Mozimentők, művészek, moziértők, szakemberek és lelkes, tenni akaró rajongók gyűltek össze az Ernst Múzeum mozitörténeti kiállításán tegnap, hogy megvitassák a pesti filmszínházak helyzetét, jelenét, jövőjét és lehetőségeit. A Báron György filmkritikus vezette kerekasztal-beszélgetés rögtönzött válságstábja mozisirató helyett együttgondolkodásra törekedett.

Az alapkérdés már eleve nem volt egyszerű: megmenthetők-e a hagyományos filmszínházak? Mik a lehetőségeink ma, azután, hogy a régi mozik jó részét bezárták, eladták, vagy más - jobb esetben kulturális - célokra hasznosították. Sokan a terjeszkedő multiplexeket okolják, de a legújabb fejlemények szerint ott sem fenékig tejfel az élet, a soktermesek egy részét ugyanis mostanában veszteségesnek minősítették és árulják.

Éliás András, a hazai mozivédők szószólója többek közt beszámolt arról a Gazdasági Versenyhivatalnak írt levélről, amely nehezményezi a filmek egyenlőtlen elosztását. Véleménye szerint ezzel lehetetlenítették el a kis mozikat, mert azok nem tudtak lépést tartani a nézőiket újdonságokkal kecsegtető kegyelt vetítőtermekkel. Mint már annyiszor, most is kifejtette, hogy mindezért egyértelműen a Budapest Film egyébként jelen nem lévő vezérigazgatóját tartja felelősnek. Ezzel egy időre meg is határozta a beszélgetés vezérfonalát: Port ellen vagy Port mellett? Ráday Mihály, aki végig megtartotta unokáinknak is szóló, nyugodt hangját, pályája kudarcának minősítette azt a harcot, amit végül feladni kényszerült. A multiplex uniformizálja a mozit. Persze a rohanó idők nem tartanak örökké, és majd csak akkor fogunk kétségbeesetten körbetekintgetni, amikor már nem maradt semmi, a stukkókat leverték, a hagyományos közösségi helyiségek bezártak.

Gayer Zoltán moziszociológus, a Ponyvapotting fiatal rendezője, az új idők új szeleivel érvelt. Mert nincs rossz abban, ha egy mozit a modern technikai követelmények alapján átalakítanak és egy kávézó vagy videotéka beköltöztetésével a megváltozott igényekre szabnak. Ezzel a belső tér legfeljebb a báját, és nem az építészeti értékeit, vagy a funkcióját veszíti, ahogy azt Ráday említette. Grunwalsky Ferenc rendező, operatőr szintén nem a nosztalgia híve. Mint mondta, a kérdés már rég nem az, mit rontott el a Budapest Film, hanem hogy miként lehet az igényes szórakoztatást az új évezredbe átmenteni. Igazán kellemetlen helyzetbe a vidék került, ahol a régi mozik bezárásával a közönség gyakorlatilag kirekesztődött a filmkultúrából.

A másik jelenlévő moziszociológus, Banyár Magdolna számokra hivatkozott: a rendszerváltás után az állami támogatás megszűnésével, tíz év alatt csaknem a negyedére csökkent a nézőszám. Tehát a mozihálózat szűkítése gazdasági kényszer hatására történt. Nem kis részben azért volt szükség a nyereségtermelő multik üzemeltetésére, hogy a keresztfinanszírozási rendszer segítségével a 11 tagú art- hálózat is megélhessen. Véleményét alátámasztotta a közönség soraiban helyet foglaló Feldmájer Sándor, a Budapest Film képviselője, aki a forgalmazói lehetőségek kötöttségeire és a multiplexek szigorú technológiai követelményeire is felhívta a figyelmet.

Horváth György, a Titanic Filmfesztivál elindítója a fontolva haladók közé tartozik. Mint mondta, már nem olyan vehemens, mint 11 éve. Sok mindent lehetett volna jobban csinálni, ha idejében odafigyelünk, de a bezárt moziknak még van esélyük. Ha bárki segíteni akar, elkezdheti gyűjteni a külföldi példákat feléledő mozikról és az üzemeltetést korlátozó törvényekről. Ezen kívül érdemes elgondolkodni azon, hogy Budapesten nincs egy legalább ezer főt befogadó fesztiválmozi.

A közönség, a kerekasztal hallgatósága kíváncsi volt arra is, mi különbség van film és művészfilm között, mi alapján minősül valami artmozinak? Grunwalsky Ferenc erre úgy válaszolt, hogy valószínűleg ezt is át kell értékelnünk, mert ami korábban a mondanivalója, a problematikussága és a kevéssé pénzközpontú felfogása miatt művészfilmnek minősült, az talán már meg is szűnt. Különben is, mi a helyzet olyan kultuszfilmekkel, mint a Twin Peaks vagy a Csillagok háborúja? A megoldás feltehetőleg egy sokkal bonyolultabb struktúra lehet. Túljutva a pattogatott kukorica generációs jelentősége körüli vitán, valamint a közös emlékidézésen, a jelenlevők áttértek a kis mozik túlélési esélyeinek latolgatására. Banyár Magdolna a specifikus, célközönséggel apelláló, egyéni arculat kialakítását javasolta, míg Éliás András egy, a Budapest Film monopolhelyzetét megtörő forgalmazó megjelenése mellett voksolt. Ráday Mihály figyelmeztetett az átalakításoknál alkalmazandó „értő hozzányúlás” fontosságára, hiszen az embereknek hangulatokra is szükségük van, nemcsak kényelemre. A vita természetesen nem zárult le, és a megoldás sem született meg. Ahogy azt a beszélgetés vezetője, Báron György mondta, a cél egyelőre nem is ez volt. Már az is jó, ha mindez gondolatokat ébreszt a nézőkben.

A Mozi 100 éve kiállításról bővebben a fiesztában olvashattok.