Goda Krisztina azon kivételes magyar rendezőnők közé tartozik, aki Divinyi Réka forgatókönyvíróval együtt közel tíz éve céltudatosan, megbízhatóan és magas színvonalon gyakorolja a műfaji filmkészítést. A korábbi hazai sikerfilmek (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) alkotópárosa a különféle zsánerek szabályait pontosan úgy követik, ahogyan az a „nagy könyvben” meg van írva. Filmjeikben mindent (ritmus, plánozás, zenehasználat, karakterek, fordulatok stb.) ennek rendelnek alá, egyúttal azt is jól tudják, hogy a műfaji film kiválóan alkalmas lehet társadalmi problémák kifejezésére vagy azok parabolájára.
Ennek fényében talán nem véletlen, hogy Goda és Divinyi ezúttal aktuális probléma felé kanyarodott, és noha legújabb filmjük története fikció, aki csak picit is figyelemmel követte az elmúlt évek itthoni politikai-közéleti eseményeit, az könnyedén felfedezhet hasonlóságokat a valósággal. A Veszettek egy észak-kelet magyarországi, isten háta mögötti, lepukkant ipari településen játszódik – feltehetően, ugyanis a film csak utal rá –, ahol a magukra maradt, reménytelenül csellengő fiatalok egyhangú hétköznapjait zömében a kisebb-nagyobb lopások és csínytevések teszik ki. Szürke, kilátástalan életük állóvizét egy messziről jött rendőrkapitány rázza fel, aki határozott és erős fellépésével, valamint befolyásos szónoklataival felkarolja és sajátos rendvédelmi egyesületbe szervezi őket. Ennek hatására önkéntelenül is az erőszak és a gyűlölet vizei felé sodródnak. Kopaszra nyírva, katonai ruhákban, vastag fekete bakancsokban masíroznak és félemlítenek meg mindenkit, aki nem tartja be a szabályokat, de leginkább – ahogyan ők fogalmazzák – a „telepieket”.
Annak ténye, hogy magyar műfaji film kuriózumként releváns és súlyos társadalmi problémával foglalkozik, örvendetes és vitára serkentő alkalom, az viszont már kevésbé, hogy a Veszettek, noha választott témáját szerencsés módon objektíven, mégis már-már irritálóan óvatosan, felszínesen és bátortalanul kezeli. Az alkotók ugyanis nagyon ügyeltek arra, hogy még véletlenül se nyúljanak a tűzbe, ami a film legalapvetőbb hiányosságának bizonyult. Emiatt csupán érintőlegesen szemléltetik a fiatalok radikalizálódását, kiknek a száját egyszer sem hagyják el olyan szavak, mint ’cigány’, ’roma’ vagy ’neonáci’, holott egy ilyen tematikájú filmnek éppen az lehet(ne) az elsődleges célja, hogy provokáljon, húsba vágjon, érzelmeket keltsen, és nézőjét párbeszédre ösztönözze.
A témakör visszafogott megközelítése mellett autentikusságának hiánya is a film hátrányára válik, amit jól illusztrál az a számtalan és kiszámítható, főképp történeti kliséelem, melyekből a film építkezik. Egy szülők és mintaképek nélkül felnövő, hátrahagyott nemzedék, a hovatartozás dilemmája, a bátyját csodáló öcs (ifj. Vidnyánszky Attila személyében újabb fiatal színésztehetséget üdvözölhetünk a filmvásznon), annak vonzalma egy roma lány iránt és a félelmet nem ismerő vezér karaktere (Fenyő Iván erőteljes, de hiteltelen alakítása) mind-mind bevált, ismerős kellékek, melyekkel a nézők korábban nem egyszer találkozhattak a mozivásznon. Egyrészt Sas Tamás Rosszfiúkjában – melynek története gyakorlatilag megegyezik Godáéval, ami nem véletlen, hiszen forgatókönyvét ugyanaz a Czető Bernát László írta, kinek regényéből a Veszettek készült –, valamint az Amerikai história X-ben, melyet Goda filmje olykor nemhogy szüntelenül megidéz például az elbeszélés és a karakterek szintjén, hanem szabályosan lemásolja azt. Mikor Klem Viktor figurája egy jelenetben baseball-ütőkkel és egyéb fegyverekkel tart motiváló, tettekre buzdító beszédet társainak, szinte szóról szóra ugyanazok a mondatok hagyják el a száját, mint Edward Nortonét, mielőtt bandájával feldúlnának egy közértet.
John Doe, David Fincher kultfilmjének (Hetedik) sorozatgyilkosa hátborzongató hangon közli Mills és Somerset nyomozókkal, hogy ahhoz, hogy ma az emberek odafigyeljenek, nem elég megveregetni a vállukat, hanem oda kell csapni a nagykalapáccsal. A Veszettekből éppen ennek a nagykalapácsnak a lesújtása hiányzik. Nem csap oda, nem sokkol, nem hagy mély nyomot, hanem inkább távol marad a tűztől. Goda filmje nézi, megfigyeli a rasszizmust, a kirekesztést, a fiatalok kiszolgáltatottságát és manipulálhatóságát, de nem látja. Szembefordul a problémákkal, de nem ás a mélyükre. Pedig ha valamire a mai magyar társadalomnak égető szüksége lenne, az a szembenézés a jelennel (és egyúttal a múlttal), amire a mozgókép művészete, pláne ha széles közönségnek szánják, kiválóan alkalmas. A Veszettek viszont nem ilyen film. Kár érte.
Szerző: Zalán Márk
