Filmhu: Hogyan került Budaörse az animációs képzés?
Patrovits Tamás: 22 éve tanítom az animációt, régen a Pannóniában kezdtem, jött a Novus Művészeti Iskola, majd a MOMÉ-n előkészítőt vittem. Aztán megtaláltuk az Illyés Gyula Gimnáziumot, Budaőrsön. Árendás Péter igazgató befogadta ezt a képzést.
Volt olyan időszak, amikor a kompjuteres vonulatot vittem jobban, de igazán az a dolgom, hogy az OKJ-s keretrendszer határait feszegetve megteremtsem annak lehetőségét, hogy jó művésztanárok kellő óraszámban hasznos tudásokat adhassanak át a fiataloknak. Így tanít nálunk például Péterffy Zsófia, Vácz Péter animációs rendezők, vagy Várhegyi Rudolf hangmester és persze sokan mások. A hang amúgy szintén nagyon fontos.
Filmhu: Mi különbözteti meg az Illyés Akadémia animációs képzését más ilyen jellegű képzésektől?
P.T.: A mi képzésünk hivatalosan OKJ-s képzés, érettségi után jönnek a fiatalok. Nagyjából a jelentkezők felének az a célja, hogy tőlünk menjen az egyetemre. A későbbi MOME-sok vagy METU-sok tekintélyes része tőlünk megy. A diplomafilmes versenyben most is van vagy 20 diák, aki egykor hozzánk járt.
Filmhu: Akkor lényegében növeli az esélyeket, hogy később felveszik, ha hozzátok járt.
P.T.: Bár nálunk is háromszoros túljelentkezés van, de van egy új helyünk, a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív tér. (BABtér) Az okj-s képzés is olyan, hogy lényegében mindenből kell egy picit adni. Nem a legszerencsésebb dolog, mert előfordul, hogy a kétéves képzés alatt a nulláról kell elindítani a diákot, aki talán nem is nagyon rajzolt még életében, legfeljebb a gimnáziumban, de 17-18 évesen úgy gondolja, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Ez nagyon sokféle dolgot jelent. A rajzolástól kezdve, szoftvertanuláson keresztül mindenféle szakmai dologig: végigmenni a forgatókönyv írástól a storyboardon át az animálásig és a kompozitálásig. Így a két év a szakmai bevezetésre, beavatásra éppen elég, utána jöhetnek a szakmai elágazások.
Fotó: Banczik Róbert/ Kecskeméti Animációs Fesztivál
Filmhu: A modern animációs technikák melett mennyire foglalkoztok a hagyományos eljárásokkal?
P.T.: A BABtérben most stop-motion studiót építettünk ki, de ez már nem az OKJ-s képzéshez tartozik, mert szeretném visszavezetni a képzésekbe a hagyományos technikákat, ez az új mániám. Ott lehet csinálni már homokanimációt, cut-out vagy paint-on-glass animációt. Rá kell jönni, hogy ezekben a hagyományos technikákban iszonyú sok lehetőség van. Ezt kombinálva a digitálissal, az nagyon izgalmas. A továbbfejlődéshez pedig a MoMÉ-val szeretnénk együttműködni. A szándékunk megvan, most a MoMÉ-n a sor.
Filmhu: Ha valaki digitálisan kezdi az animáció tanulását és közben jön, hogy érdekli a kézi, nehezebben állna át?
