1. Ha külföldön bölcsészkocsmába vagy művészmozis kávézóba vezetne az utad, Jancsó Miklós minimum két filmjét muszáj ismerned. Filmekről dumálni remek ismerkedős téma, de előbb-utóbb biztos szóba kerül honnan jöttél, amire Tarr Béla mellett a beszélgetőpartnereid Jancsó Miklós nevét fogják rávágni. Ha nem akarod magad kellemetlenül érezni, előtte mindenképp nézd meg a rendező számára a világhírt meghozó Szegénylegényeket és a pár évvel későbbi Csillagosok, katonákat. Ez a két film nagyon sok helyre eljutott és ma is a legkönnyebben hozzáférhető Jancsó-filmek külföldön, úgyhogy akár ajánlhatod is őket, ha valami menő címet akarsz bedobni a Kontroll mellé.
2. A Csillagosok, katonák nem mellesleg az egyik legjobb háborúellenes film, ahol tényleg nem lesz heroikus vagy romantikus a katonáskodás. Az ide-oda kacskaringózó, szédítően látványos jeleneteket ráadásul úgy rendezte meg Jancsó, hogy a filmet simán oda lehet tenni akár Sergio Leone vagy Akira Kurosawa alapművei mellé. A sztori ugyan az orosz forradalom idején játszódik, de van benne valami nagyon is westernes hangulat, úgyhogy utána azon is gondolkodj el egy percre, milyen izgalmas lett volna, ha Jancsó egy hasonló filmet az arizonai sivatagban forgatott volna. Kozák András mellé pedig megszerezhette volna mondjuk Clint Eastwoodot.
3. A Szegénylegények után persze biztos azt fogod mondani, a magyar alföld is mutat annyira jól a vásznon, mint a végtelen amerikai vadnyugat. Jancsó Miklós nagyon értett ahhoz is, hogy a jellegzetes pusztai tájból is kihozza a maximumot. Ez a filmje ráadásul elég pontosan bemutatja a szisztematikus elnyomás működését, amivel nyilván érdemes képben lenni. Itt aztán tényleg mechanikusan működik a hatalom és szép lassan bedarálja a betyárokat, hiába próbálnak ellenállni. Amúgy a Szegénylegényeket rendre beválogatják a legjobb/legfontosabb magyar filmek közé, nyilván nem véletlenül.
4. Talán már a fentiekből is sejthető, hogy Jancsó Miklós kifejezetten vagány és bevállalós rendező volt, aki folyamatosan fricskázta a fennálló rendszert. Nem egy olyan filmje van, ami állami megrendelésre készült ugyan, de aztán persze nagyon más lett, mint amire fent számítottak. Jancsó gyakran egészen nyíltan kritizálta a mindenkori hatalmat, aminek a legerősebb példája talán a szintén a magyar alföldön forgatott Szerelmem, Elektra. A politikai töltet azonban akkor se riasszon el, ha esetleg nem lennél vevő az ilyesmire. Ez a filmje nemcsak vaskosan odamond a mindenkori megalkuvóknak, de mindezt baromi látványosan csinálja.
Jancsó Miklós egyébként sem sajnálta soha a statisztériát és híres volt a bonyolultan koreografált, kifejezetten hosszú jeleneteiről, de ezen a vonalon egyértelműen itt jutott el a csúcsra. A nagyjából hetvenöt perces film összesen tizenkét beállításból áll, ami már eleve bravúr. Mivel azonban hatalmas tömegjelenetekről van szó, a forgatáson mindenkinek iszonyúan kellett koncentrálnia. Ha valaki hibázott, vehették az egészet újra, ami nagyon megterhelő lehetett, de a végeredmény önmagáért beszél. Szóval ha szeretnéd tudni, milyenek is azok a sokat emlegetett hosszú snittek, vagy egyszerűen csak akarsz látni valami tényleg lehengerlőt, akkor Szerelmem, Elektra!
5. Meztelen nők, lovak, néptáncosok, bonyolult kameramozgások, minél kevesebb vágással. Dióhéjban ez a híres Jancsó-stílus, ami persze csak néhány filmjében van így egyben, de ezekben olyan töményen, hogy ha legalább egyszer láttad, többé nem felejted el. Jancsó Miklós azon kevesek egyike, aki saját mítoszt teremtett, azaz ma úgy mondanánk, méregerős brandet épített. Ha kíváncsi vagy, hogyan is fest mindez a gyakorlatban, akkor a Még kér a nép! a Jancsó-filmed! A Szerelmem, Elektra! jelenetei talán egy fokkal bonyolultabbak, de ebben az eggyel korábbiban a legmasszívabb az a jellegzetes jancsói forgatag, amit gyakran azok is ismerni vélnek, akik valójában egyetlen filmjét sem látták, maximum részleteket.
