Játékfilmet készíteni Michael Jacksonról már önmagában is elvetemülten vakmerő vállalásnak tűnik (mégha anyagilag jó eséllyel meg is térül). Az olyan nyilvánvaló okokon túl, minthogy Elvis és a Beatles mellett a nyugati könnyűzene és szórakoztatóipar legnagyobb hatású megújítójáról, talán a valaha élt legnagyobb sztárról van szó, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nevéhez rendkívül súlyos gyermekzaklatási vádak és botrányok is kapcsolódnak, amik a sztár tragikus halála miatt már valószínűleg sosem tisztázódhatnak. Ebből kifolyólag a róla szóló film egyszerre kell megfeleljen a Jackson-hagyaték képviselőinek és sokmillió rajongónak, miközben nem tehet úgy, mintha az őt ért vádak – melyek az HBO-n megjelent Leaving Neverland című dokumentumfilm megjelenése óta ismét aktívabb részét képzik a közbeszédnek – nem léteznének.
Kép a Michael című filmből
Nem csoda hát, hogy a Michael elkészítése meglehetősen nehéz és küzdelmes folyamat volt – a hírek szerint a hagyaték kezelői, Jackson egykori menedzsere és rokonai egyaránt markánsan beleszóltak az alkotói tevékenységbe, ami miatt az eredetileg 3,5 órás film teljes utolsó harmadát ki kellett vágni, sőt produceri nyomásra a befejezést is újraforgatták. A filmet egyébként az a Graham King hozta tető alá, aki a Freddie Mercury történetét feldolgozó Bohém rapszódia anyagi sikerével újra beindította a hollywoodi zenés életrajzok ipari szintű termelését. Sajnos a Michaelt nem csak a producer személye, de főhőséhez és a valósághoz való kétes viszonyulása is összeköti a Queen-filmmel.
Persze minden életrajzi film a maga narratívája szerint gyúrja át a valós eseményeket: kiemel, zanzásít, átír annak érdekében, hogy saját értelmezését és közlendőjét működő szerkezetbe rendezze – ez önmagában nemhogy nem baj, csak így tűnik releváns döntésnek filmre vinni egy ember élettörténetét. A sok szempontból etalonnak számító A nyughatatlan például elsősorban Johnny Cash és June Carter szerelmének történetén, annak természetéből vezeti le a zenész életművének fontos változásait. De hasonló fókuszáltság és alkotói kíváncsiság figyelhető meg Baz Luhrmann barokkos, opera-szerű Elvis filmjén, melyben a siker mámora és a kizsigerelés viszonya a vizsgálat tárgya, vagy Dexter Fletcher Rocketmanjében, ahol a traumafeldolgozás és a múlttal való szembenézés témájáról Elton John történetén keresztül mesél érzékletesen. Ezzel szemben a Michaelnek nem igazán vannak témái, szinte semmit se próbál megérteni vagy éreztetni abból, amit a pop legnagyobb ikonja emberként és művészként ma jelenthet.
A történet Jackson gyerekkorától a Bad turné kezdetéig veszi át életének főbb történéseit – így elkerülve a 90-es évektől kezdődő zaklatási vádak említését – ám mindezt teljesen személytelen nézőpontból teszi, ami miatt a filmet végig erős felsorolás-jelleg jellemzi. Az események nem rendeződnek dramaturgiai egységbe. Ennek pedig nem valamiféle avantgárd filmes hozzáállás, hanem a mindenkinek megfelelni akarás a legfőbb oka. A méltányosság kedvéért illik megjegyezni, hogy a forgatókönyvet jegyző John Logan (Gladiátor, Skyfall) legalább a film első harmadában képes olcsó, de hatásos eszközökkel erőteljes érzelmi kötődést kialakítani a fiatal Michael felé, aki abuzív és kapzsi apja elől mesekönyvek és különböző állatok társaságában keres menedéket.
