Függőség, hatalom, vagyon, hírnév. Nincstelenség, tehetség, vágy, karrier. Az Egyesült Államoknak és Mexikónak szüksége van egymásra – lehet persze ilyen egyszerűen is nézni ezt a filmet, de ennél sokkal több van benne. A Tár és a Jókislány után újabb hatalmi helyzetben lévő nő játszadozik kiszolgáltatott partnerével, így aki a Dreams-től Franco előző filmjéhez, az Emlékeinkhez hasonlóan szentimentális utazást vár, az ki kell, hogy ábránduljon: hősnője ridegebb és kizökkenthetetlenebb talán még Tárnál is. Viszont sugárzik belőle a mélységes magány, ezzel ejti rabul a képzeletünket.
Franco legutóbbi két filmjével eltávolodik a dühös társadalmi szatírák világától, bár ezúttal a szerelmi történetbe baljós társadalomkritikát sző. Az Emlékeink egy egyedülálló anyát, szociális munkást hozott össze egy volt iskolatársával, egy olyan férfival, aki a demencia miatt már egyáltalán nem képes az önálló életre. Létezhet-e izgalmasabb és egyben bonyolultabb kapcsolat, mint ahol a másik egyáltalán nem emlékszik az előző randira, vagy ami azt illeti: ránk? A rendező ennek az alapötletnek a legtöbb ziccerét kihagyta, rá jellemzően rejtélyes és tragikus irányt választott filmjének. Itt mutatta meg igazán, milyen erőteljesen képes érzékeltetni konfliktusokat és múltbéli traumákat úgy, hogy a szereplői valójában nagyon keveset árulnak el magukról.
A Berlinalén debütáló idei filmjében egy sokkal látványosabb szerelmi történetet tár elénk, méghozzá úgy, hogy kedvenc témájával, a társadalom polarizáltságával köti össze. Korábbi filmjeihez hasonlóan most sem retten meg attól, hogy didaktikusan, pofonegyszerű fordulatokon és kényszerpályán mozgó karaktereken keresztül vázolja elképzeléseit a társadalmi igazságtalansággal összefüggésben. Szemben az Új világrend tablószerű formájával ezúttal szinte karakterdrámában gondolkozik, viszonylag mélyen megismerjük a két központi figurát: egy Mexikóvárosban élő, alacsony sorból származó, de képzett balett-táncos fiút és szerelmét, egy amerikai milliárdos lányát, aki Mexikóban igazgat egy balettalapítványt, így a fiú a protezsáltja.
Dreams / Fotó: Berlinale
A film első képén egy kamion áll a texasi határ közelében, a semmi közepén. A bent fuldokolva dörömbölő illegális bevándorlók lassan elcsendesednek, egy idő után kimerülten, csendben bíznak csak a szabadulásban. A hanekei túszdráma elmarad – azaz csak később következik –, a menekülteket útjukra engedik, és mi rögtön a fiatal és gyönyörű Fernando (Isaac Hernández) nyomába szegődünk, aki egész éjjel gyalogol a pusztában, majd egy autópálya szélén köt ki, és egy fuvarral rövidesen eljut San Franciscóba.
Valószínűleg nem először csinálja végig ezt a meglehetősen extrém tortúrát, úticéljához, egy visszafogott luxusingatlanhoz érkezve azonnal rátalál a bejárati ajtó eldugott kulcsára, és birtokba veszi a lakást. Órákkal később, az éj leple alatt érkezik meg a ház hófehér selyembe öltözött asszonya (Chastain), és bár megrendül, szinte alig lepődik meg, amikor rátalál az ágyában édesen, meztelenül alvó fiúra.
Franco hősei gyakran indulnak a társadalom csúcsáról, hogy aztán valamilyen furcsa csavar, vagy az események különös láncolata folytán szemvillanás alatt üres légtérben találják magukat, kisemmizve, céltalanul. A Sundown hőse a családi luxusnyaralást és egész kiváltságos életét cseréli le egy koszos kis mexikói strandra, ahol láthatóan egyetlen programot tervez be hátralévő napjaira: naphosszat sörözni és néha kicsit enyelegni a helyi bár környékén felszedett új barátnőjével. A Chronic hospice-ápoló hőse szintén dúsgazdag pácienseket ápol, de morálisan dilemmás húzásai miatt hamar a szakmai ranglétra aljára csúszik és egyre kevésbé tehetős betegeket kísér el a túlvilág kapujához. Franco hősei magasról indulnak és látványosan mélyre kerülnek, de ez szinte egyáltalán nem foglalkoztatja őket.
