderre tekintettel kénytelen a vezetői pozíciókról lemondani”.

„Miután nem lehetséges együttműködni olyan fenntartói testülettel, amelyet valódi tárgyalások nélkül neveztek ki fölé, olyan testülettel, amely az egyetem hagyományainak és jelenének, hallgatóinak, oktatóinak, oktatási színvonalának szisztematikus becsmérlésével kísérte belépőjét, olyan testülettel, amely előre és bármiféle egyeztetés nélkül aláírta az egyetem autonómiáját súlyosan sértő alapdokumentumokat, nem maradt választás.” - tette hozzá.


Az egyetem szeptember 1-jétől alapítványi tulajdonba kerül, a sajtótájékoztatón elmondottak szerint a vezetők alkotmányos panaszt is benyújtanak, az egyetem autonómiájának megsértése miatt. 

Hétfő este 19:00-kor Második figyelmeztetés címen tiltakozó utcabált tartanak az egyetem Vas utcai épülete előtt. 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem múlt pénteken adott ki egy közleményt arról, hogy az SZFE szenátusa elfogadhatatlannak tartja a Vidnyánszky Attila által már aláírt új egyetemi alapdokumentumokat, amelyek - a korábbi ígéretekkel ellentétben - a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják.

A közlemény így szól:

Az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

A Vidnyánszky Attila vezette Kuratórium egyáltalán nem vette figyelembe az Egyetem vezetése által kidolgozott és elfogadott, a fenntartó minisztérium kérésére már két héttel korábban elküldött alapdokumentumokat, és - a rövid határidőre hivatkozva - nem fogadta el az Egyetem meghívását az augusztus 28-i egyeztető szenátusi ülésre. A minisztérium által augusztus 27-ére szervezett találkozón az egyetem modellváltásért felelős vezetője, a kancellár jelent meg. Ő kapta kézhez a már augusztus 24-én aláírt alapdokumentumokat, annak ellenére, hogy az SZFE vezetőségét a minisztérium minden korábbi találkozón úgy tájékoztatta, hogy ezek a dokumentumok tárgyalás és egyeztetés útján válnak majd szeptember elsejétől véglegessé. Ezért a szenátus a mai napon levelet küldött a kuratóriumnak, melyben kinyilvánítja, hogy továbbra is ragaszkodik az egyetemi autonómia írásos garanciáihoz.

Forrás: SZFE, 444.hu, HVG.hu