Szokatlan konferálással indult a Szegény párák vetítése a Cinefest teltházas Pressburger termében. Az idei Velencei filmfesztivál nyertes filmje az olasz városból egyenesen Miskolcra utazott, ahol a világon másodszor játszották közönség előtt, így a körülmények is az A-kategóriás fesztivál premierhangulatát idézték és nem csak a karzatról is lógó embertömeg miatt: a nézők nem vehették elő telefonjaikat, a szabályok betartására biztonsági őrök ügyeltek, akik egyetlen felvillanó mobiltelefon-fényre megállították volna a vetítést. A vásznon először a görög rendező üdvözölte a fesztivál nézőit, köszönetet mondott a stáb magyar tagjainak (akik szép számmal szerepeltek a stáblistán), és jó szívvel emlékezett vissza a magyarországi forgatásra. A két óra húsz perces őrület csak mindezek után indult.
Egy fiatal, arisztokrata nő áll némán az éjjeli London kékes fényeiben, majd beleveti magát a Temzébe. Ki ő, mik a problémái és miért döntött így? A vibráló és bizarr történet során már-már úgy tűnik, nem tudjuk meg, talán nem is fontos, elsodor minket a kavargó mese hurrikánja, amikor a nézőket és a szereplőket is villámcsapásként éri az igazság.
.jpg)
Amit A homárral és A kedvenccel Lanthimosz elkezdett, a Szegény párákkal folytatja. Sőt, mintha, ami az előző kettőben még csak forrt volna, most lávaként tör ki és árasztja el a vásznat, majd vizuális áradatként hömpölyög át a teljes történeten. A homárban megjelenő abszurd szituáció és A kedvenc groteszk viktoriánus karakterei találkoznak ebben a filmben. A Szegény párák bizarr humora azonban nem csak a rendezőből fakad. Alasdair Gray skót író 1992-es könyvéből az a Tony McNamara írta meg a forgatókönyvet, akinek az HBO Max-on jelenleg is elérhető Emmy-díjas sorozatot, a nem kevésbé abszurd Nagy Katalin - A kezdetek című sorozatot is köszönhetjük.
A steampunk film az Emma Stone által bámulatosan megformált Bella Baxter felnövéstörténetét kíséri végig, egy apró csavarral. Belle ugyanis látszólag nem kislány, sőt gyönyörű nő, mégis úgy viselkedik, mintha egy-két éves lenne: szókincse csupán néhány kifejezésből, két-három szavas tőmondatokból áll, totyogva közlekedik és szinte egyáltalán nincs finommotorikája. Ha nem ízlik neki az étel, kiköpi, ha tetszik neki valami, ugrálva, tapsikolva kacag.
Bellát archetipikus férfiak kísérik végig a felnövése néha vadregényes útján, amely az ő esetében csupán néhány év alatt megy végbe. A zseniális elméjű tudós, Dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) menti ki a Temzébe ugrott nőt, aki már közelít a halálhoz, ám akad benne egy kis élet, és nem csak a magzat formájában, akit a méhében hord. A bizarr kinézetű tudós – aki, miközben Frankenstein-szerű, tudós apja áldozata is –, a nő fejébe saját gyermeke agyát ülteti be, hogy a Pygmalion Professzor Higginseként figyelhesse meg az általa teremtett bájos és gyönyörű lény szellemi fejlődését. A mindennapjaikat azonban szeretetben töltik, látszólag apa-lánya kapcsolat az övék, még ha a Stockholm-szindróma esete fel is merül, hiszen Baxter a kísérlet sikeressége miatt a házba és a hozzátartozó kertbe zárva tartja a lányt, aki őt “God”-nak (a magyar fordításban árnyaltabban “Úr”-nak) nevezi. Valószínüleg a Bella név sem véletlen, hiszen a Disney Szépség és szörnyeteg adaptációjában is hasonlóan hívják a szörnyeteg által fogvatartott lányt (Belle).