P.T.: Mehet így is, de mondok egy példát: mindenféle szoftverben, mondjuk a Photoshopban rengeteg eszköz van, amit használni tudsz. Kikevered az olajfestéket, digitális szénceruzával rajzolsz. De ha valójában nem ismered azt, hogy ez hogyan működik, akkor könnyen elvisz egy stílusbeli tévútra. Egy giccset csinálsz, úgy kevered össze a dolgokat, hogy valójában nem érted az alapját. Ma már minden gyerek számítógéppel nő fel, így ma ez az alap, és nem az, hogy hogyan kell mondjuk ollóval vágni. Ilyen diákunk is volt már, nem tudott ollót használni! Aztán ha jó az iránymutatásunk, akkor sokan rá is jönnek, hogy mennyire jó kézzel dolgozni. Illetve ha egyénileg figyeli a tanár a diákokat, akkor lehet látni hogy ki milyen irányba érzékeny. Ha mondjuk valaki nagyon festői érzékenységű, szeret anyagokkal bánni, attól ezt nem szabad ezt elvenni, azt kell erősíteni. Biztos hogy a digitális befejezéssokat segít a hagyományos technikáknak is, mert ma már a végeredmény ott jön ki. Nincs filmemulzió, mindenképpen a gépen rakod össze. Ha a filmeket nézed, a kompjuter előtti időszakból, az animációsok és a filmesek sokszor keresték, hogyan lesz tökéletes, kémiai hibák nélküli a kép. Ma a művészek keresik, hogyan lehet roncsolni. Kicsit vicces.
Filmhu: Hogyan kapcsolódik a BABtér az animációs képzésbe?
P.T.: Budaörs 2009 óta foglalkozik az animációval. Először jött az, hogy az OKJ-s képzést befogatta az Illyés Gyula Gimnázium. Utána Orosz Anna Idával 2012-ben kitaláltuk és megszerveztük az első Primanima fesztivált. Ez pedig tulajdonképpen egy harmadik bázis. Mindig arról beszéltünk milyen jó lenne egy állandó helyszín, ami egyszerre oktatási hely, stúdió és egyben inkubátorház, és mindennek az animáció az alapja. Az animációs inkubáció azt jelent, hogy próbálunk majd fiataloknak lehetőséget adni a terveiknek megvalósításához. És persze Budaörsön. Ez egy remek város, ahol az önkormányzat támogatta az elképzeléseinket. Nem tudom, hogy máshol lehettünk volna ennyire szerencsések. A BABtér Budaörs központjában van, a Zichy-család egykori, átépített uradalmi épületének homlokzati szárnyát kaptuk meg, kell ennél jobb?
Filmhu: Vannak már konkrét projektek, amiken dolgoztok?
P.T.: Művészeti előkészítők és egyéb oktatások már folynak. Tavaly október végén nyitottunk, nincs még egy éves ez a hely. Egyelőre 350 nm-en vagyunk. Az egyik termünk az animációs játszóház nevet viseli. 8 éves kortól jöhetnek gyerekek, elindult egy szakkör számukra. Van nagy közösségi tér, vetitővel, rajzfoglalkozásokkal. A harmadik terem pedig a számítógépes szoba. Vannak még pici stúdiószobák, itt lennének az inkubációk. 22 éves tanári és animációs tapasztalatomat pedig egy új, minden eddigitől különböző animációsfilmes tanfolyamba szeretném sűríteni. Lehet hogy nagyképűség, de a nevemmel próbálnám eladni. Patroscopia vagy valami más hülye neve lesz, de nem tudom, bárkit is érdekelni fog-e.
A 2016-os Primanima Fesztivál megnyitója
Filmhu: Mi volt a célotok a Primanima Fesztivál megalapításával?
P.T.: Anna Idával bemutatkozási lehetőséget akartunk adni a fiatal magyar animációsoknak, helyzetbe hozni, megmérettetni őket a legjobb külföldi animációkkal. Az erdélyieket berántani a nemzetközi vizekre, tömény nemzetközi workshopokba dobni őket. Fórumokat, beszélgetéseket, együttműködéseket indukálni, beszélni minderről! Mivel leginkább az oktatásból indultunk ki, kézenfekvő volt, hogy így karakterizáljuk a Primanimát. Ez persze a hátrányunk is, mert mindenki nem nevezhet hozzánk, a legutolsó kategória, ahova egy fiatal nevezhet, az a "debut" kategória, ami az első diplomafilm utáni film, amit egy fiatal már egyetem után készít. De előbb-utóbb lesznek a Primanimán "master's selection-ök" is, versenyen kívül bemutatva a legjobb európai és tengerentúli animációkat.
