BOSZORKÁNYHÁZ (r.: Nyíri Kovács István)

Egy rózsadombi villában öt boszorkány él együtt, akik bebocsátást engednek mindennapjaikba egy filmstábnak. Az áldokumentumfilm megörökíti, hogyan hat a modern fővárosi élet és a titokzatos kommuna évszázados hagyományaira és felfedezik, milyen értékes lehet a halandóság a halhatatlanok számára. A Hétköznapi vámpírok koncepciójára emlékeztető vígjátékban Bakos Éva, Fazakas Júlia, Kuna Kata, Mészáros Piroska és Nagypál Gábor láthatók, az elérhető információk szerint tavasszal.

Bemutató: március 8. / Forgalmazó: Romis Film

 

GARÁZSMENET (r.: Lőrincz Nándor és Nagy Bálint)

A Filmalap elsőfilmes Inkubátor programjában megvalósuló párkapcsolati dráma az áldozathibáztatás témáját járja körül. A film egy házaspárról szól (Hámori Gabriella és Bodolai Balázs), amelynek női tagját szexuális bántalmazás éri – a történtek felderítését viszont a férj szemszögéből fogjuk látni. "Személyes kötődésünk van a témához, ezért is szeretnénk róla beszélni: egy közös lányismerősünknek kellett átesnie hasonló megpróbáltatásokon. Történetében számunkra mégsem maga az erőszak volt a legérdekesebb, hanem az, ahogyan erre közvetlen környezete és az igazságszolgáltatás reagált" – mondták el a rendezők.

Bemutató: az év második fele / fotó: Bartha Máté

EGY FIÚ (r.: Bakony Alexa)

A dokumentumfilm főszereplője a 18 éves Tóbiás, aki női testbe született, de férfiként azonosul. Szabolcs megyében él a családjával egy kis faluban. Tóbiás édesanyja és családja mindent megtesz, hogy támogassák őt. A film a szülő-gyerek kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. A filmterv 2016-ban nyerte el a Filmalap Inkubátor Programjának támogatását, és már most nagy érdeklődés övezi nemzetközi szinten, több rangos dokumentumfilm fesztivál szakmai programjába is meghívást kapott. 

Bemutató: Az év második fele

 

ÍGY VAGY TÖKÉLETES (r.: Varsics Péter)

Egy ezoterikus sikerkönyszerző és egy magát tehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos gabalyodik egymásba ebben a hazugságokkal és önbecsapásokkal teli romantikus dramedyben. A leírás alapján ott van benne az esély egy nagy közönségsikerre. Varsics Péter reklámfilmesként tevékenykedett, szóval ismeri a közeget, és ez a recept egyszer már bejött valakinek: a szintén a reklámok felől érkező Herendi Gábornak a Valami Ameriká-val. Nagyon örülünk, hogy Fekete Ernő végre kapott egy főszerepet, és a vajdasági Béres Mártára is nagyon kíváncsiak vagyunk.

Bemutató: ősz / fotó: Sághy Tímea

 

MESÉK A ZÁRKÁBÓL (r.: Visky Ábel)

A mesék játsszák a főszerepet a filmben, amely a második Inkubátor Programban nyert támogatást - a börtönbüntetésüket töltő apák meséket írnak az otthon rájuk váró gyermekeiknek, a történetekből pedig mesefilmek készülnek az apák és a gyerekek főszereplésével. De vajon elég a képzeletbeli találkozás, hogy pozitív hatással legyen ezekre a nehezen működő kapcsolatokra? Visky Ábel alkotása kreatív dokumentumfilm, amely vegyíti a valós és a játékfilmes elemeket.

Bemutató: ősz

 

POST MORTEM (r.: Bergendy Péter)

Hiába szeretnek a magyarok horrort nézni a moziban, eddig csak külföldi produkciókra ülhettek be. Ez meg fog változni az idén: a Post Mortem halottfotósa egy kis faluba látogat az 1. világháborút követően, ahol nem elég, hogy a spanyolnátha szedi az áldozatait, de szellemekkel is meggyűlik a baja. Bergendy Péter már túl van két feszültségtől lüktető történelmi thrilleren (A vizsga, Trezor), most egy látványos és misztikus kísértethorrort ígér, amely a hollywoodi versenytársak ismeretében is ránk hozza a frászt. A főszerepben Klem Viktor lesz látható, mellette Schell Judit, Hámori Gabriella és Anger Zsolt is feltűnik majd a filmben.