A kislány-nő minden férfit (és néha nőt) elvarázsol, még a visszahúzódó professzorsegédet, Max McCandless-t (Ramy Youssef) is, aki Baxter mellé szegődik. Kézenfekvő megoldásnak látszik hát, ha ő veszi feleségül a lányt, aki így talán élete végéig folytathatja aranykalitkába zárt életét. A tudós azonban elkésett a döntéssel, a lány elméje elkezd nyílni, felfedezi szexualitását, ráadásul megismerkedik a dörzsölt és züllött aranyifjúval, Duncan Wedderburn (Mark Ruffalo) ügyvéddel, aki az egész kinti világot ígéri neki.
Lanthimosz stációkban mutatja meg Bella fejődését, szokásához híven fejezetekre – most éppen városokra – bontva a történetet. A londoni kezdetek után a túlfűtött Wedderburn-nal Lisszabonba utazik, ahol kiélvezi a frissen megtapasztalt szabadságot és az ügyvéd által kínált bujaság minden árnyalatát, Alexandriában megismerkedik a való étetettel, a nyomorral és a szegénységgel, majd Párizsban lerázza magáról az időközben menthetetlenül szerelmessé vált Wedderburn-t, és kurtizánként tartja fenn magát, ám ez – akár Bunuel A nap szépének hősére utalva – nem taszítja kiszolgáltatott helyzetbe, sőt megfogalmazza, hogy élvezetet lel benne, és egy idő után ő irányítja az aktusokat. Lezárásképp visszatér Londonba, de a happy end előtt még megismerjük Bella múltját és még egy férfit, aki előző életében birtokolni akarta őt.
Mert Bella hatalmas kerek szemeivel, szinte földig érő hajával és a Holly Waddington jelmeztervező által megalkotott, szinte groteszk módon hatalmas buggyos ujjú ruhácskáival igazi, élő baba, akivel minden férfi játszani akar. Felnövéstörténete pedig nemcsak személyes történet, de emancipáció is, ahogy a teljes elzártság után megismeri a szabad szexualitást, beutazza a világot, önfenntartó lesz, majd ugyan feleségül megy a vőlegényéhez, de orvos is válik belőle.
Kétségtelen azonban, hogy a Szegény párák elsöprő ereje a látványban rejlik. Shona Heath és James Price látványtervező a magyar szakembereket felvonultató csapattal lélegzetelállító szecessziós részletekkel tarkított viktoriánus környezetet alkotott meg, amelybe olyan humoros elemeket is becsempésztek, mint a fallosz alakú díszes ablakok, a kacsafejű és kutyatestű háziállatok, a századfordulós mesekönyvbe illő díszletek, az Elveszett gyerekek városára emlékeztető hangulat, és Bella műtétének környezete, melynek kellékeit Fritz Lang Metropolisának egyik jelenetéből kölcsönözte – abból, ahol Maria életre kel.
Robby Ryan operatőr (és a second unit operatőre, Réder György) nemcsak a film szürrealitását fokozta furcsa és hirtelen kameramozgatással, vagy egészen szűkös halszem optika képkivágattal, de a fényeléssel is játszott: Baxter londoni villájában a kezdetekben még fekete-fehér a látvány, a hirtelen szabadság Lisszabonban rikító technicolor színekkel és lila égbolttal köszönti Bellát, aki utazása alatt minden országban, helyzetben más színvilágban találja magát.
Jorgosz Lanthimosz retrofuturista forgószele minden tekintetben sok: egyszerre bájos és bizarr, hiába tarkítják horror-elemek, mégsem jut eszünkbe félni, a valóságtól elrugaszkodott szabályokat hoz létre és olyan vizuális orgiát nyújt, hogy megfeledkezünk a dramaturgiai sablonokról és alig vesszük észre, hogy két óra tizenöt perce ülünk a székhez szegezve.
A filmet a miskolci CineFesten láttuk.
A Szegény párák itthon 2024. január 25-én kerül mozikba a Fórum Hungary forgalmazásában.
