Nyomtávváltás

Filmhu: Miért ezt a filmtervedet forgattad le?

Zomborácz Virág: A Nyomtávváltás eredetileg nem az én filmtervem volt, hanem Szőcs Petráé, aki az osztálytársam. Egy Boccaccio novella adaptációja, melyben az öreg nemes úr fiatal feleséget vesz magának, de nászútjukon a lányt elrabolja egy kalóz. Petra felfogásában a nemes cserepes szájú, slájmos professzor, a lány neurotikus művészlélek, a kalóz pedig kalauz a transzszibériai expresszen. Nem tudtam ellenállni ennek a háromszögnek.

"A színészek is lelkesek voltak."

Filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a költségvetés?

Z. V.: A pénzt a Főiskola biztosította, de ahhoz, hogy filmre forgathassunk, szükség volt a Duna Műhely támogatására is. A filmben dolgoztak profik, a Sparks, vagy például a hang-csapat, Várhegyi Rudolf és Csóka Samu, és sokan segítettek a Főiskoláról, operatőr, rendező, vágó szakosok egyaránt. A technikai stábról az operatőr, Vízkelety Márton gondoskodott. A gyártásvezető Kertész Bence, a rendezőasszisztens Ripka Eszter volt. Ők több ponton is túllépték a hatáskörüket: Bence sofőrködött, kávét főzött, szendvicset kent az egyébként jelmeztervező Zelenka Nórával, és pakolta a díszleteket. Eszterrel pedig a forgatás előtt egy-két órával még az évtizedes galambszart lapátoltuk el a helyszínről. A látvány-csapathoz tartozott még Bera Nándi, aki egyébként animáció szakos, és a maszkmester, Hámori Dániel, aki csodás faun-füleket készített.

Mozgósítottam a családomat és a barátaimat. Mindenki megtette a tőle telhetőt. Néhányan statisztáltak, a többiek rázták a vonatot. Édesanyám oroszt tanított a szereplőknek, gimnáziumi barátnőm, Halász Juli gondoskodott az étkeztetésről. Előtte kutatást végzett konyhás nénik körében, hogyan lehet nagyon olcsón sok emberre főzni. Azóta rendszeresen dolgozik stáboknak.

A színészek is lelkesek voltak, egyedül az idős házaspár szerepére nem találtunk senkit. Teltek-múltak a stábmegbeszélések, ittuk a százforintos hosszúlépéseket a Bródyban, és éreztük, hogy bajban vagyunk. Végül Czakó Klára és Újlaki Dénes elvállalták, és a harminchárom fokos hőségben is hősiesen próbálták a táncot a koreográfussal, Dékány Edittel. A tánchoz Alpár Balázs szerezte a zenét, a kínai rádiójáték Gazdag György nevéhez fűződik, és aki az egészet összerakta, a vágó: Papp Vivi.

Filmhu: Mi tette emlékezetessé az előkészítést?

Z. V.: Mindegyik részének volt mókás epizódja. Például az análerotikus-hidromasszázs eszközök castingja a kelléktárakban. A faunná fejlődött kalauz lábbelijének először ortopéd cipőt szántunk, de kiderült, hogy ezeket csak nagyon kis méretekben gyártják: végül egy aranyszínű, magas talpú Elvis-cipő lett a nyerő. El sem hittük, hogy létezik ilyesmi, de a raktárosnő szerint egy időben rendkívül népszerű volt.

Filmhu: És a forgatást?

Z. V.: Még sosem dolgoztam együtt ennyi emberrel. Nagyon sokat tanultam belőle.

Z. V.: És a pótforgatást?

Z. V.: Először gerillaforgatást terveztünk, de annyira az állomásfőnök szívéhez nőttünk, hogy elintézett nekünk egy igazi mozdonyt a pótforgatáshoz. A Nyugati pályaudvaron Miklós Marcell a hőség ellenére kötött sapkában jelent meg, úgy vigyázott a műfüleire. Aztán a mozdonnyal fel-alá grasszáltunk a pályaudvar területén.

Az öreg nemes úr fiatal feleséget vesz magának.

Z. V.: Mivel az utóbbi időben szinte kizárólag adaptációkkal foglalkoztam, most inkább a saját ötleteimet fejlesztem. De ezek közül van, amelyikben szerepelnek mitológiai elemek, a nagyjátékfilm-ötletemet pedig a Száz év magány hangulata inspirálta.

Filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

Z. V.: „-Szerinted jó az ide, hogy ’a fájdalom hosszú varázsszövetei”, vagy túl dinamikus?
- Arányos.”

Filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

Z. V.: Ebben a tekintetben nem vagyok válogatós.

Filmhu: Mi volt az utolsó jó mozifilm élményed?

Z. V.: A Persepolis és a 4 hónap, 3 hét, 2 nap.