Filmhu: A Primanima nemzetközi fesztivál, illetve te magad is tartasz nemzetközi workshoppokat. Hogy látod, meghatározza a diákok hozzáállását az animációhoz, hogy melyik országból jönnek?
P.T.: Az iskolák inkább befolyásolják, mint hogy ki honnan származik. Ahol nincs képzés, ott meg az. Romániában például nincs animációs képzés, az erdélyi magyarok is egyre többen jönnek át tanulni. Az animációt nagyon meghatározza, hogy ki milyen iskolából jön, hogy az adott országban milyen a képzés. Németországban a technológia elég erőteljes, vagy a francia Gobbelins studióban is nagyon erősen rámennek a professzionális számítógépes animációra, de a sztorik elég unalmasak.
De például az észt animációban az egyik régi mester, Priit Pärn határozza meg egész vonulatot. Az fiatal generáción látni, hogy a rajzi animáció szabadsága, a történetmesélés szabadsága benne van ott a filmekben. Nekem ők az egyik kedvenceim, kicsit retró, de 49 évesen már én is az vagyok.
Filmhu: Itthon van ilyen meghatározó személy, aki ennyire rányomta a bélyegét az animációra?
P.T.: Szerintem nálunk nincs egyetlen, meghatározó mester, sok jó szakember van, de ez nem is baj.
Filmhu: Nemzetközi szinten milyen jelenleg a magyar animáció megítélése?
Most egy picit erősödött, főleg a fiatalok filmjeinek köszönhetően. De két külön dolog, hogy a művészeket, a tehetségeket mennyire látják és hogy mennyire vagyunk benne egy ipari vérkeringésben. Tehetség szintjén látják, hogy milyen elismeréseket kapunk, milyen jók a képzések. Nem csak a MOME, de a METU-s filmek is egyre jobbak, és kezdenek szerencsésen különbözőek lenni. De ha azt nézed, hogy milyen nagy ipara van az animációnak Európában, például Angliában vagy Franciaországban, más a helyzet. Európában az utóbbi 20 évben a kooprodukciók váltak be. Kiindul egy projekt Franciaországból és még két három másik európai országot is érint. Nálunk főleg Kecskeméten készül ilyen, egy-két koprodukció, főleg játékfilmek, de országosan valójában nem erős ez a szcéna. Egy külföldi produkciónak nem egy magyar stúdió fog eszébe jutni elsőnek.
Filmhu: Miért nem?
Mert ha egy produkcióhoz kéne 30 animátor, itt nagyon nehezen tudnád hirtelen összeszedni. A médiahatóságos támogatás sem a kooprodukciókat, hanem a 100%-ban magyar gyártású gyerekeknek készülő mesesorozatokat célozza. Oké, lehet ennek örülni, hogy van, mert húsz éven át alig készült mesesorozat. De mindez ugye a gyerek és ifjúságvédelem állami rendszerében történik, nem véletlelnül. Aztán azok a csatornák, amik a nemzetközi szintéren működnek, ettől egy kicsit lefagynak. És hol vannak azok a kritikus szerzői rövidfilmek, amelyek valami személyes, szerzői üzenetet is közvetítenek? Én itt komoly hiányokat látok. Az én generációm például oktat, rektorkodik, szervez, őszinte örömmel segíti a következő generációkat, de kevés szerzői filmet készít. Ez a rendszer árnyoldala, amely nem feltétlen a kritikus rövidfilmeknek kedvez. Lehetne regionális támogatási rendszer is, mint a franciáknál. Na erről kéne egy fórum a Primanimán. Soha nem jó az egy kézből etetés.