Kép a Michael című filmből
Számos történet kering a fiaiból családi zenekart kovácsoló Joe Jackson szadizmusáról és maximalizmusáról, így a gyermekeit fenyítő és kizsigerelő, ám egyúttal belőlük sztárt faragó apa és fia dinamikája hiteles és megrázó. Nem kis részben azért, mert a családfőt alakító Colman Domingo az elnagyolt és kissé egysíkúan megírt figurát is képes élettel megtölteni, rezdüléseiben a zabolátlan düh és az önutálat is intenzíven pulzál, alakítása a film egyik fénypontja. Sajnos ahogy az idő előrehaladtával Joe szerepe egyre jelentéktelenebbé válik, úgy vékonyodik el a film egyetlen igazán átélhető drámai konfliktusa – legyen bármilyen elcsépelt is – az apai terror és az önálló út (és hang) megtalálásának küzdelméről.
Azt azonban nehéz elfogadni, hogy a filmben mindenki más vagy maga a megtestesült jóság – ami különösen visszatetsző annak fényében, hogy a filmbeli szereplők egy része producerként bábáskodott a projekt felett – vagy teljesen személytelen és fölösleges figura. Így például a Jackson 5 többi tagjáról, Michael saját testvéreihez való viszonyáról semmi nem derül ki, sőt a valóságban szintén kimagasló zenei sikereket elérő Janet Jackson nem is létezik ebben az „univerzumban”.
Hasonlóan felszínes a film azt illetően, milyen hatások mentén fejlődött és változott Jackson zenéje. A film során minden pillanatban tudja, mit akar, a briliáns ötletek csak úgy kipattannak a fejéből medencézés vagy tévézés közben, egy pillanatig nem veszélyezteti semmi a sikerét, tulajdonképpen nyílegyenes út vezet a csúcsig. A főszerepben Jaafar Jackson – aki Michael unokaöccse – látványos erőbedobással és alázattal igyekszik a lehető legpontosabban megidézni nagybátyja minden rezdülését. Beszéde, éneklése, táncmozdulatai roppant hitelesek és kísértetiesen hasonlítanak az igazi Michael Jacksonéra (amennyire ez egyáltalán lehetséges), azonban híján van azoknak a visszafogottabb, komolyabb kimunkálást igénylő emberi gesztusoknak, amik alakítását többé tennék a tökéletes utánzásnál.
Kép a Michael című filmből
A film csak akkor tart hosszabb megállót a Wikipédián is elolvasható életrajzi események száraz (és a még élő családtagok által cenzúrázott) felsorolásában, amikor egy-egy legendás koncert vagy videoklip kulisszái mögé ad részletes betekintést. Hosszasan szemlélhetjük például, hogyan áll össze a Beat it vagy a Thriller klipjeinek legendás tánckoreográfiája, illetve a Bohém rapszódia Live Aid koncert-jelenetéhez hasonlóan az énekes számos koncertjéről készült archív felvételeket is szinte snittről snittre rekonstruálja a film. Mindez joggal dobogtatja meg a rajongók szívét, Jackson semmihez sem fogható színpadi jelenlétét hatásosan tükrözik vissza ezek a zenés betétek, ám túlhasználtságuk és dramaturgiai funkciótlanságuk miatt egyre unalmasabbá válnak.
A Michael kudarcának legfőbb oka, hogy alanya végtelenül komplex, zaklatott, morálisan megkérdőjelezhető, mégis elsöprően briliáns személyiség-rétegeinek feltárására és annak megértésére tett kísérlet helyett egy mindenki számára elfogadható, elnagyolt, sótlan és lapos képet fest a sztárról, ami eltakarja a botrányokat és elbújhat mögötte az általa felépített, ma is sokmillió dollárt termelő örökség összes haszonélvezője. Így aztán be kell érnünk a külcsínnel, a profi utánzással és szemfényvesztéssel, ami a nosztalgián kívül semmilyen funkciót nem lát el.
A Michael április 22-től látható a magyar mozikban az UIP-Duna Film forgalmazásában.
