Női Idolok

Csupán egy esztendővel a legutóbbi spanyolországi megjelenés után (Editorial Anagrama, Barcelona, 2005.) magyarul is publikálták Pedro Almodóvar több mint két évtizeddel ezelőtt „összeütött”, leginkább a madridi La Luna és a Diario nevű sajtótermékekben közölt novelláit, írásait. A direktor életművének leitmotivja – egyfelől -  tizenhat kicsattanó humorú, vitriolos-frivol elbeszélés a rendező-forgatókönyvíró alteregója, Patty Diphusa világhírű pornósztár, szexszimbólum „tollából”.

Almodóvar 1982-től 84-ig – a La Luna, fölkérésére – Patty Diphusa álnéven jelentette meg nagyrészt folytatásos történeteit, melodramatikus „szappanoperáit”. A könyv másik fele az önéletrajzi-szakmai írásokat tartalmazó Töltelék, továbbá a Hogyan legyünk nemzetközi hírű filmrendezők? című, (ön)ironikus tanácsadói kiskáté. A remek-szenvedélyes fordítás Mester Yvonne munkája.

Almodóvar kulcsszava – egyben ars poeticája - nem más, mint a könnyedség. Az Előszó így végződik: „… már csak arra szeretnélek kérni benneteket, hogy igyekezzetek ugyanolyan lazán olvasni a könyvemet, mint ahogyan megírtam.” A kötet utolsó darabja - Magány a csúcson – pedig a következőképp zárul: „Nyelves puszi. Ég veled!”

Az írások utolsó darabjából kiderül, hősnőnk valójában Kika előképe


Hogy milyen is Patty Diphusa, a szerzői filmes egyik legkedvesebb nőalakja, arra maga a „nemzőatya” adja meg a választ:  „… sosem alszik; naiv, gyengéd és groteszk, irigy és narcisztikus, mindenkiben és minden örömben kedvét leli, és mindenben a jót látja… menekül a magány és önmaga elől, de… megőrzi humorát és a józan eszét…” Majd kibújik a celluloid-mágus a zsákból:  „A Warhol-Morrisey-páros bolygó nőalakjain és az első Divine-on (Rózsaszín flamingók, Női bajok) kívül Patty Anita Loos Lorelei-a vagy Holly Golithly (Álom luxuskivitelben) nemzetségéhez tartozik, és szeretném hinni, hogy Fran Lebowitz (Nagyvárosi élet), sőt Dorothy Parker immorális és sziporkázó stílusa is megvan benne.” (Lorelei Lee a Szőkék előnyben című színdarab és mozifilm alapjául szolgáló Anita Loos-regény narrátora.)

Mindenekelőtt azonban, mint a Patty-írások utolsó darabjából kiderül, (anti)-hősnőnk valójában a Kika – az alkotó 1993-as műve - előképe. Sőt, Pattyt - stílszerűen - Kikáért ejti Almodóvar (Én meg a klónom, egy bizonytalan éjszakán).

A nők a bányában vannak

Patty Diphusa a korai nyolcvanas évek Madridja underground-mondén-kriminális éjszakai életének szereplője, a későbbiekben ikonja. Megelégelve, hogy értelmiségi körökben is hivatkozási ponttá (és korántsem „sztár”-rá!) avanzsált, 1984-ben búcsút int olvasóinak; hogy a kilencvenes évek „mély depressziójá”-nak első éveiben, 93-ban – kurta időre - visszatérjen. (Ezeket a Patty-írásokat az El Mundo jelenteti meg.)

Körmondat a Kisiklott autóbuszból:  „időközben a peremre szorultam, és immár tíz éve visszavonultan éldegélek az én kis falumban, ahol egy bányában dolgozom (igen, bányásznőként), a szabad perceimben – azokban, amelyeket szellemi fejlődésemnek szentelek – pedig… két esszén dolgozom: „A nőnek a rock and rollban betöltött elrettentő szerepéről”, illetve arról…, hogy „Létezett-e homoszexualitás a távoli Far Westen”, amelyeket egy fanzine-ben publikálok majd, melynek én vagyok a főszerkesztőnője, s amely mindössze húsz példányban jelenik meg, melyeket szépen szétosztogatok majd a bányásztársnőim körében.