6. A világhír, a mindenkori hatalom fricskázása és a sikeres önbranding mellett szintén a menőség fokmérője, hogy Jancsó egyik korai filmjének a címéből később amolyan gyűjtőfogalom lett. Az Így jöttem papíron egy magyar és egy orosz katona barátságát meséli el, ám az intim történettel a rendező a saját nemzedéke jellegzetes életérzését kapja el úgy, amire ma is simán rá lehet csatlakozni. A két fiatal srác csak próbálná élvezni a nyarat, a rájuk szakadó szabadságot és úgy általában az életet, de a történelem kíméletlenül közbeszól. Mindez nemcsak egy pandémia idején tűnik eléggé aktuálisnak, de ez a tapasztalat így vagy úgy, de ismerős minden generációnak. Nem véletlen tehát, hogy az efféle nemzedéki közérzetfilmeket szokás így jöttem filmeknek nevezni. Ilyennel mutatkozott be többek között Szabó István, Török Ferenc vagy Reisz Gábor is.
7. Nem ez volt azonban Jancsó egyetlen olyan filmje, amiben kifejezetten a kortársait foglalkoztató problémákat bolcongatta. Az eggyel korábbi egy fiatal srácról szól, akinek menő állása van, gyönyörű barátnője és nagy haveri társasága, mégsem találja a helyét a fővárosban, ezért spontán leugrik vidékre a családjához, de végül rájön, már ott is inkább idegen. Az Oldás és kötés simán játszódhatna máshol vagy máskor, annyira univerzális problémáról beszél. Egy kortárs amerikai indie rendező sem csinálná meg jobban, sőt, nekik nem lenne Latinovits Zoltánjuk sem, aki mindig nagyot játszik.
.jpg)
8. Ha az eddigiek valami csoda folytán teljesen hidegen hagytak, az Oldás és kötés akkor is remek ismerkedés a rendezővel. Egyszerűen kizárt, hogy ne érdekeljen milyen volt hatvan éve egy pesti házibuli, ahol csupa korabeli hipszter nyomult. Fiatal zenészek, filmesek, színészek, írók: hol és hogyan jöttek össze, mikről dumáltak, milyen zenéket hallgattak. Eléggé borzongató belegondolni, hogy akik a buliban táncolnak, ma már bőven nagypapa korban vannak. A fentiekből kisakkozható, Jancsóék az akkori közegüket, a saját élményeiket vitték filme. Az Oldás és kötés első felében akad egy kávéházas jelenet és egy hosszú házibuli, ami garantáltan tetszeni fog.
9. Bár a rendszerváltás legintenzívebb mozgóképes lenyomataként talán a Szomszédokat szokás említeni, ám ha épp nincs szabad százhatvan óránk a közelmúltunk történetére, ott van helyette Jancsó Miklós Kapa-Pepe sorozata. A hat filmből álló ciklus ráadásul nem is kapcsolódik szorosan egymáshoz, egyedül a két ikonikus főszereplő köti össze, na meg az, hogy tökéletesen elkapják az ezredforduló általános felfordulását. Mindez különösen az első három filmre igaz, később egyre inkább a magyar történelem ironikus vizsgálata kerül előtérbe. A szabadon áramló ötletek és a vaskos abszurd humor azonban mindig ott van, ezért ezekből a filmekből a mai napig valami frissítő játékosság és jótékony pimaszság árad.
10. Ha a groteszk történelemóra esetleg nem csigázott volna fel, a Kapa-Pepe sorozattal már csak azért is érdemes próbálkoznod, mert az első négy filmben rengeteg izgalmas zenekar tűnik fel a Kispál és a Borztól kezdve Ganxta Zolee kartelén át egészen az Úzgin Űverig. Jancsó Miklós rendre klipszerű zenei betéteket ékel ezekbe a filmekbe, remek ízléssel találva rá azokra a jellegzetes dalokra, amik közül nem egy ma már amolyan klasszikusnak számít. Ilyen például a Bëlga zseniális Nemzeti hip-hopja, de említhetnénk még a Lyuhász Lyácint Bt. pszichokinetikus ipari és mezőgazdasági tánczenéjét, illetve a magyar politika elmúlt harminc évét egyetlen számban összegző Burzsoá Nyugdíjasok slágert, a Kádár Jánost. A zenék mellett ráadásul ott van Mucsi Zoltán és Scherer Péter utánozhatatlan párosa. E két karakter ma már szintén a hazai popkultúra szerves része lett. A káromkodó Mucsi-figura Jancsó Miklós és az alkotótárs Hernádi Gyula köpönyegéből bújt ki.
