„A Budapesti tavasz abból az igényből indult ki, hogy a tízéves évfordulóra kell egy film. Karinthy regényét Thurzóval dolgoztuk át. Ez volt az első film, ahol a szovjet katonák megjelennek, mégpedig nem mint mennyből az angyal, hanem borotválatlanul, piszkosan, az életüket féltve. Éppen ezeket a részeket vágták ki. Az utólag leforgatott pótjelenetek ma is kiugranak: sakkoznak a pincében és valaki az mondja: "Hallottam, hogy Debrecenben megalakult a független kormány." Személyes élmények is fűződnek a filmhez, mindezt én ugyanígy átéltem” – nyilatkozta Máriássy Félix 1969-ben Szekfű Andrásnak és Förgeteg Balázsnak. Bár a film lényegében megrendelésre készült, több szempontból is újítónak és meghökkentőnek számított, olyan alkotásnak, amely a korszak korlátai között itt-ott azért igyekezett szembemenni a kurzus határozott kultúrpolitikai elképzeléseivel.
Az alapot Karinthy Ferenc 1953-as, azonos című regénye szolgáltatta. „Apám egész életműve a túlélésről szól. Arról, hogy trükkel, csellel, ravaszsággal, de túl lehet élni, túl kell élni még a szörnyűségeket is” – írta a regény fülszövegében az író fia, Karinthy Márton. És valóban, a cselekmény fontos mozgatórugója az a vagányság, időnként esztelen merészség (vagy hallatlan bátorság?), amellyel a Budapesti tavasz hősei, a két katonaszökevény, Zoltán (Gábor Miklós) és Gozsó (Molnár Tibor) minden egyes plusz napért megküzdenek. Hamis papírokkal átcsusszannak a főváros körül bezáruló ostromgyűrűn, és beveszik magukat abba a polgári lakásba, ahol Zoltán ismerősei, Turnovszkyék (Rajnay Gábor és Mezey Mária) húzták meg magukat, akik nem mellesleg egy erdélyi zsidó lányt (Jutka – Gordon Zsuzsa) bújtatnak.
A partizánokkal kapcsolatot kereső Gozsó figurájával éles kontrasztban áll a csendes túlélésre játszó Zoltáné, akit passzivitásából csak Jutka elhurcolása és kivégzése ráz fel. A film egyik kulcsjelenete a ködös Duna-part, a lassan hömpölygő víz fölé meredő arcok, majd a lövések hangja. Máriássy sejtet, de nem láttat, Illés György a kavargó Dunát pásztázó képei azonban erejükből ezzel semmit sem veszítettek. Sőt. Ebben a történetben azonban nincs hepiend, Zoltán ugyanis hiába rohan lélekszakadva a rakpartra, a lányt már nem tudja megmenteni. Ott és akkor nincsenek szavak, csak képek egy közönyös nyilasról, aki egymás után hajítja vízbe a haszontalannak ítélt, lyukas cipőket.
A Budapesti tavasz DVD-bemutatóján Varga Balázs filmtörténész emlékeztetett rá, hogy az 1945 utáni nyílt közbeszéd részeként Radványi Géza Valahol Európában (1947) című filmje is érintette a holokauszt témáját, de a Budapesti tavasz volt az első, amely meg is mutatta azt. De másban is újszerű volt a film; Máriássy Félix a forgatásról, majd a film recepciójáról a következőket mesélte:
„1954-ben csináltuk a Budapesti tavaszt. Ekörül is rengeteg vita volt, a forgatás közben majdnem leállították, amikor kiderült, hogy itt nem egy "hős-film" készül. A tízéves évfordulóra készült, a végét már le sem tudtuk forgatni az időjárás miatt. A bemutatón hivatalosan nem volt sikere. Akkor lett siker, amikor az acapulcói fesztiválon bemutatták. Nagy nyugati sajtója volt. Ugyanígy történt az Egy pikoló világosnál. Nem a magyar állam küldte ki Karlovy Varyba, hanem a cseh Filmművészeti Szövetség kívánta meg. Ugyanez történt a Csempészekkel. Rengeteg nyugati fesztiválra meghívták. Az Álmatlan évek is az első magyar film volt, amit beválasztottak a Velencei Fesztiválon vetítendő tizenkettőbe. Általában minden filmünk utólag igazolódott.”
