Szajki Péter korábbi munkáiban is főként férfiak és nők kapcsolatával, szexuális vonzásokkal és taszításokkal foglalkozott: a 2008-as Intim fejlövés négy férfi egy-egy szexuális kalandját mutatja be, a 2012-es Nejem, nőm, csajom pedig az előző ikerdarabjaként, nagyobb költségvetéssel, több humorral és kicsit kevesebb szexszel nyújt betekintést négy nő párkapcsolati válságába. Annak idején mindkét film, de főleg a gerillajellegű Intim fejlövés, nagyon megosztotta a kritikusokat és a közönséget – bár az utóbbit a 40. Magyar Filmszemlén díjjal jutalmazták, az újságírók egyszerre dicsérték és kritizálták az olcsóságot és az őszinteséget, amivel az emberi kapcsolatokról mesélt.

A Most van most esetében sem a témaválasztással van a probléma: a szabadság és boldogság keresése, a hibákkal való szembenézés, az újra, az ismeretlenre vágyódás nem csak a romantikus vígjátékok, hanem az összes szórakoztató műfaj kiapaszthatatlan forrása. De ahhoz, hogy egy történet átélhető, a szereplők pedig szimpatikusak, vagy legalábbis érdekesek legyenek, élethű párbeszédekre és szituációkra van szükség, Szajki Péter és Szajki-Vörös Adél közös forgatókönyvében viszont csak elvétve akad olyan pillanat, amin őszintén lehet nevetni, vagy tényleg összefacsarodik tőle a szív.

Tompos Kátya és Mohai Tamás / Forrás: Romis Mozi

A minőségi magyar romkom továbbra is hiánycikknek számít, de persze akad pozitív példa: a Szex és New York-on felnövő generációnak a Csak szex és más semmi volt az egyik első átütő filmélménye, jó stílusban mesélt a monogámiáról Orosz Dénes Poligamy-ja, tavaly ősszel pedig Nagypál Orsi nagyfilmes bemutatkozása, a nyitott kapcsolatokat kiveséző Nyitva is üdítően nyúlt a témához. Azt senki se tagadja, hogy nehéz műfajról van szó, nagyon könnyen átcsaphat gagyiba, erőltetett fordulatokkal és kínos szexualitással – erre egészen friss példa is akad, február óta (amúgy átütő sikerrel) vetítik a mozik Dobó Kata Kölcsönlakását.

A szökött menyasszony Szilvi (Tompos Kátya), aki felfokozott érzelmi állapotában beszáll Petya (Mohai Tamás), a szórakozott, laza srác taxijába. A hirtelen jött szabadságtól megrészegülve először egy kocsmába viteti magát, aztán egyre furcsább helyekre – egy gyártelep tetejére, egy vidéki kecsketanyára, utána meg egy belvárosi melegbárba kéri a fuvart. Útközben persze a páros mindenféle road-movie-s kalamajkába, hangos vitába és kínos helyzetbe keveredik, kezdeti ellentétük pedig hamar vonzalommá alakul, ahogy az a romkomok nagykönyvében meg van írva.

Tompos Kátya és Básti Juli / Forrás: Romis Mozi

Nincs is azzal semmi baj, ha valaki a jól bevált receptet követi (Mohai Tamás is bújtatott már egyszer szökött menyasszonyt a Senki szigetében), a Most van most viszont több sebből vérzik. A karótnyelt, feszült lány és a jogászöltönyt füves cigire cserélő srác is idegesítően kétdimenziós marad a papírízű beszélgetések és a minden részletében elnagyolt színészi játék miatt. Tompos Kátya és Mohai Tamás is bizonyította már korábban, hogy milyen izgalmas és sokoldalú tud lenni, de most a legkisebb gesztusaikat is akkorára felnagyítják, hogy nehéz őket igazán megkedvelni, pláne drukkolni értük másfél órán keresztül.

Szabadságról, szerelemről és yolóról szóló nagyívű monológjaikat (“ez hátralévő életem első perce” vagy “istenem, de jó végre szabadnak lenni”) szigorúan ritkítani kellett volna a könyvből. A kocsiban zajló hosszú-hosszú-hosszú perceken át azért kellene izgulni, hogy a két fiatal fokozatosan megnyíljon egymás előtt és feldolgozza a múltat, de csak arra tudunk gondolni, hogy fogjátok már be légyszi és siessetek a következő állomásra. Ez már csak azért sem az ő hibájuk lehet, mert a későbbiekben felsorakozó összes, tehetséges színész, néhány kivételtől eltekintve ugyanennyire felcsavart frekvencián játssza a szerepét.

A történet alapjai mellett a film legalább a technikai megoldások terén is tisztességesen szállítja a kötelező romkom-jegyeket: Domokos Balázs (Egy nap) operatőr képein a magyar táj szépen és színesen vibrál (a kocsiban ülve az idegesító szócséplés hallgatása helyett inkább az ablakon bámulnánk ki), a háttérben pedig szakadatlanul szól a trendi rádiópop, ami olyan kedves szövegekkel sugallja az üzenetet, mint a “Szabadon repülök ma a széllel” vagy “Hova megy ki, ki hova megy, mire megy ki, ki mire megy” és így tovább.


Tehát a legnagyobb gond tényleg nem a színészekkel vagy formai jegyekkel van, sokkal inkább az nem működik itt, ahogyan a rosszul időzített, humorosnak és zavarbaejtően drámainak szánt pillanatok közt ingázunk. Ennek ékes példája a kecsketanyán zajló találkozás a lány exszerelmével: Szilvi a mostanra már ötgyermekes családapát (Zrinyi Gál Vince) szeretné nagy hirtelen visszahódítani, aki nyakig sárosan, újonnan épült, takaros kis háza közepén értetlenül áll a lány kérése előtt, és súlyos depresszióról, öngyilkossági kísérletekről számol be, amiket a szakítás okozott.

A totálisan abszurd helyzetből emlékezetes jelenet is lehetett volna, ha a humor és a tragédia arányosan van adagolva, de ehelyett egy érzelmi katyvasz az egész, és ez a zavar nagyjából az összes további szembesítésre is igaz. Szerencsére azért akad jó dolog is, amibe ilyenkor bele lehet kapaszkodni: a legemlékezetesebb perceket nem is a taxiban dumáló páros, hanem ezek az elhagyott szerelmek, Zrinyi Gál Vince mellett Kovács Lehel és Lovas Rozi okozzák, akik ebben az eltúlzott világban visszafogott, valódi érzelmeket tudnak előhívni.

Félresikerült próbálkozás volt Szajki Péter részéről elszakadni attól, amihez tényleg ért: nyersen és vagányan beszélni nőkről és férfiakról. Itt van egy rakáson ez a jószándékú téma és csupa remek színész, akik most esélyt sem kaptak a bizonyításra. Elszalasztott lehetőség a Most van most.