A Dreams hősnőjéről, Jenniferről ez nem mondható el. A milliárdos mecénás ugyan maga is megtapasztalja a mélyrepülést a kisemmizettek valósága felé, amikor egyszer csak azon kapja magát, hogy mexikóvárosi villájának a túsza lett, rémlátomásszerű helyzetbe kerülve a terasza hátsó sarkában kell ürítenie, egy vizespalackból mosakodnia, és minden értelemben kiszolgáltatnia magát. Ám Jennifer nem ekkor kezd el először úgy viselkedni, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, mint egy kalitkába zárt énekesmadár. Minden erejével az ellen küzd, hogy ne kelljen feladnia kiváltságos életét, de a pillanatnyi földcsuszamlás elkerülhetetlen.
Dreams / Fotó: Berlinale
Ahogyan az anya-fiú kapcsolatra emlékeztető és BDSM játékokat sem nélkülöző viszonyról kiderül, a jól begyakorolt menekülés-bujkálás-egymásra találás dinamika jellemzi, Jennifert és Fernandót azonban minden játszmázás és hatalmi harc mellett is érezhetően mély érzések kötik össze. „Örülök, hogy migránsoknak segítesz, de” – kezd bele Jennifer apja, hogy a lányával beszéljen, amikor fény kezd derülni arra, kivel folytat szerelmi kapcsolatot. A film csalafinta játékot játszik nézőjével: kezdetben elhiteti velünk, hogy az asszimetrikus kapcsolatban valódi, mély érzelmek bontakoznak ki, hogy a kiváltságos, luxuséletet élő, az önmegvalósító projektjeinek élő, hűvös luxust élvező nő a valódi boldogságot kergeti fiatal partnere oldalán.
Apróságokon keresztül mégis hamar megérezzük, a nagylelkű mecénás mögött igazából egy ignoráns, nárcisztikus alkat rejtőzik. Jennifer kedves az alkalmazottaival, de ahhoz már nem veszi a fáradtságot, hogy egyetlen szót is megtanuljon spanyolul, bár a fél életét Mexikóban éli. Bátran repked San Francisco és Mexikóváros között, mindkét városban saját felszerelt luxuslakása van, tele műtárgyakkal, de Mexikóban testőr kíséri. Apjával (Marshall Bell) és testvérével (Rupert Friend) közösen igazgatják a családi cégbirodalmat, és különösen szeretnek pártfogoltjaik körében megjelenni, hogy a maguk elegáns modorában, arcpirító önimádattal mondjanak beszédeket egymás nagyságáról.
Fernando talán szívesen kilépne Jennifer bűvköréből, de nem tud. Számára az érvényesülés egyetlen módja a nővel való érintkezés, mely persze ez csak látszólag csillapítja a kiszolgáltatottságát. Elutazhat a nővel kikapcsolódni, de amikor a szállodában felbukkan Jennifer apjának üzlettársa, azonnal csomagolniuk kell. Lakhat a nő házában, de nem mutatkozhatnak vele. Jennifer számára a közös élet kizárólag a fiú hazájában elképzelhető, de muszáj ott is a legapróbb részletig kontroll alatt tartania a közös életüket. Gondoskodó anyaként viszi ágyba a reggelit, de a párkapcsolatukat terhelő óriási nyomás árnyékában folytatott vad szexuális egymásratalásaik során egyáltalán nem gyengéd és finomkodó. A film mindezt hidegen, szinte szenvtelenül ábrázolja, nem hagy kétséget afelől, ki a párkapcsolati összecsapások egyetlen lehetséges nyertese.
Franco jól érti a rejtélyes, átlagostól eltérő emberi működések, kapcsolatok dinamikáját, és persze szereti hőseit önmaguk által kijelölt, extrém viszonyok között ábrázolni. Közös valóságunk az őrület – legutóbbi filmjeiben ezt a tételt épp a szerelmi kapcsolatok különös változatain keresztül mutatja meg, miközben a közhelyeket stílussá, a mexikói határ vidékét pedig szimbolikus térré növeszti.