Bemutató: késő ősz / fotó:  Szvacsek Attila

 

MÁS LIGA (r.: Nagy Viktor Oszkár)

A futball tömegeket mozgat meg Magyarországon, a Brazilok kivételével mégsem tűnt fel ez a közeg a közelmúlt nagyjátékfilmjeiben. A Más liga munkacímű komédia hátterét a futballszurkolói szubkultúra adja, és egy illegális örökbefogadás történetén keresztül mesél erről az ellentmondásos világról, az elfogadásról és a valahová tartozás vágyáról. Az alkotók egy szórakoztató, széles közönséghez szóló és érzékeny filmet ígérnek, amelynek a két főszereplőjét Ötvös András és Gombó Viola Lotti formálja meg.

Bemutató: ősz / fotó: Bartha Máté

 

TOXIKOMA (r.: Herendi Gábor)

Az elmúlt évtized legnézettebb magyar mozifilmjének (Kincsem) rendezője ezúttal Szabó Győző önéletrajzi bestsellerét viszi vászonra. A drogfüggősége miatt önkéntesen terápiára vonuló színészt Molnár Áron alakítja, az őt mindenáron kigyógyítani próbáló Dr. Csernus Imrét pedig Bányai Kelemen Barna játssza. A terápia mindkét fél részéről sok küzdelmmel jár, a két erős temperamentumú jellem összecsapása pedig izgalmas történet, amiből Herendi Gábor keze alatt akár még egy Életrevalók-szerű sikerfilm is kikerekedhet.

Bemutató: október 22. / Forgalmazó: Vertigo Média / fotó: Gordon Eszter

 

PILÁTUS (r.: Dombrovszky Linda)

Az idős vidéki asszony, Anna (Hámori Ildikó) megözvegyül. Lánya, a városban orvosként dolgozó Iza (Györgyi Anna) úgy gondolja, úgy lesz a legjobb, ha magához veszi az édesanyját. A saját közegéből kiszakított Anna és a nagyvárosi életet élő Iza kapcsolata azonban nem akar működni. Szabó Magda regényének filmváltozatát tavaly nagy sikerrel mutatták be a milánói filmfesztiválon, ahol négy díjjal is jutalmazták. A filmdráma jelenleg is fesztivál körútját járja, itthoni tévépremierje ősszel várható.

Bemutató: ősz

 

MAGDOLNA (r.: Buvári Tamás)

A közösségi támogatással készült játékfilm a Balaton-felvidéken játszódik, és valós eseményeket dolgoz fel. Története Bódi Mária Magdolna munkáslány, vértanú két napjára fókuszál, egy 1933-as szeptemberi napra, és az 1945. március 23-i napra, amikor Magdolnát 23 éves korában meggyilkolják. A gyerekkori Magdolnát Buvári Villő, míg a felnőtt lányt Nagy Katica alakítja.

Bemutató: ősz

 

KÜLÖN FALKA (r.: Kis Hajni)

A fiatal rendező két, díjakkal elhalmozott kisfilmmel (Last Call, Szép alak) már elkápráztatott minket, első, részben személyes élményein alapuló egész estés alkotása egy nehezen induló apa-lánya kapcsolat történetét meséli el. A börtönviselt Tibor kidobóként dolgozik, és már hét éve nem látta a lányát. Az öntörvényű, tizenkét éves Nikit képtelenek a nagyszülei kordában tartani. Lány egy nap úgy dönt, hogy felkeresi az apját. Mélységesen felkavaró, ugyanakkor reményt adó drámát várunk, amiben két konok, bizalmatlan ember nagy nehezen, de nyit a másik felé.

Bemutató: év vége / fotó: Nyoszoli Ákos

 

A FELESÉGEM TÖRTÉNETE (r.: Enyedi Ildikó)

2020 talán legjobban várt filmje Enyedi Ildikó nemzetközi koprodukcióban készült új alkotása, amely Füst Milán 1942-es irodalmi Nobel-díjra felterjesztett regényének adaptációja. A Testről és lélekről világsikerének köszönhetően olyan sztárokat nyert meg a főbb szerepekre, mint a francia Léa Seydoux, Louis Garrel és a holland származású Gijs Nabert, de feltűnik benne Hajduk Károly is. A holland Störr hajóskapitány féltékenységi drámája a bájos és frivol francia nővel egy gyönyörű és gyötrelmes kapcsolat magasságait és mélységeit mutatja be. A film Németországban, Máltán és Budapesten forgott, operatőre Rév Marcell volt.

Bemutató: év vége / werkfotó: Csata Hanna

Az összeállítás első részét itt találod meg.

Melyik idei magyar filmet várod a legjobban?
A feleségem története
A feltaláló
A horror filozófiája
A legjobb dolgokon bőgni kell
Boszorkányház
Egy fiú
Game Over Club
Garázsmenet
Hab
Hét kis véletlen
Külön falka
Mesék a zárkából
Más liga
Pesti balhé
Pilátus
Post Mortem
Spirál
Toxikoma
Zárójelentés
Éden
Így vagy tökéletes
Űrpiknik