És hogy Patty miben is látja a rock and roll – nemtársaira nézve – alantasságát? „Sosem gondoltak még bele micsoda sértően macsó egy tánc a rock and roll? A pasi – azzal az ürüggyel, hogy táncol a nővel – úgy dobálja a levegőben, mint a rongybabát, vagy áthúzza a két lába közötti alagúton, miközben még arra sem marad ideje az embernek, hogy egy vacak kis fellációban részesítse a figurát.” Láthatjuk, Patty-Pedró temperamentumát nem fékezheti kispolgári központozás.
Patty Diphusa – bevallják - Almodóvar „legrosszabb énje”, „legsötétebb arca”.  Sokatmondóak azok a ki- (vagy inkább) elszólások, melyek során Patty álarca mögül előbukkan Almodóvar, a szerzői filmes. Ilyen, amikor Patty Jean Cocteau Emberi hangjára, vagy Borgesre – és az Időre – utal. Különös megnyilatkozások ezek egy pornócsillagtól, aki ugyan hanyatló lelkesedéssel ír a La Lunának – de a legritkábban olvas. Ugyanakkor, a rendező Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című, 1988-as műve Cocteau 1930-as drámáján alapul.  A Patty-munkák több szempontból is bravúrosak: parádésak a dialógusok; a folytatásos történetek rendkívül érzékletesen jelenítenek meg egy szubkulturális életformát; pazar, ahogyan az elbeszélésekben egybefolynak a napszakok - hiszen Patty sosem hajtja álomra fejét.

A kötet hemzseg a filmes utalásoktól, legyen szó (a jó néhány saját művön túl) Pasolini Saló-járól, a Szárnyas fejvadász-ról, Mel Gibsonról, Betty Midlerről, Mae Westről, vagy – Patty taxis szerelmének leírásakor – Sean Conneryről és Robert Mitchumről. A Most az egyszer nem kefélek nem más, mint Patty önjelölt filmrendező barátnője, Addy Posa kacagtató-agyament filmtervének leírása, míg a Töltelékben szereplő Herezacskó a szélben-t Douglas Sirknek ajánlja a direktor. Delikát-élmény, hogy a Tömpe orrú kiscsizma alapszituációja majd visszaköszön a Titkom virága egyik epizódjában, sőt, a lábról lehúzhatatlan lábbeli esete megtörténik majd a rendezővel is.   („… meghallom saját szereplőim visszhangját önnön életemben…”)

Scarlett O’Harától Sárbogárdi Jolánig

A Tömpe orrú kiscsizma szituációja 
visszaköszön a Titkom virágá-ban
A bájosan magamutogató alkotóról megtudhatjuk, melyik opust érzi legközelebb a személyiségéhez. „Azt a filmet, amely nagyon is rólam szól, már sokkal előbb leforgatták, mint én A vágy törvényét. Az a címe, hogy Elfújta a szél. Az a személy, aki engem megtestesít benne, nem Mammy, amint azt a rosszmájúak állítják, hanem Scarlett…, aki a jég hátán is megél. Ha figyelmesen szemléljük…, könnyen rájöhetünk, hogy Scarlett maszkulin típus, akit egy nő alakít. Az első, aki kétségbe vonja barátnője feminitását, az Rhett Butler…”  (Scarlett O’Hara, a vérbeli La Mancha-i nő).



Patty Diphusa-Pedro Almodóvar – a könyvben többször is említett – kínaiakkal ellentétben, akik sosem térnek egyenesen a tárgyra, mert „azt hiszik, hogy az ördög egyenes úton halad”, minden kérdésre válaszol. És nincs kérdés, amelyet ne merne föltenni magának – vagy másoknak.
 


Almodóvar írásai a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóan a reveláció erejével hatottak; nehéz eldönteni, vigadjunk, vagy szomorkodjunk, hogy ez ma sincs másként. Pedro Almodóvar ugyanis sikeres kísérletet tett arra, amelyre hasonló példát, minálunk, kizárólag a – leginkább posztmodern - szépirodalomban találunk: férfi bújik egy nő bőrébe. Pontosabban: a nő bőre alá – is. (Tekintsünk el attól, hogy Almodóvar nyíltan homoszexuális.) Azaz, a spanyol filmkészítő a nyolcvanas évek elején, egy nyomtatott médium hasábjain megtette ugyanazt a művészi gesztust, amelyet Esterházy Péter (Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk), Parti Nagy Lajos (Sárbogárdi Jolán: A test angyala), és Závada Pál (Jadviga párnája). (Mint köztudott, Esterházy és Parti Nagy – dupla csavarral, hasonlóképp Almodóvarhoz - álnéven jelentették meg alkotásaikat.)

Mindez persze a – sokak számára - legjobb „női filmes” férfitól - korántsem mellbevágó. Akinek mégsem elegendő, annak honfiúi-honleányi büszkeségét dagassza az, hogy a mediterrán filmkészítő egy szállal biztosan kötődik hazánkhoz: gyermekkorában Zilahy Lajost (is) olvasott.

Pedro Almodóvar könyve – amelyről, eufemizmussal szólva, méltatlanul kevés szó esik – egyszerre torokszorítóan önazonos, fölemelő és szórakoztató. Egy vakmerő férfiember műve - aki kettőt él.

(Pedro Almodóvar: Patty Diphusa. Fordította: Mester Yvonn.  Palatinus Kiadó, 217 oldal, 2290 forint.)